Letisztult elemek, skandináv egyszerűség

Horváth Dániel Bendegúz még most ismerkedik az enteriőrtervezéssel, igyekszik ezen a téren is bővíteni ismereteit - jelenleg pedig a Budapesti Műszaki Egyetem építészmérnöki karának hallgatója. A Style&Draw pályázatára a tetőtéri kislakást rendezte be egy kiscsalád számára – a realitások talaján maradva, letisztult, skandináv egyszerűségben.

A fiatal házaspár óvodáskorú gyermekükkel otthonos kis kuckóra lelhet a kellemes, világos városi tetőtéri otthonban. Reális hazai kép – hiszen a közel hatvan négyzetméteres enteriőr méreteit és adottságait tekintve induló otthonnak teljesen megfelel egy mai hazai kiscsalád számára.

Általában amikor az ember kisgyerekkel költözik egy új otthonba, nem feltétlenül az extravagáns megoldásokat keresi, hanem a letisztult, világos, és leginkább funkcionálisan jól működő, ergonomikus megoldásokat részesíti előnyben. Ebből a szempontból Dániel tervei teljesen megfelelhetnek a célnak.

Noha a lakásnak viszonylag kicsi az alapterülete, viszonylag kényelmesen elhelyezhetőek benne a számukra szükséges berendezések.

Lényeges, hogy a tervező a ház jellegét, elhelyezkedését és korát is vegye figyelembe a lakás stílusának kialakításakor, ahogyan ezt Dániel is tette – aki elvetette a tradicionális stílusok gondolatát, mondván, hogy azok nem illenének a ház karakteréhez. A modern stílusok közül is leginkább a skandinávot érezte ideálisnak: ez az a formavilág, amelyik nem igényel túl nagy hangsúlyt az érvényesüléshez, és a család élete során bekövetkező változásokhoz – mondja a tervező.

Az ebben a stílusban készült lakberendezési és napi használati hatásokhoz a legkényelmesebben igazítható.

Dániel a tervezés során végig törekedett arra, hogy a választott stílus egyértelmű legyen, noha voltak olyan helyzetek, ahol a lakás feltételezett használatának biztosításához a formai szempontokat másodlagosnak érezte.

Át kellett kicsit szerveznie a terveznie a teret, a megbízó igényeinek és a család kényelmének megfelelően. Az eredeti elrendezéshez képest szélesebb lett a fürdőszoba, a korábban indokolatlannak tűnő folyosó pedig a konyha közelében egy hasznos kamra/tároló funkciót kapott.

A szobák előterében a ruhaneműk, cipők és egyéb napi használati tárgyak és kiegészítők tárolására alkalmas szekrény kerülhet majd beépítésre – meséli Dániel.

A nappali-konyha-étkező hármas egysége, vagyis a közösségi tér meglehetősen kicsi – legalábbis, ha ezt a terasz méreteivel összehasonlítjuk. Ezért itt hagyományos megoldás nehezen lett volna alkalmazható. Egy nappali legfőbb eleme a kanapé vagy az ülőgarnitúra szokott lenni általában -  ám ez ebben az esetben túl nagy helyet vett volna el, és irányítottsága miatt a használhatósága is korlátozott lett volna – vélte a tervező.

Ezért helyette a Dall’Agnese Play egyik, közepes méretű eleme mellett döntött, mely a tér több irányú használatát is lehetővé teszi. A bútor tartozéka, a párnaszerű háttámla bárhova elhelyezhető azon, vagy akár le is vehető - így lehetővé teszi, hogy olyan irányban üljünk vagy feküdjünk rajta, ahogy éppen nekünk tetszik!

Ezzel a praktikus pihenőmegoldással akár az étkező terébe is bekapcsolódhat a nappali, vagy éppen el is választhatjuk attól – tetszés szerint.

