Nézz be a The Killers rocksztárja, Brandon Flowers meglepő otthonába!

Brandon Flowers a kétezres évek óta az egyik legsikeresebb rocksztár. A Las Vegas-i bulizenekarként indult The Killers először indie-bandaként ért el jelentős sikereket, de hamar megtalálták őket a nagy kiadók – immáron pedig, majdnem húsz évvel később, még mindig a rockzenekarok élvonalába tartoznak, legújabb dalaik is a slágerlisták első helyén landolnak. Nem véletlenül lépnek fel nálunk is jövő nyáron.

A húszéves suhancok persze már felnőttek: a negyvenéves frontember, Brandon Flowers és felesége, Tana Mundkowsky utah-i otthona egyáltalán nem olyan, mint amilyennek az ember egy rocksztár házát képzelné. Dekadens túlzások helyett meleg, családi fészek fogad minket az Architectural Digest remek fotóin.

A ház enteriőrjét Cristof Eigelberger tervezte, aki már 2015 óta dolgozik együtt Flowersszel: körülbelül másfél évig tartott a felújítás. Került a házba médiaszoba, síszoba, négy férőhelyes garázs és kötőszoba (!) is.

Az otthon melegségét többek közt a rengeteg fa adja: a cél az volt, hogy egyfajta modern hüttét vagy pajtát alkossanak a hegyekben. Az enteriőr azonban nem lett sötét vagy nyomasztó, köszönhetően a nagy üvegablakokon és ajtókon beáramló természetes fénynek.

Ha különleges építési megoldásokra vágyunk, nézzünk körül a Mapei kínálatában!

Ha felmegyünk a lépcsőn, földszint visszafogott esztétikájából egy vadabb, extravagánsabb, de még mindig letisztult térbe érkezünk.

Elegáns és inspiráló zongoraszoba is van, Flowers itt komponálja az új dalait.

Ha egy ilyen klasszikus hangulatú, de modern otthont szeretnénk, érdemes elrejteni a különféle vezetékeket és hasonlókat – az ELKO EP vezeték nélküli intelligensotthon-megoldásaival könnyen megtehetjük.

A ház különlegessége, hogy az ajtón kilépve elég felcsatolni a sílécet, és már mehet is a lesiklás.

A korábban már említett kötőszoba.

A komfortos hálószoba a hegyi síreszortok hotelszobai idézi.

A fürdőszobát csodás tapétával tették hívogatóvá.

Egy csodás, modern, letisztult, mégis barátságos családi fészek – csodálatos helyszínen. Nem ilyennek gondolná az ember egy rocksztár otthonát, de kellemes meglepetés a Flowers-család háza.

Ha további inspirációra vágyunk, vegyünk részt az EXPO360 ingyenes online lakberendezési kiállításon IDE vagy a képre kattintva:

A csodálatos hálószoba Balázs Kriszta munkája, aki letisztult, mégis otthonos és személyes enteriőrt alakított ki.

A képek forrása: Architectural Digest

Fotók: Douglas Friedman

A cikk szponzorált lakberendezési linkeket tartalmaz.

TERMÉKEK, AMIK ÉRDEKELHETNEK

2023. augusztus 21.

Akár vidéki iskolából is lehet idilli otthon

Bármilyen épület komfortos családi ingatlanná válhat, csak fantázia, kitartás és kreativitás szükséges hozzá. Egy virágárus úgy döntött családjával, hogy vidékre költözik,...

2023. július 03.

3 gyakori, idegesítő otthoni probléma – és a megoldásuk

Így küszöbölhetjük ki a frusztráló gikszereket otthonunkban. A legszebb, legigényesebben kialakított otthonokban is előfordulhatnak olyan problémák, amelyek őrületbe kergetik az...

2023. június 06.

Így lesz tökéletes és álomszép falad otthonodban

A falak meghatározzák az enteriőrt, ezáltal pedig a lakók hangulatát is. Fontos ezért, hogy odafigyeljünk a részletekre – szerencsére költség- és időhatékonyan is ki lehet...