Nézzünk a színek mögé!

Nem újdonság, hogy a színek hatással vannak közérzetünkre, hangulatunkra, lényegében pszichológiájuk van. Hangulatbefolyásoló hatásukat reklámokban, plakátokon is használják, de a legtöbb plázában, bevásárlóközpontban is nagy hangsúlyt kap a szín, amelyet speciális világítással és persze a falak színével lehet megteremteni. Minden színnek megvan a maga jelentése: nem véletlen, hogy a rendelők zöld színnel vannak kifestve, és az sem, hogy a gyerekszobákban a lágy, pasztellszíneket szeretjük. Ebből kiindulva érthető, hogy milyen dilemmát okoz, hogy otthonunkban a megfelelő színeket válasszuk ki.

Mi is történik pontoson velünk, amikor egy-egy szín mellett döntünk?

Az agyunk kismillió idegsejtje reagál a színek látványára, aminek mérhető eredménye is van, amit agyhullámoknak nevezünk.  Egy kutatás során 16 önkéntest kértek fel, hogy segítsenek igazolni az elméletet, miszerint a különböző színek különböző agyi aktivitást váltanak ki. A kutatásban 8 szobát rendeztek be 8 különböző színnel. A szobák teljesen egyszínűek voltak, beleértve a falakat, a padlót, minden bútort és ételt. A résztvevőknek egy az adott szoba színére színezett süteményt kellett megkóstolniuk, aminek az íze ugyanolyan volt minden szobában. Ennek ellenére eltérő ízűnek érzékelték a különböző színek hatására.

Milyen színeket válasszunk a különböző helyiségeinkbe?

A zöld színhez pozitív érzelmeket kapcsolunk, hatására megnyugszunk és biztonságban érezzük magunkat. Alkalmas olyan helyiségekbe, ahol regenerálódni szeretnénk, elmélyülni vagy relaxálni. Így a zöld a rendelőintézetek falain túl jól illik a nappalinkba és ebédlőnkbe, hiszen nyugodt, barátságos környezetet teremt.

A narancssárga színt a megkérdezettek szintén barátságosnak érzékelték, de a zöldnél sokkal élénkebb, vitálisabb színként írták le, ami nélkülözi a luxus érzését. Az élénk színek közül a narancssárgát érezték a legsemlegesebb színnek. Ha szeretjük az élettel teli színeket, de tartózkodunk a használatuktól, akkor a narancssárga a legjobb köztes választás.

A kék az a szín, amit a legkreatívabbnak értékeltek a kutatás során. Barátságos, megnyugtató szín, amihez ráadásul a legkönnyebb érzelmileg kötődni. Bátran használhatjuk a munkaterünk kifestésére a kék színt, ha pedig egy kis extra kreativitásra lenne szükségünk otthon, akkor kék kiegészítőkkel játékosságot kölcsönözhetünk a belső tereknek.

Fekete, fehér, luxus

A fehér és fekete színeket a megkérdezettek a luxus hordozójának tekintették, ám mindkét szín semleges agyhullámokat váltott ki, ezért próbáljunk meg olyan falfelületeket fehérre festeni, amiket nem szeretnénk kiemelni. A feketét sötét, fényelnyelő tulajdonsága miatt kivételes esetekben vagy nagyon kicsi falfelületre használjuk.

Egy kis segítség a döntésben

A megfelelő színeket kiválasztani nem könnyű feladat, még a belsőépítészek is napokat gondolkodnak egy-egy jól kiválasztott szín helyén projektjeik során. Nem csoda, hogy a szakavatatlan szem nem találja meg elsőre a tökéletes színt.

Egy jó szín kiválasztása tehát valódi kihívás, hiszen általában a döntésünk hosszú távra szól. Pontosan ezért érdemes színtervező alkalmazással is kipróbálni, hogy amit kinéztünk magunknak, az valójában hogyan mutathat majd a valóságban. A Trilak Színtervező alkalmazással virtuálisan festhetjük ki otthonunkat, amely tényleg segít a döntésben. Ráadásul az app használata igen egyszerű, a PPG Trilak oldalán található. Előre beállított belső terek közül is válogathatunk, de akár saját fotót is feltölthetünk, így közelebb kerülhetünk ahhoz, hogy elképzeljük a végeredményt.

TERMÉKEK, AMIK ÉRDEKELHETNEK

2023. augusztus 21.

Akár vidéki iskolából is lehet idilli otthon

Bármilyen épület komfortos családi ingatlanná válhat, csak fantázia, kitartás és kreativitás szükséges hozzá. Egy virágárus úgy döntött családjával, hogy vidékre költözik,...

2023. július 03.

3 gyakori, idegesítő otthoni probléma – és a megoldásuk

Így küszöbölhetjük ki a frusztráló gikszereket otthonunkban. A legszebb, legigényesebben kialakított otthonokban is előfordulhatnak olyan problémák, amelyek őrületbe kergetik az...

2023. június 06.

Így lesz tökéletes és álomszép falad otthonodban

A falak meghatározzák az enteriőrt, ezáltal pedig a lakók hangulatát is. Fontos ezért, hogy odafigyeljünk a részletekre – szerencsére költség- és időhatékonyan is ki lehet...