A nappali terének karakteres eleme a belógó ferde zárófödém. Az alatta lévő rész leginkább tárolási célra lehet alkalmas, azonban, hogy egy ide beépített szekrény ne csökkentse tovább a szoba méretét, egy négyzetes (kb 1x1cm keresztmetszetű) acél pálcákra függesztett polcot tervezett ide Dániel, a hozzá tartozó polcok legyártásához pedig a Forest bútorlapokat ajánlotta.

A polc alatt még két fiók is kapott helyet, amelyekben megoldható a polcra nem illő tárgyak elhelyezése. TV helyet nem tervezett be külön Dániel, helyette egy projektor használatát képzelte itt el, hiszen ma már viszonylag elérhető áron kínálnak olyan hordozható projektorokat, amelyek akár a faltól pár centiméterre is elhelyezhetők.

Ha pedig a polcokat tartó rudakra egy lepedővásznat feszítünk ki, akkor kifejezetten otthonos moziélményt érhetünk el, a TV adók főbb műsorai pedig interneten is elérhetőek. A projektor továbbá arra is alkalmas, hogy ha nem a nappaliban akarnak filmet nézni, akkor más szobába is könnyedén átvihető.

Az étkezőnél az élénk színű étkező asztal üde árnyalatával oldja a szoba semlegesebb árnyalataiból adódó, látszólagos egyhangúságot. A választott acél asztal ideálisan ki tudjuk használni a családi étkezéseken túl bármilyen más konyhai tevékenységre. A székek textil burkolata a nappali kanapéjának burkolatához igazodik, így ki is egészíthetik egymást – de mindenképpen egy egységes harmónia jön létre már egy-egy ilyen apróságra való odafigyeléssel is a terek között.

Több ilyen dologra is felfigyelt még Dániel a tervezés során: a konyhában például a ferde födém ugyanúgy jelentkezik, mint a nappaliban - ezért ide is hasonló polcot tervezett.

Az Arrital konyhabútor jól beleillik a skandináv stílus letisztultságába, különösen a szín - és anyagvariálási lehetőségeiből adódóan. A Whirpool beépített berendezési, a Marmorin csaptelep és mosogató teszik nívóssá a konyha enteriőrt.

A konyhabútor mögött egy Rigips gipszkarton előtétfal rejti el a víz- és elektromos vezetékeket, a polc fölött pedig egy hasonló előtétfal mögé a páraelszívó vezetékét helyezték el.

A konyhabútor fölötti falszakaszra Dániel a könnyebb tisztíthatóság miatt csempét tervezett, méghozzá a manapság nagyon népszerű és divatos metrocsempét.

A teraszt elsősorban közös sütés-főzés, és nagyobb családi illetve baráti összejövetelekre használja a család – tehát grillteraszként funkcionál. Ide Dániel a Spa Trend - Delmar bútorának közbenső elemét helyezte el - a szélsők nélkül – hiszen ennek az egyszerűsége szépen illeszthető a belső,  skandináv típusú bútorozáshoz.

A hálószobában egy nagyobb beépített bútor kapott helyet, ennek az alsó részén fiókok találhatóak, felettük redőnyös szekrények, ezek fölött pedig nyitott szekrények, így mindenféle tárolási igénynek eleget tehet. Ennek folyosó felőli oldalán egy ruhásszekrény-rész került betervezésre. Ennek ajtószárnyai két részre vannak választva, így, ha csak az alsó vagy a felső részből szeretnének valamit kivenni, akkor nem kell az egész ajtót kinyitni. A hálószobában megjelenik a nappaliban lévő kisasztalhoz hasonló bútor, de itt fali tárolóként, ami az egységességet erősíti. A hálóban továbbá elhelyeztem egy kis dolgozóasztalt, ami lényegében egy bútorlap, bakokra állítva, így ha esetleg ideiglenesen valamit a szobában kell tárolni, könnyen szétszedhető. A szék ugyanolyan típus, mint az étkezőben, ha vendég érkezik, ezt a széket úgy lehet az étkezőben is használni, hogy nem tűnik fel.

