Tippek kezdő házépítőknek, lépésről lépésre: A belsőépítész javaslatai
Amikor már állnak a falaink, helyére került a tető és a nyílászárókat is beépítették, lassan de biztosan elérkezünk házunk belsőépítészeti munkálataihoz – ahol persze szintén rengeteg dolog vár még ránk! A sikeres belsőépítészeti munka alapja szintén egy jó tervező és kivitelező – ám az anyagok, burkolatok minősége, illetve az alapos, átgondolt tervezés a mi részünkről is elengedhetetlen. Mutatjuk, a belsőépítészek szerint mire is érdemes ügyelnünk…
FOTÓ: HARO /IBD Magyarország Kft/
Néhány gondolat lesz mindössze, a teljesség igénye nélkül természetesen – azonban mégis érdemes megfogadnunk, ha nem csak szép, esztétikus, de élhető, kényelmes, és valóban a mi igényeinket, életvitelünket szolgáló otthonra vágyunk.
Persze, ma már számos tippet láthatunk magazinokban és katalógusokban is, ötletelhetünk, hogy milyen legyen a konyha, az étkező és a nappali, a hálószobák vagy éppen a fürdőszoba – ám tervezgetés előtt inkább gondoljuk át otthonunk alapvető funkcióit, használóinak létszámát, életkorát, ízlését és igényeit.
Házunk élettereit és funkcióit mindig a benne élők igényeihez alakítsuk!
FOTÓ: EGGER (IBD Magyarország Kft)
Például, ha gyakran fogadunk tőlünk távolabb élő rokonokat, barátokat, akkor célszerű külön vendégszoba-vendégmosdó egységet kialakítanunk családi házunkban, ha pedig ez nem lehetséges, akkor a WC mindenképpen jobb, ha külön kap helyet a fürdőszobától.
A kortárs fürdőszoba naturalisztikus burkolatai által válik időtlenné
FOTÓ: Porcelanosa (VS FÜRDŐSZOBA)
Érdemes az előszobában kialakíttatnunk megfelelő méretű, mennyiségű zárt szekrényt, tárolót, nyitott polcos illetve akasztós megoldásokkal – hogy legyen elég hely a család cipőinek, kulcsainak tárolására, célszerű egy leülős pad is a cipőnk kényelmes fel – illetve levételéhez.
A HARO DISANO padlókat intenzív igénybevételhez, bejáratok környékére is javasoljuk
FOTÓ: HARO (IBD Magyarország Kft)
Előszobánk padlóját válasszuk egy kevésbé kényes, vízálló, strapabíró, könnyen tisztítható anyagból – ma már a greslapok, hidegburkolatok mellett választhatunk ide vinylt is, mely az egész lakást egységessé teheti, hiszen 100%-ig vízálló, és kifejezetten jól bírja a megpróbáltatásokat.
Manapság a legfontosabb hangsúlyt otthonunk közösségi zónáira helyezzük. Ám túl azon, hogy trendi és valóban mutatós is a nagy, egybefüggő élettér, az arányokról semmi esetre se feledkezzünk meg! A funkciókat pedig ne a katalógusokban látott trendek, hanem családunk igényei, életmódja, hobbija alapján terveztessük meg! Olvasás, tévénézés, házimozi? Esetleg játszósarok, tanuló-vagy dolgozósarok is helyet fog kapni a tágas nappali élettérben? Nagyon lényeges, hogy alaposan gondoljuk át, minek kell itt helyet kapnia, mi mekkora teret igényel majd, és egyik funkció se menjen a másik rovására! Ezt esetenként egy jól kialakított kis beugró, fél-falmegoldás, de akár egy ízléses, anyagában is a berendezéshez illő paraván is megoldhatja.
A HARO DISANO padlókat intenzív igénybevételhez, bejáratok környékére is javasoljuk
FOTÓ: Porcelanosa (VS FÜRDŐSZOBA)
Ha már családi házat építtetünk, akkor mindenképp gondoljunk a háztartási holmik, takarító eszközök, illetve a mosást-vasalást megkönnyítő tárgyak, berendezések kényelmes, mégis zárt, elszeparált tárolására.
Szerencsés esetben egy külön háztartási helyiség nyeli majd el ezeket.
FOTÓ: housebeautiful.com
A háztartási helyiség lehet egyben a gépészettel is. Ám, ha nincs ehhez elég terünk, akkor egy gardróbból, esetleg spájzból kialakított egyedi megoldással gondoskodjunk háztartási holmink zavartalan, rendezett tárolási lehetőségeiről.
Ha mégis úgy döntünk, hogy mosógépet, mosogatógépet helyezünk el a nappali térrel egyben lévő konyhában, gondolnunk kell a zajterhelésre is – ahogyan az egybenyitott terek esetén a konyha megfelelő szellőzésének biztosítása is nagyon lényeges.
A megfelelő mennyiségű konnektor, dugaljok megléte is nagyon fontos minden helyiségben – ezt érdemes alaposan átgondolnunk, hogy az egyes helyiségekhez hová és mennyit szeretnénk, radiátorok tekintetében is érdemes alaposan körülnézni, hogy otthonunk funkcionálisan is teljes mértékben kiszolgáljon bennünket.
Az Arezzo törölközőszárító-funkciós dizájn radiátoraival két funkciót is kipipálhatunk
FOTÓ: Arezzo Design
Az intim zónákban – mint a szülők hálószobája, a gyerekszobák illetve a fürdőszoba – is fontos, hogy biztosítsunk megfelelő mennyiségű tároló helyet, de ne zsúfoljuk teli a teret! Egyedi bútorokkal, világos, tükrös megoldású zárt szekrényekkel, lebegő polcokkal mindenünk kényelmesen elfér, mégis rendezett, légies, modern térélményünk lehet újonnan épült házunkban.
TERMÉKEK, AMIK ÉRDEKELHETNEK
Akár vidéki iskolából is lehet idilli otthon
Bármilyen épület komfortos családi ingatlanná válhat, csak fantázia, kitartás és kreativitás szükséges hozzá. Egy virágárus úgy döntött családjával, hogy vidékre költözik,...
3 gyakori, idegesítő otthoni probléma – és a megoldásuk
Így küszöbölhetjük ki a frusztráló gikszereket otthonunkban. A legszebb, legigényesebben kialakított otthonokban is előfordulhatnak olyan problémák, amelyek őrületbe kergetik az...
Így lesz tökéletes és álomszép falad otthonodban
A falak meghatározzák az enteriőrt, ezáltal pedig a lakók hangulatát is. Fontos ezért, hogy odafigyeljünk a részletekre – szerencsére költség- és időhatékonyan is ki lehet...