Bármikor beköltöznénk Bruce Willis lenyűgöző New York-i otthonába
Bruce Willis azon filmsztárok táborát erősíti, akik minden generáció számára ismerősek – az ezredfordulósok épp úgy rajonganak érte, mint az X-generációba tartozók, és a fiatalok is többé-kevésbé ismerik munkásságát.

Bár az utóbbi években kevés maradandó művet tett le az asztalra, pályafutása során számos legendás akciófilm, thriller és vígjáték szerepében bizonyított már – olyan legendás karakterek bőrébe bújt, mint a mindig másnapos zsaru John McClane, a mindig másnapos magánnyomozó Joe Hallenback, a kemény ökölvívó Butch Coolidge, a kemény olajfúró Harry S. Stamper, a kemény taxisofőr Korben Dallas, vagy a kemény bérgyilkos Jimmy “Tulipán” Tudeski…
Persze túlzunk – például a 12 majom, a Sebezhetetlen vagy a Hatodik érzék című filmekben is demonstrálja, hogy teljesen más karaktertípusokat is életre tud kelteni –, azonban tény, hogy hírnevét a keménynek tűnő, sebezhetőségét szarkazmussal elfedő szereplők eljátszásával alapozta meg.
A kemény akcióhőshöz pedig sötét, maszkulin otthon illik – nem igaz?
Távolabb nem is járhatnánk az igazságtól! Nézzünk be Bruce Willis otthonába!

Bruce Willis feleségével, Emmával és kislányaikkal, Mabellel és Evelynnel élnek a New York államban található Bedford Hills-i ingatlanban.
Zöldségeskertjük van. Teapartiznak. Otthonukat pedig úgy alakították ki, hogy kényelmes, otthonos és barátságos legyen – egy olyan helyet akartak, ahol gyermekeik és ők is jól érzik magukat.

Különös tekintettel a kertre, amely egyrészt hatalmas, rendezett – de mégis természetes, és természetesen egy méretes medence is az exteriőr részét képezi.


Imádjuk ezt a fantasztikus teraszburkolatot – ha gyönyörű burkolatot szeretnénk, IDE KATTINTVA megtaláljuk a Palatinus burkolatkínálatában!






Gyönyörű, nem?
Ha hasonlóan stílusos és kényelmes kertre vágyunk, a SpaTrend kínálatában IDE KATTINTVA mindent megtalálunk, amire szükségünk van hozzá: legyen szó a kerti wellness kellékeiről, grillsütőkről, napernyőkről vagy designer kerti bútorokról!
Persze az otthon belseje is csodás:




A borospince sem maradhat el:

A fürdő pedig letisztult, természetes – és csak úgy árad belőle a nyugalom.

A tökéletes fürdőszoba minden összetevője megtalálható az IBD Magyarország kínálatában – IDE KATTINTVA.



Bruce Willis és családja élhető, meleg otthonban él. A képek láttán egyértelmű a luxus, de mind az enteriőrben, mind az exteriőrben kerülik az unalmas, rongyrázó fényűzést – a szolid színpaletta és a letisztult berendezés gondoskodik a visszafogottságról. A legizgalmasabb rész azonban a kert, a sok zölddel, a fantasztikus kilátással – és az óriási medencével.
Igazi családi otthon.

Még több stílusos enteriőrre vágysz? Mit szólnál az év legmenőbb lakberendezési kiállításához – amelyet online körbejárhatsz, teljesen ingyenesen! KATTINTS IDE vagy a képre az EXPO360 részleteiért!
A képek forrása: Elle Decor
TERMÉKEK, AMIK ÉRDEKELHETNEK
Így válaszd ki a tökéletes vakolatot!
A színek, struktúrák és kötőanyagok erdejében nehéz lehet eligazodni – itt egy kis segítség. Mutasd a házad, megmondom, ki vagy: nagyon sokat számít, hogy fest az épület,...
Egy modern, exkluzív, pazar EXPO a jakuzzikról (nem csak) a víz szerelmeseinek
Egy hétvége, nem wellness hétvége. Magyarország legnagyobb vásárral egybekötött kiállítása csak rád vár. Merülj el a SPATREND EXPO kínálatának tengerében! Miről is van szó?...
Érezd a természet lágy érintését otthonodban, meríts ihletet az IBDesign bemutatótermének segítségével!
Otthonunkból mindannyian a maximumot szeretnénk kihozni és erre kiváló lehetőséget nyújt egy bemutatóterem, ahol szakértő segítséggel, minden helyiségre kiterjedő összhangot...