5 helyiség – és 5 tipp, hogy rendbe rakjuk őket

Szinte mindenkinek akadnak tárgyak az otthonában, amelyektől nem ártana megszabadulni – még a legkomolyabb minimalisták is rendszeresen szelektálnak, hiszen az idő folyamán felgyűlik egy csomó felesleges, használatlan holmi, amelyek meggátolják, hogy igazán rend legyen lakásunkban.

De mitől is szabaduljunk meg – és hogyan? Nézzük meg szobánként.

1. Irány a ruhatár!

Kezdjük a legfélelmetesebb ellenséggel – legtöbbünknél a ruhásszekrény testesíti meg a felesleges halmozás csimborasszóját. Ugorjunk neki, próbáljunk fel mindent, és amiben nem érezzük jól magunkat, szabaduljunk meg tőle. Akkor is ha szép; akkor is, ha drága volt.

Persze nem kell (és nem is ajánlatos) kidobni a jó állapotban levő ruhákat: eladományozhatjuk vagy akár el is adhatjuk őket. 

Érdemes egy idő után egy második szelektáló kört is tartanunk, ha elsőre nem vagyunk biztosak benne, mi legyen egyes ruhadarabjaink sorsa.

2.  Túra a nappaliban

Ha végeztünk a gardróbbal, jöhet a nappali. Gondoljunk csak a giccses hűtőmágnesekre, amelyeket nem is szeretünk – ráadásul sosem jártunk még a rajtuk látható országokban, csak szuvenírként kaptuk a mágneseket valakitől, akivel már nem is beszélünk.

Vagy a DVD-lemezekre, amelyeket már sosem fogunk megnézni – talán már nem is működik a lejátszónk. (Persze más a helyzet, ha valóban használjuk a lemezeket, filmgyűjtők vagyunk, vagy ritka, máshol nem fellelhető alkotásokról, különleges kiadásokról van szó.)

De ott vannak az elrakott ételrendelős szórólapok, amelyeket sosem használunk, hiszen mindig online rendelünk ételt. Na meg a bögrék és poharak a konyhában, amelyekből senki nem szeret inni. 

És szinte biztos, hogy olyan könyvek is porosodnak polcunkon, amelyeket soha nem fogunk (újra) elolvasni – ajándékba kaptuk őket, vagy nem tetszettek nekünk, és csak felraktuk őket a polcra. Adjuk be őket antikváriumba vagy adjuk el őket online – így lesz hely új könyveknek, amelyeket valóban szeretünk.

3. Nézzünk körül a fürdöben!

A fürdőszoba is remek vadászterület, ha felesleges holmikra utazunk. Gyakori előfordulási helye például fogkrémes tubusoknak, amelyekből komoly edzésnek számít, ha kiszenvedünk egy milliméternyi fogkrémet – vagy tusfürdős flakonoknak, amelyekről zuhanyzás közben mindig eszünkbe jut, hogy ki kéne őket dobni, de a tisztálkodás után rögtön megfeledkezünk róluk.

És persze a törölközőket sem árt megnézni – könnyen előfordulhat, hogy számos fürdőszobai textília kushad szakadtan, feslett varrással a szekrényben. Inkább szerezzünk minőségi darabokat, amelyeket (akár fűtött) törölköző-szárítón tárolunk, amikor nem használjuk őket.

4. Hálószobatitkok

Nézzük meg itt is a textíliákat – van rá sansz, hogy találunk olyan ágyneműhuzatot, lepedőt, párnát vagy takarót, amelyet egyáltalán nem szeretünk. Szabaduljunk meg tőlük!

Érdemes végignézni az éjjeliszekrényünket is, belesni az ágy alá (szinte tuti, hogy találunk valamit; ha mást nem, egy kis aprópénzt), és alaposan körbejárni a szobában – főleg ha itt van a ruhásszekrény; ez esetben térjünk vissza az első pontra.

5. Garázsvásár?

Végezetül pedig jöjjön a haszontalan dolgok Mekkája, a kartondobozok raktára, a roskadozó polcok fellevára: a garázs. A legtöbben ide száműzik azokat a szerszámokat, elektronikai készülékeket, kábeleket, amelyek nem használnak. Ideje kiválogatni őket.

Ha gyönyörű kocsinkat modern, stílusos ajtóval ellátott garázsban tároljuk, akkor fordítsunk egy kis figyelmet a garázs belsejére is, hogy ne foglaljunk feleslegesen helyet. 

Sose felejtsük el, hogy ami nekünk szemét, lehet, hogy másnak kincs. Használható állapotban lévő, de számunkra felesleges cuccainkat adományozzuk el vagy tegyük fel őket online piacterekre, így a hely mellett egy kis pénzt is kereshetünk.

A képek forrása: Hörmann, Arezzo Design, My Scandinavian Home, Decoratrend, Mademoiselle

TERMÉKEK, AMIK ÉRDEKELHETNEK

2022. április 26.

Így válassz padlót otthonod helyiségeibe!

Összeszedtük, melyik helyiségbe milyen típusú padló illik a legjobban. Sokan az otthontervezésnél nem fordítanak elég figyelmet a padlóválasztásra: a koncepció csupán annyi, hogy a...

2021. december 09.

Így lehet igazán fenntartható, barátságos otthonod karácsonyra!

Mezítlábas, jókedvű futkorászás a lakásban. Izgatott ajándékbontás a karácsonyfa alatt ülve. Fenntartható, zöld otthon, ahol mindig jól érezzük magunkat: környezetbarát módon...

2020. december 14.

Trilak

Küldetésünk Elsőként reagálunk a fogyasztói igényekre felhasználóbarát termékekkel, előremutató, minőségi megoldásokkal.Jövőkép Kiváló csapatmunkával, több mint 100 éves...