A konyhabútorok felhasználásáról mindent

A konyhabútorokat két különböző csoportba sorolhatjuk: földön álló szekrények és falra rögzített bútorok. Előbbiek közé tartoznak az alsószekrények és minden olyan tároló egység, amely a munkalap alatt helyezkedik el valamint a magas, ún. kamraszekrények. Az utóbbi kategóriában a munkalap feletti fiókos szekrények és polcok sorakoznak. Az említett két típus között fontos különbség, hogy mekkora teherbírással rendelkeznek: a talajjal érintkezők értelemszerűen jóval nagyobb súllyal terhelhetők.

A falra rögzített szekrényeket és polcokat vízszintes-, valamint függőleges tagolásba is rendezhetjük. A függőleges elrendezést kisebb alapterületű konyháknál a belmagasság teljes kihasználásával érdemes alkalmazni, míg a horizontális módszer tágítja a teret, ezt nagy alapterületen vagy alacsony mennyezetnél célszerű használni. A polcokat ajtókkal takarhatjuk, ha a benne tárolt konyhai eszközöket el kívánjuk fedni, míg ajtó mellőzésénél, nyitott front esetében minden szem előtt lesz.


A felső szekrényelemek nyitására is számos opció megvalósítható. Az egyik legergonomikusabb megoldás az alulról felfele nyitható, amely rendszerrel a konyhában tartózkodók válla és feje biztonságban van, így az esetlegesen nyitva hagyott ajtók nem okozhatnak balesetet. A másik egy igazi klasszikus forma: a pántokkal rögzített, balról-jobbra illetve jobbról-balra nyíló ajtók szintén kedveltek a konyhában.

A mai modern konyhák egyik – egyre gyakoribb – eleme a kamraszekrény, mely egy jó gardróbhoz hasonlóan rengeteg mindent elnyel, és a konyhai eszközök mellett helyet kaphatnak itt olyan beépített elektromos eszközök, mint például a mikrohullámú-, vagy az elektromos sütő. Ez abban az esetben is hasznos, ha a családban a kisgyermek van, aki elől ezeket a veszélyes berendezéseket a megfelelő magasságban szeretnénk elhelyezni.


Az elhelyezkedésüket tekintve a munkalap alatt helyet foglaló szekrények és polcok egyik legfontosabb feladata az, hogy a bennük található eszközöket kezünknek elérhető közelségbe hozzák. Itt tárolhatjuk a konyhai munkálatokhoz nélkülözhetetlen edényeket, kanalakat, késeket, deszkákat, stb.

Ezeket a szekrényeket, illetve az abban található fiókokat további részekre csoportosíthatjuk annak érdekében, hogy minden egyes konyhai eszköznek meglegyen a maga helye: az evőeszközök kisebb-, míg a merőkanalak, kenyérvágó kések nagyobb egységben tárolhatók.

Ezeket az eszközöket többnyire a mosogató melletti fiókban helyezhetjük el, míg a mosogató tálca alatti helyet legoptimálisabb esetben a szemetesvödörnek és konyhai tisztítóeszközöknek tarthatjuk fenn.

Számtalan praktikus felhasználási mód nyílik még arra, hogy a legszükségesebb konyhai kellékeket (üvegeket, poharakat, bögréket, edényeket, serpenyőket)tároljuk. Praktikus megoldás lehet a teljesen kihúzható fiók, melynek segítségével láthatjuk és könnyen hozzá is férhetünk a konyhai cikkekhez. Természetesen itt is szóba jöhetnek a hagyományos nyíló ajtók, amelyeknek hátránya, hogy nehezebben hozzáférhetőek, viszont előnye, hogy valamivel nagyobb teret adnak a konyhai eszközök tárolására.

A sarokelemeknél az esztétikum mellett a praktikumnak is nagy szerepe van, hisz a maximális helykihasználás egyre fontosabb. Ennek érdekében számtalan sarokszekrény vasalattal növelhető meg a rendelkezésre álló hely, és egyszerű mozgathatóságukkal a tárolóegység leghátsó zugából is könnyen elérhető lesz minden.



Higiéniailag és esztétikailag is előnyös, ha a konyhabútoroknál az alsószekrény függesztésével mellőzzük a talpat és lábazatot, hiszen ez esetben különösebb erőfeszítések nélkül férhetünk hozzá a szem előtt lévő járólap minden egyes négyzetcentiméteréhez. Az alsószerkények függesztéséhez speciális, nagy teherbírású vasalat áll ma már rendelkezésre, de külön figyelmet kell fordítanunk a fal teherbírására is.

2023. augusztus 21.

Akár vidéki iskolából is lehet idilli otthon

Bármilyen épület komfortos családi ingatlanná válhat, csak fantázia, kitartás és kreativitás szükséges hozzá. Egy virágárus úgy döntött családjával, hogy vidékre költözik,...

2023. július 03.

3 gyakori, idegesítő otthoni probléma – és a megoldásuk

Így küszöbölhetjük ki a frusztráló gikszereket otthonunkban. A legszebb, legigényesebben kialakított otthonokban is előfordulhatnak olyan problémák, amelyek őrületbe kergetik az...

2023. június 06.

Így lesz tökéletes és álomszép falad otthonodban

A falak meghatározzák az enteriőrt, ezáltal pedig a lakók hangulatát is. Fontos ezért, hogy odafigyeljünk a részletekre – szerencsére költség- és időhatékonyan is ki lehet...