Ez az óceánparti, színpompás otthon garantált orvosság a téli ború ellen

Virtuális kirándulás egy 1912-ben épült, massachusettsi tóparti csodavilágba.

A tél néha csodálatos, tele jó dolgokkal: adventi várakozással, hóeséssel, ünnepi szellemmel… Viszont az évszak elég megterhelő is: a sokszor rendkívüli hideg, a durva szél, a hirtelen jött esőzések és a kora délutáni sötétedés sokszor rányomják bélyegüket az ember hangulatára.

Fontos ezért ilyenkor, hogy néha kiszakadjon az ember – akár csak virtuálisan is – egy kicsit az évszakra jellemző sötétségből, és kicsit feltöltődjön. Vidám színekkel.

Érdemes ilyenkor otthonunk berendezésénél is kicsit színesebbre venni az enteriőrt, sokat segíthetünk közérzetünkön egy két élénk, vibráló színfolttal. Ezek életet és dinamikát visznek a térbe, és feldobják a teret a legnagyobb szürkeség idején is.

Ilyen Katie Jordan otthona is, amely a massachusettsi Cape Annben található. Az 1912-ben épült ingatlant vásárlás után persze fel kellett újítani, a berendezéshez pedig a díjnyertes Frances Merrill lakberendezőt, a Reath Designs enteriőr-tervezőjét kérték fel.

Mivel vidéki házról van szó, tartózkodtak az urbánus stílustól, és inkább a country-hatásokra támaszkodtak – de közben a kortárs otthonokra jellemző, loftokból elterjedt egybe nyitott tereket is alkalmazták.

Nem fogták vissza magukat a színek terén: a törtfehér falak üres vásznat szolgáltattak a kísérletezéshez. Ahhoz, hogy elkerüljék a túlzó színkavalkádot, helyiségenként külön színsémákat alkottak, így minden árnyalat belefért.

Ha ennél letisztultabb konyhára vágyunk, a Whirlpool kínálatában megtaláljuk számításunkat ide kattintva.

A közös életterekben főleg a világosabb tónusok és a pasztellek dominálnak, míg a hálószobákban a sötétebb (például piros vagy lila) színek is szerepet kaptak.

Ha hasonlóan stílusos fürdőszobát szeretnénk szabadon álló káddal, nézzünk körül az M-Acryl kínálatában ide kattintva.

A teraszról gyönyörű kilátás nyílik az óceánra.

Katie Jordan massachusettsi háza igazi színbomba, amelyből inspirációt nyerhet mindenki, aki anélkül szeretné kiszínezni otthonát, hogy disszonáns hatást keltene az enteriőrben.

A képek forrása: Architectural Digest

Fotós: Laure Joliet

Styling: Mieke ten Have

A cikk szponzorált lakberendezési linkeket tartalmaz.

TERMÉKEK, AMIK ÉRDEKELHETNEK

2023. augusztus 21.

Akár vidéki iskolából is lehet idilli otthon

Bármilyen épület komfortos családi ingatlanná válhat, csak fantázia, kitartás és kreativitás szükséges hozzá. Egy virágárus úgy döntött családjával, hogy vidékre költözik,...

2023. július 03.

3 gyakori, idegesítő otthoni probléma – és a megoldásuk

Így küszöbölhetjük ki a frusztráló gikszereket otthonunkban. A legszebb, legigényesebben kialakított otthonokban is előfordulhatnak olyan problémák, amelyek őrületbe kergetik az...

2023. június 06.

Így lesz tökéletes és álomszép falad otthonodban

A falak meghatározzák az enteriőrt, ezáltal pedig a lakók hangulatát is. Fontos ezért, hogy odafigyeljünk a részletekre – szerencsére költség- és időhatékonyan is ki lehet...