A gyerekszobát a tervező a ferde fal oldalára tervezte, mivel ez a szoba kevésbé érzékeny erre az adottságra. Mivel a fürdő mellé került így a gyerekszoba, ezért Dániel Rigips hanggátló előtétfalat tervezett be a két helyiséget elválasztó fal mellé – hogy a fürdőszoba vezetékeinek és berendezéseinek hangja ne zavarja majd a kicsi nyugalmát.

A kis terű fürdőszobában helytakarékossági elvek miatt Dániel a Ravak BeHappy kádja mellett döntött. Így elegendő hely jutott a WC és a mosdó számára is.

A mosdó nem a kádhoz tartozó családból való, hanem egy más típus - egy körtál formájú kedves kis darab, egy konzolos kis faasztalra állítva.

A kád melletti falak a konyháéval azonos méretű és formájú csempeburkolást kaptak, de – hogy az egyhangúságot megtörjük – ezúttal ide egy mintás változat került.

Mivel külön zuhanyzót nem alakítottak ki a kád mellé, mert már nem is fért volna el, ezért - hogy a kád zuhanyzásra is kényelmesen használható legyen, a mosdórész mellé egy kihajtható üvegfalat tervezett Dániel, így az ott tárolt tárgyakat és a tükör melletti lámpát nem éri víz.

A tükör és a mosdó kör formája a sok négyzetes forma mellett jól kiemelkedik a környezetéből. A radiátor és a fogasok a falbeugrásban kaptak helyet, így kevésbé akadályozzák a közlekedést. A mosógép fölött fehér laminált bútorlapokból beépített szekrény rejti el a család tisztítószereit és egyéb napi szintű használati tárgyait.

A beltéri ajtók minden helyiségben a Hofstädter palette plus ajtói, a bejárati ajtó szintén Hofstädter, a teraszra nyíló üvegezett nyílászárók pedig a HF 410-es minőségi típusok az Internorm kínálatából, a tetőablakok pedig a Fakro termékei.

A lakás gépészeti rendszerét Dániel meghatározott elemekből építette fel, azonban nem az ajánlott csöveket, hanem ezeknél merevebb csővezetékeket alkalmazva, amiket a födémhez lehet függeszteni.

A friss levegő bevezetése minden helyiséghez megoldott, az elszívás a fürdőben történik vonalszerű anemosztáttal. Ez a megoldás gátolja a fürdőből a pára és a szagok kijutását, miközben kevesebb vezeték elhelyezését teszi szükségessé.

Lakáshitel

Nálunk egyedi kamatkedvezmény igénybevételére is van lehetőség.

Minősített Fogyasztóbarát hitellel a törlesztőrészlet a futamidő végéig fix.

Lakástakarék

Korszerűsítené, felújítaná vagy bővítené otthonát?

Lakástakarékkal egyszerű a megoldás.

Személyi kölcsön

Egyszeri nagyobb összegre van szüksége?

A személyi kölcsönt ingatlanfedezet nélkül bármire szabadon felhasználhatja.

Segítünk ingatlanfinanszírozással
kapcsolatos tervei megvalósításában.
Érdekel
2019. augusztus 02.

Kedvencünk, a beton

A beton közel sem új keletű dolog: már a rómaiak is előszeretettel alkalmazták különböző építészeti és dizájn célokra is, hiszen kiváló mechanikai szilárdságú, biztonságos,...

2019. július 26.

Ablak a középpontban – nemzetközi építész pályázat

Ezúttal egy partnerünk pályázatára szeretnénk felhívni az építész szakma figyelmét, hiszen még lehet jelentkezni az Internorm nemzetközi építész pályázatára! Az „Ablak a...

2019. június 27.

Laza nyári otthon – Így csinálják Kaliforniában!

Végre beköszöntött az idei nyár. Hajnaltól estig tartó napsütés, döglesztő meleg, virágillat. A szabadság évszaka.