Whirlpool SPACE400 – A kiemelkedő szaktudás és a technológia találkozása egy új dimenzióban

2017. december – A Whirlpool büszke arra, hogy a cég története során időről időre újraformálta a berendezések világát, és most ismét ezt teszi – mégpedig szó szerint. Az új SPACE400 hűtő-fagyasztó piacra dobásával a Whirlpool egy példa nélküli megoldást kínál azok számára, akik maximális kapacitást várnak el a beépített készüléktől, mivel az exkluzív 70 cm széles típus hatalmas, 400 literes kapacitással rendelkezik. Ez a normál hűtőkhöz képest 40%-kal nagyobb teret jelent1, olyan szélesség mellett, amely gyakorlatilag minden konyhában megtalálja a helyét.

Minden a helyére kerül

A SPACE400 egy sor innovatív tárolási megoldást kínál, amelyek segítségével könnyedén rendet tarthat a hűtőben, és jól áttekintheti a benne lévő ételeket: A beépített üvegtartó polc lehetővé teszi az üvegek vízszintes tárolását, így azok jól láthatók és könnyen elérhetők, ugyanakkor a megemelt üvegnyaknak köszönhetően az ital nem ömlik ki. A helytakarékos kialakításnak köszönhetően a polc kétszeres méretre állítva normál polcként is használható. Ugyanakkor a kisebb dolgok is egyszerűen tárolhatók az erre szolgáló, könnyen hozzáférhető kettős fiókban. A SPACE400 extra széles zöldségtároló fiókkal is rendelkezik, amely 20%-kal nagyobb helyet biztosít a gyümölcsök és zöldségek számára2 . A teleszkópos síneknek köszönhetően a fiók teljesen kihúzható a könnyű pakolás érdekében.

Forrás: Whirlpool

Továbbfejlesztett csúcstechnológiák

A készülék nem csak kivételesen nagy kapacitással rendelkezik, de kivételesen hosszú ideig biztosítja az ételek frissen maradását: A 6. ÉrzékTM technológiával a Whirlpool olyan intelligens, innovatív technológiát kínál, amelynek segítségével a hűtő könnyebben használható és kiváló teljesítményt nyújt. A SPACE400-nál a 6. ÉrzékTM FreshControl technológia optimális hőmérsékletet és páratartalmat biztosít az ételek tárolásához, ezáltal az ételek kétszer annyi ideig maradnak frissek3 .

6. ÉrzékTM FreshControl technológia

Az innovatív 6. ÉrzékTM érzékelők segítségével, amelyek folyamatosan mérik a hőmérsékletet és a páratartalmat, a 6. ÉrzékTM FreshControl fejlett szabályozással biztosítja a tárolási feltételeket a hűtő belsejének minden részében, hogy az ételek kétszer hosszabb ideig frissen maradjanak.

6. ÉrzékTM FreezeControl technológia


Az intelligens 6. ÉrzékTM technológia a fagyasztó részben minimálisra csökkenti a hőmérsékletingadozást. Ezzel kevésbé alakulnak ki a fagyasztási miatti kiszáradási foltok, így az étel felolvasztás után is megőrzi friss zamatát.

StopFrost



A leolvasztás is intelligensebb, és mindössze egy percet vesz igénybe az exkluzív StopFrost tálcának köszönhetően, amely összegyűjti a jeget a fagyasztóban. A tálca könnyen megtisztítható a csap alatt. A StopFrost a fiókokban is csökkenti a jegesedést, így az ételen nem jelenik meg a dér.

Formatervezés tökéletesen – minden részletében

A kiváló szaktudás és a technológia időtálló design megoldásokkal párosul, amelyek minden konyhát még szebbé varázsolnak. A kristály csillogású fiókoktól a rozsdamentes acél felületeken át a prémium LED világításig a SPACE400 megjelenése minden nézőpontból, minden pillantásnál, minden érintésnél és minden használat során káprázatos. A modern kialakítású, érintőgombos kezelőlap nagyszerűen ötvözi a szemet gyönyörködtető megjelenést és az intuitív mindennapi használatot.

Egyedülálló méretével és kapacitásával, innovatív helykihasználó megoldásaival és a legmodernebb technológiákkal az új Whirlpool SPACE400 új dimenziót nyit a beépített készülékek választékában. 

A Whirlpool Corporation vállalatról:

A Whirlpool Corporation (NYSE: WHR) a világ első számú háztartási nagygép gyártója. Éves árbevétele mintegy 21 milliárd dollár, 93 000 főt foglalkoztat, és világszerte 70 gyártási és technológiai kutatási központtal rendelkezik a 2016-es adatok szerint. A cég Whirlpool, KitchenAid, Maytag, Consul, Brastemp, Amana, Bauknecht, Jenn-Air, Indesit, Hotpoint és más ismert márkákat forgalmaz csaknem a világ összes országában. Európában, Közel-Keleten és Afrikában mintegy 24 000 alkalmazottat foglalkoztat, több mint 30 európai országban értékesíti termékeit és nyolc országban rendelkezik gyártólétesítménnyel. A Whirlpool EMEA a Whirlpool Corporation leányvállalata. A Whirlpool Corp. Európai Irányítási Központja Peroban, Olaszországban működik. További információk a WhirlpoolCorp.com honlapon olvashatók vagy kövessen minket a twitteren: @WhirlpoolCorp.


1 A normál 55 cm-es hűtő-fagyasztóhoz képest.

2 A normál hűtő-fagyasztó 55 cm-es normál zöldségtároló fiókjához képest.

3 A teljes no-frost 70 cm-es felülre szerelhető szabadonálló Whirlpool hűtőhöz képest.

4 A teljes no-frost 70 cm-es felülre szerelhető szabadonálló Whirlpool hűtőhöz képest.

 

2023. május 10.

Eladóvá vált Az ördög Pradát visel főszerkesztőjének lenyűgöző luxuslakása

Ez az a különleges New York-i otthon, amelyben az ominózus Harry Potter-leadási jelenet játszódik. A 2006-os Az ördög Pradát visel (The Devil Wears Prada )című vígjáték rögtön a...

2023. április 19.

Ez a Long Island-i ház bizonyítja, hogy a betonvilág és a melegség tökéletesen megfér egymás mellett

A híres Raffaella Bortoluzzi építész különleges csodát alkotott a hétvégi luxusnyaralóban. Az Olaszországban és New Yorkban tanult, legendás építész, Raffaella Bortoluzzi...

2023. január 18.

Így lesz a fürdőszobádból wellness-szalon!

Minden nap tökéletes masszázsélményt kaphatunk, ha jól választunk – ezt pedig a testünk és lelkünk is megköszöni.  Már az ókori Rómában nagy hagyománya volt a különféle...