Jövő Otthonai Pályázat – Kisszékelyen jártunk

A Jövő Otthonai pályázat lelkes pályázói Kisszékelyen jártak, hogy megismerjék a települést és megnézzék azt a telket, ahova a pályázati kiírás szerint meg kell tervezni egy négyfős család számára egy vidéki lakóházat. Az OTTHONNEKED platform által létrehozott pályázat célja, hogy az építészek és az építőipar szorosabb együttműködését valósítsa meg. Emellett pedig természetesen az, hogy teret adjon kreatív, innovatív építészek ötleteinek.

A 2016-ban indult tervpályázat-sorozat folytatásaként, a Style&Home Kft. által életre hívott OTTHONNEKED összefogás harmadik alkalommal írta ki az ötletpályázatot. Az idei kiírás egyik újdonsága, hogy most egy tényleges helyszínre, egy meglévő telekre várják a pályaműveket a pályázat kiírói, ezért is volt fontos a kisszékhelyi bejárás.

Kisszékely a Tolnai-hegyhát vonulatának északi részén fekszik, erdős, dombos terület. Északkeletre fut a Sió-csatorna medre, közelében pedig 3 tó is található. A különleges természeti adottságok ihlették azt, hogy az idei pályaművek ezúttal egy itt álló telekre építendő házhoz érkezzenek be. Az eddig beépítetlen, azonban korábban művelés alatt álló telek Kisszékely belterületén található. A résztvevők nem csak a helyszín adottságaival ismerkedhettek meg, hanem a település életébe is kaptak egy kis betekintést, ízelítőt. A falut Pajor Ágnes polgármester mutatta be, ezt követően pedig Mayer József képviselő beszélt a falu jövőképéről.

Az „Jövő Otthonai Pályázat” célja, hogy korszerű és fenntartható, okos otthonok, házak épülhessenek. A motivált, kreatív alkotók megszólítása érdekében ezúttal is várják a szakmai pályafutásuk elején járó építészhallgatók és praktizáló építészek pályaműveit egyaránt. A fenntarthatóság, mint az első pályázatban megfogalmazott cél és  problémafelvetés az idei pályázatban is központi szerepet játszik.

A korábbi pályázatokhoz hasonlóan a támogató cégek a pályázat idején a termékeikről és az innovatív technológiáikról szívesen biztosítanak konzultációt. Mivel a pályázók valós tervezési helyszínre megvalósuló ház tervein fognak dolgozni, ezért ez a szakmai támogatás kiemelt fontosságú. Az így létrejövő tudástérben a kiírásnak megfelelő pályamunkáknak a korszerű lakóházakkal szemben támasztott építészeti elvárásokon túl az épületszerkezet, épületgépészet, energetika, hulladékkezelés, akadálymentesítés, járműtárolás, villamosellátás fenntartható kritériumainak is meg kell felelniük.

A résztvevőket két kategóriában, szakmai zsűri értékeli, pénzjutalmon túl a partnerek értékes ajándékokat is felajánlottak a díjazottaknak. Pályázni 2019. május 6-ig lehetséges, a részetekről bővebb információ az OTTHONNEKED weboldalon található.

2023. május 10.

Eladóvá vált Az ördög Pradát visel főszerkesztőjének lenyűgöző luxuslakása

Ez az a különleges New York-i otthon, amelyben az ominózus Harry Potter-leadási jelenet játszódik. A 2006-os Az ördög Pradát visel (The Devil Wears Prada )című vígjáték rögtön a...

2023. április 19.

Ez a Long Island-i ház bizonyítja, hogy a betonvilág és a melegség tökéletesen megfér egymás mellett

A híres Raffaella Bortoluzzi építész különleges csodát alkotott a hétvégi luxusnyaralóban. Az Olaszországban és New Yorkban tanult, legendás építész, Raffaella Bortoluzzi...

2023. január 18.

Így lesz a fürdőszobádból wellness-szalon!

Minden nap tökéletes masszázsélményt kaphatunk, ha jól választunk – ezt pedig a testünk és lelkünk is megköszöni.  Már az ókori Rómában nagy hagyománya volt a különféle...