A kis lakások megmentője – mindent a galériáról

A kis lakások lehető legnagyobb fejlesztése a galériaépítés, hiszen a lakás vízszintes térbeli leválasztásával teljes értékű hálószobát, dolgozószobát vagy tároló helyiséget kaphatunk. Galéria kialakításával nemcsak a lakás alapterületét növelhetjük, hanem a lakás piaci értékét is, a beruházáshoz pedig igénybe vehető a lakástakaréki megtakarításunk is.

Az alábbi összeállításban lakberendező szedte pontokba a galéria kialakításához szükséges legfontosabb tudnivalókat:

Alapanyag

Fontos, hogy az ingatlan stílusához leginkább illő alapszerkezetet válasszunk. A lakberendező tapasztalatai alapján a leggyakrabban használt anyagok a klasszikus fa és a fém, valamint a gipszbeton. Egy szoba méretű, 12 m2-es galéria alapszerkezetének kivitelezésére leggazdaságosabb megoldás a természetes fa, ez körülbelül 300-400 ezer forintos költséget jelent, az acélszerkezet 400-500 ezer, míg a gipszbeton 500-600 ezer forint körül mozog.

A lépcső

A galéria egyik nélkülözhetetlen kiegészítője a kényelmes lépcső, amelyet a megfelelő szög és szélesség, valamint a fellépő magassága határoz meg. Mivel galériaépítés esetén általában kisebb lakásokról van szó, fontos, hogy a lépcső minél kevesebb értékes helyet vegyen el az alapterületből. A lépcső alatti teret érdemes gardrób, könyvespolc vagy tároló formájában kihasználni.

Világítás

A galériaszinten általában nincs elég fény, ezért fontos a természetes fény mellett a megfelelő, funkcionális fényforrások betervezése. Emellett érdemes alternatív kapcsolókat beszerelnünk, hogy akár az ágyunkból is le tudjuk kapcsolni a mennyezeti lámpát, ne kelljen lefekvéskor lemászni a galériáról.

Galéria típusok

Lakótérbővítés galériával

Amennyiben 4,20 méter feletti belmagassággal rendelkezünk, egy teljes értékű állógalériát alakíthatunk ki az új szinten. A galérián berendezett hálószoba igen kedvelt megoldás, mivel kuckós érzetet ad, és biztosítja a pihenéshez szükséges magánszférát. A háló-galéria esetében fontos, hogy ne feledkezzünk meg a galériára vezető lépcső kivilágításáról.



Iroda a galérián

Állógaléria esetén a magasban nyert teret dolgozószobává alakíthatjuk, amely a lakótértől elkülönülve ideális helyszín a munkában való elmélyülésre. Amennyiben irodaként használjuk a galériát, kiemelten fontos az elektromos kiállások és a megfelelő mesterséges fény biztosítása.



Háló-galéria

Akkor sem kell lemondanunk a háló-galéria megoldásról, ha lakásunk belmagassága kevesebb, mint 4,20 méter, hiszen alváshoz elég egy alacsonyabb, kisebb felső szint. Mivel nem álló galériáról van szó, a fent maradt helyen nem lehet teljesen kiegyenesedni, ezért felesleges, hogy az ágy méreténél jóval nagyobb legyen a galéria alapterülete. Egyszobás lakásokban gyakori ez a megoldás, mivel így a háló intimebb környezetbe kerülhet.

Tároló galéria

Felhalmozódott tárgyak, ruhák tárolására alkalmazható a tároló galéria. Ez a galériatípus nem járható, funkciója miatt előszobában, konyhában, fürdőszobában érdemes kialakítani. A tároló galéria lehet beépített, szabadon álló, vagy hídszerűen kialakított, a feljárás érdekében pedig érdemes mobillépcsővel kiegészíteni.



Gyerekszoba galéria

Több gyerek esetén előfordul, hogy nem mindenkinek jut saját szoba, ilyenkor előnyös megoldás lehet galériaszint kialakítása. Mivel a gyermekek kisebbek, a belmagasság az ő esetükben nem olyan meghatározó, ezért a gyerekszobában igény szerint lehet kialakítani a tökéletes játszó, tanuló, tároló vagy alvókuckót. A galéria alatti területen egy függöny segítségével akár teljesen szeparálható teret alakíthatunk ki. Az emeletes ágy meredek létrájával szemben a galériára vezető lépcső biztonságosabb közlekedést nyújt a gyermekek számára.



Azt tapasztaljuk, hogy galéria kialakításával növekszik a kisebb lakások piaci értéke. Kevesen tudják, hogy amennyiben beépített galériát választanak, a beruházás teljes költsége fedezhető a lakástakarékpénztári megtakarításból – tette hozzá Ungvári Krisztián, az OTP Bank Lakástakarék Csoportjának Főosztályvezetője.  Egy galéria építése már 3-4 évig tartó, havi 20 ezer forintos megtakarításból fedezhető.

Lakáshitel

Nálunk egyedi kamatkedvezmény igénybevételére is van lehetőség.

Minősített Fogyasztóbarát hitellel a törlesztőrészlet a futamidő végéig fix.

Lakástakarék

Korszerűsítené, felújítaná vagy bővítené otthonát?

Lakástakarékkal egyszerű a megoldás.

Személyi kölcsön

Egyszeri nagyobb összegre van szüksége?

A személyi kölcsönt ingatlanfedezet nélkül bármire szabadon felhasználhatja.

Segítünk ingatlanfinanszírozással
kapcsolatos tervei megvalósításában.
Érdekel
2019. május 20.

Skandináv stílus – A legkisebbeknek is

A skandináv lakberendezés méltán népszerű. Egyszerű, letisztult vonalvezetésű bútorok, szellős berendezés, visszafogott színskála, praktikum... Legyen szó a svédek...

2019. május 07.

Trendi gyerekszobák

A lakberendezési trendek áthatják a piacot. Vannak divathullámok, újítások és örökérvényű stílusok. Ritkán beszélünk róla, de ezek a gyerekszobákat sem kímélik. A legapróbbak...

2019. február 20.

Világítás a gyerekszobában

Kiválasztani a világítást a gyerekszobában komoly feladat, hiszen úgy kell számtalan szempontot figyelembe venni, hogy ezekkel együtt vidám, kedves, hangulatos szobává varázsoljuk a...