Jövő Otthonai építészeti pályázat – már második alkalommal! Fókuszban az Építész Háza

A Style & Home Kft. által életre hívott OTTHONNEKED összefogás nyílt ötlet pályázatot hirdet építészek, valamint építész hallgatók számára.

Az idei pályázat tárgya igazán személyes – az építész saját háza – és éppen ez a személyesség, az egyedi elképzelések, világlátás megmutatása lesz egy nem mindennapi lehetőség. Itt tud ugyanis kibontakozni leginkább az a kreatív attitűd, alkotói világlátás, mely saját teljességében, kompromisszumok nélkül mutatkozik meg, tudniillik,  egy érdekes helyzet áll elő: az építész és a megrendelő személye összefonódik, eggyé válik – megteremtve ezzel a tervező saját, szakmai önarcképét.


A pályázaton való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Két kategóriában lehet jelentkezni: az I. kategóriában minden építész, építőművész, illetve építészmérnök pályázhat, aki már diplomával rendelkezik, a II. kategóriában pedig a diplomával még nem rendelkező, de szakirányú egyetemi oktatásban résztvevő, végzős tervező, építészhallgató jelentkezhet.

A tervpályázatot kiírók mindkét kategóriában pénzdíjjal jutalmazzák az első három helyezettet, emellett a pályázat támogatói különdíjakkal is készültek.

Nyílt, titkos ötletpályázatról van szó, melyhez sikerült Magyarország felsőoktatási intézményeiben oktató, neves építészek közreműködését megnyerni. Öt kiváló építész alkotja a bírálóbizottság tagjait.

A neves zsűri előtt való megmérettetés és az értékes díjak mellett talán vonzó lehet a pályázók számára az is, hogy az OTTHONNEKED platform honlapján lehetőséget kapnak bemutatkozásra, pályamunkáik inspirációt adhatnak a leendő építtetők és laikusok számára. A kész pályamunkák ugyanis felkerülnek majd a tervező építészek nevével, elérhetőségével, és egy rövid fényképes bemutatkozóval együtt az OTTHONNEKED  weboldalára.

A pályaművek beérkezésének határideje: 2018. szeptember 17.

A pályázat kiírása és a regisztráció az OTTHONNEKED honlapján, a www.otthonneked.hu oldalon található.

Nézze meg a pályázatról készült Youtube videót is!

A pályázat támogatói:

Arezzo Design Kft

Budatech Kft.

Eglo Lux Kft.

Elko EP Hungary Kft.

Forest Hungary Kft.

Geo 96 Kft.

Hörmann Hungária Kft.

IBD Magyarország Kft.

Internorm Ablak Kft.

Kludi Szerelvények Kft.

Nordinova Energy Kft.

Otti Manufactura Kft.

Saint-Gobain Construction Products Hungary Kft.− Rigips

Sistem Air Magyarország

Spa Trend Kft.

VS Fürdőszoba Kft.

Zehnder Kft.

2017. Jövő Otthonai pályázat a praktizáló építészek kategória I. helyezettje – Jaskó László







2017. Jövő Otthonai pályázat az építészhallgatók kategória I. helyezettje – Ungerhoffer Dániel





2023. május 10.

Eladóvá vált Az ördög Pradát visel főszerkesztőjének lenyűgöző luxuslakása

Ez az a különleges New York-i otthon, amelyben az ominózus Harry Potter-leadási jelenet játszódik. A 2006-os Az ördög Pradát visel (The Devil Wears Prada )című vígjáték rögtön a...

2023. április 19.

Ez a Long Island-i ház bizonyítja, hogy a betonvilág és a melegség tökéletesen megfér egymás mellett

A híres Raffaella Bortoluzzi építész különleges csodát alkotott a hétvégi luxusnyaralóban. Az Olaszországban és New Yorkban tanult, legendás építész, Raffaella Bortoluzzi...

2023. január 18.

Így lesz a fürdőszobádból wellness-szalon!

Minden nap tökéletes masszázsélményt kaphatunk, ha jól választunk – ezt pedig a testünk és lelkünk is megköszöni.  Már az ókori Rómában nagy hagyománya volt a különféle...