Ha feldobnád az erkélyedet, ez a gyönyörű kis lakás szuper inspiráció!

Gyakran előfordul, hogy egyes lakásokban ugyan az enteriőr minden négyzetcentiméterére odafigyelnek, ez az alaposság nem terjedt ki az erkélyre – a kültér nem passzol a beltérhez, vagy csak szimplán nem fordítanak rá figyelmet, és elhanyagoltnak hat. Az alábbi kis lakásból nyerhetünk egy kis inspirációt erkélyünk felturbózásához. 

Kateryna Gonchar és párja kevesebb mint 50 négyzetméteres lakása Berlinben található, és annak ellenére, hogy nem egy hatalmas hodályról van szó, minden funkciót megtalálunk benne, és az enteriőrt sikerült olyan ügyesen kialakítani, hogy megőrizték a tágas hatást.

Alapjáraton két helyiségből állt a tér, azonban az egyiket felosztották: itt kapott helyet a hálószoba, a nappali és az étkező is. A térelválasztást könyvespolcokkal, szekrényekkel oldották meg, így egyszerre a tárolásról és a dekorról is gondoskodtak. Remek megoldás a polcra szerelt, nagy méretű tükör: nemcsak pazarul mutat, de optikailag is növeli a teret.

Még egy kis otthoni irodának is jutott hely – meg természetesen egy fürdőszobának is.

Ha fürdőszobát tervezünk, mindenképp érdemes szétnéznünk az IBDesign fürdőszobai termékei között.

A napfényben úszó konyhából kilépve pedig az otthon koronaékszere, az erkély fogad minket: igazi oázis a város közepén.

Ha hasonlóan gyönyörű és ellenálló kültéri burkolatot szeretnénk a fa természetes szépségével, nézzünk körül a WPC Market kínálatában ide kattintva.

A kinyitható étkezőasztal segít, ha több vendéget szeretnének fogadni, a rengeteg zöld növény pedig nemcsak barátságossá teszi a környezetet, de a közérzetre is jó hatással van – mindenképp érdemes tehát kis és nagy növényekkel díszítenünk az erkélyt és a teraszt.

Kateryna Gonchar és párja lakásából mind a térkihasználáshoz, mind az erkélydekoráláshoz kitűnő inspirációkat nyerhetünk.

Fotós: Kateryna Gonchar

2023. március 03.

Így válaszd ki a tökéletes vakolatot!

A színek, struktúrák és kötőanyagok erdejében nehéz lehet eligazodni –  itt egy kis segítség. Mutasd a házad, megmondom, ki vagy: nagyon sokat számít, hogy fest az épület,...

2023. február 20.

Egy modern, exkluzív, pazar EXPO a jakuzzikról (nem csak) a víz szerelmeseinek

Egy hétvége, nem wellness hétvége. Magyarország legnagyobb vásárral egybekötött kiállítása csak rád vár. Merülj el a SPATREND EXPO kínálatának tengerében! Miről is van szó?...

2023. február 19.

Érezd a természet lágy érintését otthonodban, meríts ihletet az IBDesign bemutatótermének segítségével!

Otthonunkból mindannyian a maximumot szeretnénk kihozni és erre kiváló lehetőséget nyújt egy bemutatóterem, ahol szakértő segítséggel, minden helyiségre kiterjedő összhangot...