Építkezzen a jövőnek! Az értékálló építőanyag: a tégla

A Leier Hungária Kft. már évtizedek óta tanulmányozza ezt a hihetetlen történelemmel rendelkező építőanyagot, és azért fejleszti a legmagasabb minőségi szintre, hogy otthonaink biztonságos, értékálló és megbízható falazattal rendelkezzenek. A cég a téglagyártás csúcsát jelentő csiszolt téglákat ajánlja mindenkinek, akik nem kívánnak kompromisszumot kötni házuk kivitelezésénél.

„Végre állnak a falak!” – halljuk sokszor ezt a mondatot a megfáradt építkezők vagy kivitelezők szájából. Otthonunk megteremtésének első, mégis legörömtelibb lépése – a beköltözésen kívül – az, amikor elkészült a ház falazata, amelyből már sejteni lehet álomházunk végső formáját. Nem mindegy azonban, hogy a piacon fellelhető sokféle téglából melyiket választjuk, hiszen „ahány ház, annyi szokás”, és annyi különböző igény. Hiába ígér valamely gyártó egyszerűbb, komplexebb rendszert, ha annak hatásfoka, kiemelt tulajdonságai még nem bizonyítottak. A Leier Hungária, a mögötte álló több évtizedes gyártói múlttal azt javasolja, hogy a már bevált, évek óta szilárdan bizonyító termékeknek adjunk bizalmat.

Szilárdság, hosszú élettartam, értékmegőrzés

A jó minőségű téglából, alapos munkával felépített épületek több évtizeden keresztül, több generáció számára biztosítják a meghitt otthont, és értékállóságuknak köszönhetően a biztos egzisztencia megalapozását. A téglafalazat fenntartása hosszú élettartama ellenére sem drága, az idő múlásával nem veszít stabilitásából, terhelés és hőmérsékletingadozás hatására sem deformálódik.



„Csúcstégla” szolgálatban: Leier csiszolt téglák

A Leier „csúcstéglái” – a LeierPLAN csiszolt téglák – milliméter pontossággal illeszkednek egymásra, homogén, pontos és precíz falazatot eredményezve. A különleges ragasztóhabos technológiának hála, az építkezés ideje jelentősen kitolódhat, hiszen az enyhe télben is – amennyiben -5 fok felett van a hőmérséklet – már el lehet kezdeni az építkezést. A tégla hőszigetelő képessége is kiváló, mikroporózus szerkezetének és kapilláris rendszerének köszönhetően. A csiszolt tégla egyedülálló falazási technológiának eredményeképpen, a fal gyorsan kiszárad, így az optimális hőszigetelési értéket is hamar eléri. A kellően vastag téglafal kiváló hőtartó, télen a lakásban tartja a meleget, nyáron pedig megóv a kinti hőségtől.

„A LeierPLAN falazó – rendszer a csúcsminőséget képviseli. A könnyű felhasználás mellett, kiváló zaj- és hőszigetelési értékekkel rendelkeznek. A Leier azonban hangsúlyozza: ideális falazathoz nem csak jó műszaki tulajdonságokkal rendelkező téglák szükségesek, hanem a teljes falszerkezetnek kiváló és homogén hőszigetelő képességgel kell rendelkeznie, hogy sokáig és problémamentesen élvezhessük otthonunk melegét – mondta el a csiszolt téglákkal kapcsolatban Vraskó Zsolt, a Leier Hungária Kft. devecseri téglagyárának igazgatója.

A Leier tiszteli a tégla tradícióját, történelmét. Felelősen és elhivatottan dolgozik egy olyan jövőért, ahol a tégla – mint egy bizonyítottan kiváló tulajdonságokkal rendelkező építőanyag – hosszú távon, az utókor számára is meghatározó építőanyag lesz, amely generációk számára biztosít nyugodt és békés együttélést. A Leier hazánkban az egyetlen építőanyag gyártó, aki a téglatermékek mellett a szerkezeti építőanyagok teljes skáláját gyártja és kínálja, ezáltal egy szerkezetkész ház akár kizárólag Leier rendszer-elemekből is felépíthető

2023. május 10.

Eladóvá vált Az ördög Pradát visel főszerkesztőjének lenyűgöző luxuslakása

Ez az a különleges New York-i otthon, amelyben az ominózus Harry Potter-leadási jelenet játszódik. A 2006-os Az ördög Pradát visel (The Devil Wears Prada )című vígjáték rögtön a...

2023. április 19.

Ez a Long Island-i ház bizonyítja, hogy a betonvilág és a melegség tökéletesen megfér egymás mellett

A híres Raffaella Bortoluzzi építész különleges csodát alkotott a hétvégi luxusnyaralóban. Az Olaszországban és New Yorkban tanult, legendás építész, Raffaella Bortoluzzi...

2023. január 18.

Így lesz a fürdőszobádból wellness-szalon!

Minden nap tökéletes masszázsélményt kaphatunk, ha jól választunk – ezt pedig a testünk és lelkünk is megköszöni.  Már az ókori Rómában nagy hagyománya volt a különféle...