Életmódváltás – Kamarás Borbála

Az alábbiakban egy megvalósult munkámat szeretném bemutatni. Amikor felkértek a tervezésre,a család nagy változás előtt állt: mindkét gyerek elköltözött otthonról, így a ház hirtelen túl nagy lett a középkorú házaspár, és a férj anyukája számára.

Először felújításban gondolkodtak, de egy hétvégi séta alkalmával megláttak egy eladó szerkezetkész házat a környéken. Rögtön beleszerettek, hisz a méretei, a fekvése és az elrendezése is megfelelt az előzetes elképzeléseiknek. A házaspárt nagyon régóta ismerem, az előző házuk és a nyaralójuk tervezésében is aktívan részt vettem.

A jelenlegi épület egy kétszintes ikerház egyik fele, alul egy kétállásos garázzsal, felül pedig egy tágas padlástérrel. A tartószerkezet ún. „prokoncept” falszerkezettel készült, ami annyit jelent, hogy a falak zsaluzata egy hőszigetelő réteg, ami bent marad a falban. Ezt a szigetelést belülről gipszkarton réteggel borítják, így alakul ki a végső szerkezet. A tulajdonosok elképzelése az volt, hogy a földszinten, a közösségi terekben ne legyenek ajtók, a tér legyen tágas és világos, a hangulata pedig modern, elegáns, némi art deco-s beütéssel.



A bejárati ajtó egy tágas előszobába nyílik, ahonnan már az első pillantásra átláthatók a terek. Innen indul a lépcső is, ami szintén féli nyitott. A földszinten a funkciók részben falakkal, részben oszlopokkal határolódnak el, de mégis összefüggő, egymásba nyíló tereket látunk. Ezt tovább hangsúlyoztuk az egységes padlóburkolat választással és a keretszerűen körbefutó álmennyezettel.

A tervezés első fázisaként az építész terveken kijelölt konyha-étkező funkciót felcseréltük, így az előszobából az étkezőbe érkezünk. A konyha hátrébb került a háziasszony nagy örömére, mert így főzés közben a sarokablakon keresztül gyönyörködhet a szemközti dombok látványában.


Az étkező ablakai ugyan kisebbek, de a sávos ablakok vonalában tapétacsíkok futnak, így vizuálisan szélesítettük az étkezőt, és többféle világítással növeltük a fényt. A konyhabútor az étkező felé szigetszerűen folytatódik, ide került a főzőlap a térbe helyezett páraelszívóval. A konyhasziget étkező felőli oldala egyedi, plasztikus burkolatot kapott, ami körülveszi a főzőegységet, eltakarva a lábosok egy részét. Ez egy akrilból készült víz-, hő- és ütésálló burkolat, kimondottan erre a méretre készült, egyeztetve természetesen a konyhabútor készítővel. Színét a már kiválasztott tapétához igazítottuk.


Az építkezés alatt volt még lehetőség arra, hogy a középfőfalban nyílást, vagy falfülkét helyezzünk el. Ez nagyon hasznosnak bizonyult ott, ahol a hűtőt a kisebb mélységű szekrények közé kellett beilleszteni, így elölről nem is érzékeljük, hogy a hűtő mélyebb. Ugyanezen a falon egy másik falnyílás helyet adott a család egyik kedvenc műtárgyának, a Bohus féle Üveglegyezőnek, ami két oldalról is látszik. A megfelelő megvilágítással még látványosabbá tudtuk tenni.


A lakásban egyébként több műtárgy is helyet kapott. A házaspár ugyan nem műgyűjtő, de a legkedvesebb tárgyakat szeretik jól látható helyre tenni. A nappali berendezésénél egy falat hangsúlyoztunk, ez lett a nappali fókuszpontja. Ide került egy eredeti ART DECO komód, két karosszékkel, fölötte a szimmetriát helyrebillentő nagyméretű képkerettel.


A földig érő tolóajtóval a hátsó terasz és a nappali összenyitható, ami jó idő esetén megduplázza a nappali alapterületét.

A földszint hátsó traktusában található a nagymama lakrésze, tágas hálószobával és külön fürdőszobával. Az emeleten helyezkednek el a kisebb szobák: a szülői háló, egy dolgozószoba, egy télikert, valamint egy fürdő és egy gardróbszoba. A padlóburkolat itt puhább, melegebb szőnyegpadló. A falak színe is intimebb, bensőségesebb. A hálószobában a gipszkarton álmennyezet ritmusa az ágy mögötti falon folytatódik. Az egyes sávok nemcsak térben, hanem színben is eltérnek egymástól. Az ugrásoknál rejtett világítással fokoztuk a hangulatot.



Az emeleti fürdő különlegessége az L alakú alaprajzi kialakítás. Az L alak végében kapott helyet az ajtó nélküli zuhanyozó, üvegfallal elválasztva. A zuhany világítását feszített fólia fölötti LED szalagok biztosítják.A két mosdópult elválik egymástól. A fehér színű a „női részleg”, a barna a „férfi oldal”. A meleg hangulatot fokozza a fehér csempe fölötti fal és mennyezet barna színválasztása, de sajnos sötétebb is lett, ezért utólag a lámpák számát növelni kellett.



Ezen a szinten kapott helyet a dolgozó szoba is, amihez egy télikert kapcsolódik. Ide kerülnek télen a növények, a szobabicikli és egy könnyed vonalú ülőgarnitúra.

A lakás színvilága nyugodt, kellemes, kissé monokróm, amit néhol egy-egy lilás folt, illetve kiegészítő tesz élénkebbé. A színek mellett inkább az anyagok és a struktúrák sokféleségére törekedtünk, megtartva természetesen az egészséges egyensúlyt.

A ház gépészete is korszerű, nincs radiátor, befúvók és elszívók biztosítják a megfelelő szellőzést, amely pollenszűrővel is rendelkezik. A világítás sokrétű, funkcióhoz igazított, többnyire beépített, amit egyedileg készített kristálycsillárokkal egészítettünk ki.


A tulajdonosok több mint egy éve költöztek be.

A visszajelzések szerint belakták, és nagyon jól érzik magukat.

Termékek
Burkolat Baltex
Padlószőnyeg Diego
Ajtók Jan
Tapéta Hue
Kapcsolók Gira
Asztalosmunka Várfalux
Függöny Speciális Design
Ülőgarnitúra Art of Home
Art Decto bútorok Art Core
Szőnyeg Heaven Rugs

Tudta? Belépést követően számos extra vár Önre. Akár ezt a bejegyzést is elmentheti “kedvencek” tárába! Csekkoljon be és utazzon Velünk a stílusos otthonteremtés izgalmas világába! Belépéshez kattintson ide!

2023. május 10.

Eladóvá vált Az ördög Pradát visel főszerkesztőjének lenyűgöző luxuslakása

Ez az a különleges New York-i otthon, amelyben az ominózus Harry Potter-leadási jelenet játszódik. A 2006-os Az ördög Pradát visel (The Devil Wears Prada )című vígjáték rögtön a...

2023. április 19.

Ez a Long Island-i ház bizonyítja, hogy a betonvilág és a melegség tökéletesen megfér egymás mellett

A híres Raffaella Bortoluzzi építész különleges csodát alkotott a hétvégi luxusnyaralóban. Az Olaszországban és New Yorkban tanult, legendás építész, Raffaella Bortoluzzi...

2023. január 18.

Így lesz a fürdőszobádból wellness-szalon!

Minden nap tökéletes masszázsélményt kaphatunk, ha jól választunk – ezt pedig a testünk és lelkünk is megköszöni.  Már az ókori Rómában nagy hagyománya volt a különféle...