Így dobjuk fel otthonunkat: életteli színek, tágas terek, rendezett tárolás a jó közérzet kulcsai… I.rész

Tágas belső tereket és vidám, élénk, életteli színek jól eltalált kombinációját ajánlja nekünk Gálné Pozvai Teréz, aki a Style&Draw múlt évi lakberendezési pályázatának tervét egy fiatal kiscsalád számára készítette el. Teréz Zalaegerszegen kezdte meg szakmai tanulmányait, majd 2010-ben a fővárosi Junior Art lakberendező iskolában mestervizsgát tett…

Terézt pedig mára már egyre többen keresik meg különböző lakberendezési feladatokkal, kisebb-nagyobb megbízásokkal egyaránt.

Ezúttal egy valódi, klasszikus módon, kézzel megrajzott és megfestett tervcsokrot láthatunk tőle, melynek a mai számítógép által vezérelt világunkban különösen nagy értéke van!

Teréz ezúttal egy társasházterveit mutatja be nekünk, melyhez képzeletbeli megbízókként a „fiatal szülők egy óvodás korú kislánnyal” családmodellt választotta.

Teréz a terveit illetően mindig a praktikus, jól kihasználható terek kialakítására törekszik, s ezt az elvet, koncepciót követte az itt látott munkájánál is, melyet a vidám és harmonikus, élénk színek mellett igyekezett praktikusan, okos tárolást és szellős térmegoldásokat szem előtt tartva kialakítani.

A falak átépítését az eredeti tervhez képest kevéssé érezte szükségesnek, mindössze néhány, jól irányzott helyen tervezett falbontást, illetve átépítést:

A bejárat jobb oldalán – a fal átszerkesztésével – egy kis helyigényű cipős szekrény, és az éppen használatban lévő kabátoknak szánt fogast tervezett meg ide Teréz a család számára.



A kevés fal átépítés ellenére, a falak – és ennek megfelelően a bútorzat – 80 fokos elforgatásával a tér egyedi játékosságot, lendületet kapott. Ezt a fiatalos, vidám hangulatot szerette volna fokozni a tervező az élénk, friss lendületet sugalló színek használatával, melyet a lakás valamennyi helyiségén végigvitt.

A lakás előterében máris egy három méter hosszú beépített gardróbszekrény kapott helyet, melyet a színes bútorlapokból kialakított fakkok törnek meg. Ennek még külön érdekessége, hogy a benne lévő kisebb dobozkák kivehetők: ez jól jöhet egy nagyobb vendég esetén plusz ülőkéknek, de a gyerekszobában is biztosan jól hasznát vehetik majd az itt élők.

A fürdőszoba méretét Teréz a gyerekszoba rovására megnövelte, mivel fontosnak tartotta, hogy elférjen itt egy zuhanyzó és még egy WC is a helyiségben.



Fehér, méretre készített bútorok mellett a semleges színű burkolólap adnak alapot és hátteret az erőteljesebb színeknek. A kád aszimmetrikus formája pedig itt is lehetővé tette az el forgatást.



A délutáni órákban tovább olvashatja lakásbemutató cikkünket. A második részében megismerheti még a Teréz által tervezett gyerekszobát és hálószobát. Csatalakozzon hozzánk délután is, hogy mindent megtudjon a kiscsalád tágas, vidám és életteli színekkel ellátott otthonáról!

2023. május 10.

Eladóvá vált Az ördög Pradát visel főszerkesztőjének lenyűgöző luxuslakása

Ez az a különleges New York-i otthon, amelyben az ominózus Harry Potter-leadási jelenet játszódik. A 2006-os Az ördög Pradát visel (The Devil Wears Prada )című vígjáték rögtön a...

2023. április 19.

Ez a Long Island-i ház bizonyítja, hogy a betonvilág és a melegség tökéletesen megfér egymás mellett

A híres Raffaella Bortoluzzi építész különleges csodát alkotott a hétvégi luxusnyaralóban. Az Olaszországban és New Yorkban tanult, legendás építész, Raffaella Bortoluzzi...

2023. január 18.

Így lesz a fürdőszobádból wellness-szalon!

Minden nap tökéletes masszázsélményt kaphatunk, ha jól választunk – ezt pedig a testünk és lelkünk is megköszöni.  Már az ókori Rómában nagy hagyománya volt a különféle...