Vanessa Carlton énekesnő varázslatos otthona igazi mesevilág
Férjével, John Cauley zenésszel, valamint hétéves kislányukkal közös otthonuk olyan, mintha az ember a Gyűrűk Ura egyik barátságos hobbitlakjában járna.
Vanessa Carlton énekesnő A Thousand Miles című slágere hatalmas sikert aratott, azonban számos remek dallal örvendeztette meg a popzenerajongókat – a siker ellenére azonban otthona nem olyan hatalmas, fényűző hodály, mint amit sok hírességnél látni.
Az online talált, Rhode Island-i házat először a járványhelyzet miatt nem is tudták megnézni élőben: FaceTime-on járták be a szobákat, és még így virtuálisan is szerelembe estek az 1800-as évek elején épült ingatlannal.
Odavannak ugyanis a régi otthonokért. Tudják, hogy sokaknak fejfájást jelent ezek felújítása, azonban ők mindig szívesen veszik az ilyen projekteket:
“Mert imádjuk a hatalmas deszkákból összerakott fapadlókat, amelyekkel már máshogy nem találkozni; a kézművesek által elkészített kandallókat, és a napfény utánozhatatlan esését, ahogy átsüt a régiüveg-ablakokon”
– mondta az énekesnő.


Ha mi is kedveljük a patinás fapadlókat, az IBDesign kínálatában számos különleges verziót találunk.


Persze sokat kellett dolgozni a házon, hogy elnyerhesse mai formáját – ehhez a ESHI Builders belsőépítészeti cég segítségét kérték. Azonban tevékenyen részt vettek a lakberendezésben: Carlton a tapéták nagy rajongójaként határozta meg a falak megjelenését, férje az elrendezésben segített, és mindketten számos bolhapiacokról, aukciókon szerzett vintázsbútorral és kiegészítővel gazdagították az enteriőrt – de emellett különféle családi ereklyék (például Carlton nagyapjának festményei) is helyett kaptak a Rhode Island-i házban.

Vanessa Carlton elismerte, hogy a legfontosabb inspirációt a Gyűrűk Urajelentette: már gyermekkora óta odavan J.R.R. Tolkien eposzi regényéért, és szerette volna, hogy olyan legyen az háza, mint a hobbitok Megye-beli otthonai Peter Jackson filmes adaptációjában.
Az egész házat átlengi ez a vintázs báj, és a természetes anyagok, az eklektikus bútorok és dísztárgyak, valamint az ötletes tapéták dinamikussá teszik az összhatást – a szellős elrendezés miatt azonban elmaradnak a túlzások, és élhető marad az enteriőr.
Összesen öt hónapig tartott a felújítás, és a pár rendkívül elégedett a végeredménnyel:
“Az egyik legcsodálatosabb dolog ebben a házban, hogy mennyire meleggé, komfortossá és otthonossá lehet tenni. És ez… számomra varázslat”
– mondta az énekesnő.
Ha mi is szeretnénk felújítani az otthonunkat, a Mapei ingyenes tudásanyagokkal segít, hogy elkerülhessük az ezzel járó kellemetlenségeket.
A képek forrása: Architectural Digest
Fotós: Erin Little
A cikk szponzorált lakberendezési linkeket tartalmaz.
TERMÉKEK, AMIK ÉRDEKELHETNEK
Így válaszd ki a tökéletes vakolatot!
A színek, struktúrák és kötőanyagok erdejében nehéz lehet eligazodni – itt egy kis segítség. Mutasd a házad, megmondom, ki vagy: nagyon sokat számít, hogy fest az épület,...
Egy modern, exkluzív, pazar EXPO a jakuzzikról (nem csak) a víz szerelmeseinek
Egy hétvége, nem wellness hétvége. Magyarország legnagyobb vásárral egybekötött kiállítása csak rád vár. Merülj el a SPATREND EXPO kínálatának tengerében! Miről is van szó?...
Érezd a természet lágy érintését otthonodban, meríts ihletet az IBDesign bemutatótermének segítségével!
Otthonunkból mindannyian a maximumot szeretnénk kihozni és erre kiváló lehetőséget nyújt egy bemutatóterem, ahol szakértő segítséggel, minden helyiségre kiterjedő összhangot...