Lépcsőlapok burkolása

A járószintek kialakítása után, a felületek közt képzett fellépők, lépcsők alapvetően négy féle megoldással készülnek…

  1. A kialakítandó lépcső szerkezete manapság stabil vasalt betonból készül. Erre burkolatragasztóval különbféle köveket, greslapot, klinkert, terrakottát, mozaikot, illetve beton burkolólapokat fektetünk, amelyek közt a hézagokat ásványi alapú fugázó anyaggal töltjük ki. Burkolhatunk a hordozó felületre európai, és egzotikus falapokat, PVC-t, Wpc- t stb. Kültéren, beltérben egyaránt ismert lépcsőkialakítási technikák ezek.
  2. Vasszerkezetre szerelhetünk belépő lapokat: betonból, műkőből, fából, edzett üvegből, vasból, inoxból, alumíniumból, kompozit anyagokból, stb. Ezek az építési technikák a belsőépítészetben használatosak leginkább, de külső megvalósításban is találkozhatunk vele: lépcsőházak, tűzlépcsők, stb.
  3. Ritkábban önálló szerkezetként, és egyben látványelemként kőből, látszóbetonból, esetleg földből, vagy fából építhetünk tömbszerű lépcsőt úgy, hogy annak felületét már nem burkoljuk. Ez a kialakítás főleg kertekben, strandon, közterületen, parkokban jellemző, de szinte kizárólagosan a házon kívül alkalmazott lépcsőépítési eljárás ez.
  4. Van pár ritka, elsősorban design diktálta, esetleg költségcsökkentő megoldás, amelyet nevezhetünk alternatíváknak is, de fontos megjegyezni, hogy az alapszerkezet nagyrészt stabil vasbeton alap. Erre nem burkolással, hanem egyéb felhordással képzünk látszó felületet. Például: kenhető betont, műgyantát, betonfestéket, végleges arculatot adó betonjavító anyagot, egyéb színezést, csiszolást, stb.

Az Otti Manufactura nagyrészt betonból, vagy műkőből készült lépcsőburkolatokat gyárt, és hozzá egyedi homloklapokat, profilokat készít. Ezeknek a burkolatoknak speciális segédanyagait ( alapozó, vízszigetelő, ragasztó, fugázó, rugalmas hézagkitöltő, felületkezelő, stb) forgalmazza, hogy a technológiai rendszer minden egyes elemét- a funkciót, és az esztétikát is- tökéletesen kiszolgálja. A csiszolt felületek, valamint a loft- indusztriális felületek kialakításában szintén szerepet vállalunk, kérjen speciális ajánlatot kollégáinktól!

A kényelem: Kivitelezésben, munkaszervezésben is számít ránk?

Ha szeretné egy kézben tudni az Otti élményt, bízzon bennünk, megszervezzük a munkafolyamatokat, szakembereinkkel legjobb tudásunk szerint alakítjuk ki a kívánt felületet! Ez az igazi Otti garancia!

Mire figyeljek a lépcső kialakítás során, ha ragasztott Otti betonlapokat alkalmazok?


1. A lépcső legyen stabil! Vagyis a vasalt beton alapszerkezete csak jó minőségű, lehetőleg c 20-24 feletti nyomószilárdsági osztályba tartozó mixer beton legyen!
Tipp: Kültérben- főleg időjárási viszontagságoknak erősen kitett felületeknél – a szilárdsági osztály kiválasztásánál ne sajnáljuk a pénzt, akár c25 feletti mixer betonra sem!

2. Lépcső tervezésekor figyeljünk a kényelmi szempontokra! A belépő mélysége legalább 30 cm legyen, a fellépés magassága minimum 15 cm. A mélyebb belépő kb 40 cm- ig kényelmes, a fellépés magassága 22 cm felett balesetveszélyes!
Tipp: A kertben alakítsunk ki „nyújtottabb lépcsőt, ahol a belépő 35-38 cm, a fellépő viszont 10-15 cm. Ez „prémium kert” érzést kelt!

3. Vizes közegben: figyeljünk a pozitív, és a negatív oldali víznyomásra. Vízszigetelést érdemes használni ilyenkor, például a Mapelastic Fundation- t! Szigeteljünk a hajlatokban is, illetve az elmozduló betonlemezek találkozási zónájánál Mapeband szalaggal.

4. A burkolás előtt érdemes alapozni! A Primer G, egy diszperziós alapozó, amely lezárja a pórusokat, és leköti a port. A felkent burkolatragasztóból a beton nem szívja ki a vizet, így erősebb lesz a kötőfelület!

5. Burkolatragasztáshoz használjunk speciálisan e célra kifejlesztett kötőanyagot. Az Otti beton- és műkőlapokat” S” jelölésű kőlapragasztóval helyezzük fel. Például ilyen a Keraflex Maxi S1. Miért? Mert a lépcsőlapok tömege -a kötés folyamán tapasztalható nedvességvesztés, és térfogatcsökkenés miatt- nem okozza a burkolat megbillenését, és a speciális adalékszereknek köszönhetően megelőzi a felfagyást!

6. Az Otti kőlapok színe legyen semleges kőszín, világosabb, vagy sötétebb mészkő árnyalatban. A szín harmonizáljon a lábazati elemmel, vagy falvédővel, és a fal színével!

7. Döntsük el előre, hogy fentről, vagy lentről kezdjük a burkolást! A felső szintről kezdett lépcsőburkolás kényelmesebb, viszont a homloklapokat a belépő+ ragasztó+ fuga magasságában alá kell ékelni!

8. A legjobb megoldás az, ha a homloklap (front) fölé takar a belépő lap, és a homloklap síkjától túlnyúlik 1- 1,5 cm- t. Ez főleg kültérben fontos, mert a csapadéknak marad „cseppentője” , és a lábnak is kényelmesebb.

9. A fuga színe legyen természetes bézs, jázmin, esetleg manhattan, vagy cementszürke.

10. Ne felejtsük el az impregnálást, felületkezelést! Ezzel megóvjuk a lépcsőlapokat a szennyeződésektől, és a csapadékvíz bejutásának lehetőségét is csökkentjük. Az impregnáló- felületkezelő anyagok élettartama korlátozott, időszakonként ( 2-4 év) érdemes a felületet felújítani.

2023. május 10.

Eladóvá vált Az ördög Pradát visel főszerkesztőjének lenyűgöző luxuslakása

Ez az a különleges New York-i otthon, amelyben az ominózus Harry Potter-leadási jelenet játszódik. A 2006-os Az ördög Pradát visel (The Devil Wears Prada )című vígjáték rögtön a...

2023. április 19.

Ez a Long Island-i ház bizonyítja, hogy a betonvilág és a melegség tökéletesen megfér egymás mellett

A híres Raffaella Bortoluzzi építész különleges csodát alkotott a hétvégi luxusnyaralóban. Az Olaszországban és New Yorkban tanult, legendás építész, Raffaella Bortoluzzi...

2023. január 18.

Így lesz a fürdőszobádból wellness-szalon!

Minden nap tökéletes masszázsélményt kaphatunk, ha jól választunk – ezt pedig a testünk és lelkünk is megköszöni.  Már az ókori Rómában nagy hagyománya volt a különféle...