Így lett az elavult, fásultan berendezett otthonból hangulatos és stílusos menedék

Remekül sikerült a Hudson-völgyben található otthon felújítása.

Jennifer Greim és Adam Deen fényképészházaspárként gyakran utazott mindenfelé New York-i otthonukból – azonban úgy döntöttek, a városi pezsgés helyett nyugalomra van szükségük, így eladták lakásukat, és a Hudson-völgyben kerestek maguknak új lakhelyet. Találták is egy 2001-ben épült házat, amelybe rögtön beleszerettek: a remekül megtervezett, barátságosan nyitott elrendezés és a madarakkal teli kert láttán szinte azonnal aláírták a szerződést.  

Az épület a viszonylag új építésnek köszönhetően kiváló állapotban volt, és az alaprajzon sem kellett módosítani; azonban a dekorációk, bútorok és a falak még a húsz évvel ezelőtti trendeket követték.

Előtte
Utána

Az egyik első lépés a festés volt: megszüntették a színes falakat, és alabástromfehérre festették őket. A világos falak üres vászont nyújtottak a berendezéshez, így az eklektikus darabokat is könnyebb volt elhelyezniük az enteriőrben. 

Előtte
Utána

Szerencsére a padlószőnyeges hálószoba kivételével az egész házban gyönyörű faparketta volt, így az otthon nagy részében nem kellett padlóburkolatot cserélniük. Ha hasonlóan gyönyörű fapadlót szeretnénk, nézzünk körül az IBDesign kínálatában IDE KATTINTVA.

A ház berendezésénél többnyire régebbi bútorokat használtak: a családban kézről kézre járó, több generációs darabokat, bolhapiacról beszerzett kincseket, és a tulaj által meghagyott holmik közül sem szabadultak meg mindtől – néhányat csupán átalakítottak a kortárs megjelenés jegyében.

Jennifer szinte mindent használtan vesz:

“Jót tesz a környezetnek, gazdaságos, és a legtöbbször sokkal minőségibb és stílusosabb, mint az új”

– mondta.

A kertbe vezető hátsó ajtó körüli rész berendezésénél a házaspárt az angol vidéki otthonok előszobái inspirálták – mivel sokat járnak a természetben a kutyájukkal, praktikus és mutatós kertiruha-tárolóra volt szükségük. Adam maga barkácsolta a szekrényeket és az akasztókat.

Ha hasonlóan nívós ajtóra vágyunk, a Hörmann kínálatában biztosan megtaláljuk.

Kiválóan sikerült az átalakítás: sikerült megőrizni az ingatlan szellemiségét, azonban egy kis festékkel és jól megválasztott vintázsbútorokkal sokkal személyesebbé és melegebbé varázsolták a teret.

A képek forrása: Architectural Digest

Fotós: Adam Deen

A cikk szponzorált lakberendezési linkeket tartalmaz.

TERMÉKEK, AMIK ÉRDEKELHETNEK

2023. augusztus 21.

Akár vidéki iskolából is lehet idilli otthon

Bármilyen épület komfortos családi ingatlanná válhat, csak fantázia, kitartás és kreativitás szükséges hozzá. Egy virágárus úgy döntött családjával, hogy vidékre költözik,...

2023. július 03.

3 gyakori, idegesítő otthoni probléma – és a megoldásuk

Így küszöbölhetjük ki a frusztráló gikszereket otthonunkban. A legszebb, legigényesebben kialakított otthonokban is előfordulhatnak olyan problémák, amelyek őrületbe kergetik az...

2023. június 06.

Így lesz tökéletes és álomszép falad otthonodban

A falak meghatározzák az enteriőrt, ezáltal pedig a lakók hangulatát is. Fontos ezért, hogy odafigyeljünk a részletekre – szerencsére költség- és időhatékonyan is ki lehet...