5 gyakori tévhit, félelem a napelemes rendszerektől

A napelemekkel, ahogyan a napkollektorokkal is – hosszú távon rengeteget spórolhatunk. Míg a  napelem fotovoltaikus úton termeli az áramot, a cellákba érkező elektromágneses napsugárzás által létrejövő feszültséget felhasználva az elektromos áramkörben, addig a napkollektor – szintén a nap sugárzó hőjét összegyűjtve – vizet melegít fel azzal. Mégis, számom félelem, tévhit kering a napenergiát üzemeltető berendezések beszerelésével, alkalmazásával, vásárlásával kapcsolatosan. Cikkünkben most ezeknek jártunk utána…

FOTÓ: origo.hu

A napelemekkel kapcsolatban sajnos nagyon sok tévhit él még ma is a köztudatban, pedig egy-egy ilyen rendszerrel nem csak gazdaságosabbá tehetjük saját házunk működését, jelentősen csökkentve a rezsiköltségeket – de környezetünket is megóvva gondoskodhatunk a hasznosuló energiákról. 

Nézzük, ennek ellenére mégis mik lehet azok, akik többeket is elbizonytalanít néhány kérdés, a napelemek telepítését, felszerelését, illetve megtérülését illetően. 

  1. A napelemes rendszerek felszerelése rettentően drága, átlagember számára megfizethetetlen

A napelemek, napelemes rendszerek kiépítésével kapcsolatos költségeket több tényező együttesen határozza meg, de általánosságban véve körülbelül egy másfél millió forintos beruházás. Minél nagyobb tételben kérjük a telepítést, annál kedvezőbben alakul az ár. Egy minőségi napelemes rendszer kiépítéséért csak egyszer fizetünk ki egy nagyobb összeget, mely idővel jócskán meg fog térülni nekünk, visszahozza az árát…

Fotó: napelem.net

  1. Nagyon hosszú idő, míg megtérül – ha megtérül egyáltalán… és drága a karbantartása is

Az egyik legtöbb tévhit a megtérüléssel kapcsolatos. Egyesek szerint akár egy évszázad is lehet, mire kifizetődik a rendszerbe fektetett összeg – azonban egy napelem 10-20 év alatt visszahozza a ráfordított költségeket. 

Szükséges hozzá az egységnyi teljesítményű rendszer beruházási költsége, illetve a rendszer által megtermelt 1 évnyi villamosenergia ára – melyet ugye már nem kell megvennünk, hiszen napelemes rendszerünk előállította. 

Rendszerünk megtérülése évben kifejezve: a beruházási költséget osszuk el az egy év alatt megtermelt villamos energia árával.

Fotó: napelembalaton.hu

A megtérülés idejét befolyásolhatják még egyéb tényezők is, földrajzi helyzet, a tájolás, vagy a felvehető támogatások összege.

A napelemes rendszereket ma már 25-35 évre tervezik, egyes modellekre 30 év garanciát is adnak a gyártók, így a legtöbb felmerülő hibát garanciában megjavítják. A napelemes rendszerek – mivel nem tartalmaznak mozgó alkatrészeket – karbantartási igényük is kifejezetten alacsony.

  1. A napelem nappal termel, akkor is csak napos időben és főleg a déli oldalon – mi van az éjszakai, a téli áramellátással?

Noha nem mindegy, hol, milyen dőlésszögben helyezzük el napelemeinket a tetőn (hazánkban a 35 fokos dőlésszöget ajánlják déli tájolásnál) – ez azonban nem jelenti azt, hogy más körülmények között a rendszer rosszul funkcionál. 

Ha nem déli a tájolás, vagy felhős az idő, akkor az annak megfelelő dőlésszöget kell eltalálni.

Fotó: Magyar Napelem és Napkollektor Szövetség

Nyilván ilyen esetben nem 100%-os a teljesítmény, de egy 85%-ot még így is el tudunk érni. Hálózatos napelemnél érdemes éves elszámolású szerződést kötni szolgáltatónkkal, aki a nyáron megtermelt többlet mennyiséget átveszi, így télen nem kell pluszt ráfizetnünk.

Az éjszakai áramellátás pedig a mai, modern rendszerek számára már nem okoz gondot. Sziget –üzemű megoldással a rendszer képes nappal áramot táplálni az akkumulátorba, mely éjjel is ellát bennünket a kellő mennyiséggel.

Legjobban egyébként akkor járunk, ha olyan céget találunk, akik a természet erőit kombinálják egyéb megoldásokkal. A Nordinova Energy Kft. szakemberei elkötelezettek a tiszta energiatermelők és az alternatív fűtésmegoldások iránt. 

A napelemes rendszereket elektromos fűtéssel kombinálva, komplett rendszerekkel takarékosan, környezetünket kímélve tarthatjuk fenn otthonainkat.

Fotó: Nordinova, Adex elektromos fűtőpanel

  1. Át kell alakítani miatta a teljes tetőszerkezetet 

Egyrészt, napelemes rendszert nem csak a tetőre szeretethetünk fel, használhatjuk azokat a talajon is, egyébként pedig egy átlagos családi rendszer 16 paneles, ennek súlya 2-3 száz kg, melyet bármely jól funkcionáló tetőszerkezet képes megtartani.

Fotó: napelemek-napkollektorok.hu

  1. Sok macera beszerezni az engedélyeket, és bonyolult pályázat útján lehet csak hozzájutni

Léteznek ma már állami támogatások, melyek megkönnyítik a vásárlást, pl. a nulla százalékos kamatozású hitel, vagy egyéb úniós pályázatok – azonban nem csak ezeken keresztül tudunk napelemes rendszereket vásárolni. A magyarországi jog szerint a háztartási méretű napelemes rendszerekhez nem kell építési engedély, csak bejelentési kötelezettség a területileg illetékes áramszolgáltató felé. Ami a félreértést okozza: hogy a szigetüzemben működő 50 kW-ot meghaladó rendszereket azonban már engedélyhez kötik, ezek azonban jóval nagyobbak az átlagos háztartási rendszereknél. 

2023. augusztus 21.

Akár vidéki iskolából is lehet idilli otthon

Bármilyen épület komfortos családi ingatlanná válhat, csak fantázia, kitartás és kreativitás szükséges hozzá. Egy virágárus úgy döntött családjával, hogy vidékre költözik,...

2023. július 03.

3 gyakori, idegesítő otthoni probléma – és a megoldásuk

Így küszöbölhetjük ki a frusztráló gikszereket otthonunkban. A legszebb, legigényesebben kialakított otthonokban is előfordulhatnak olyan problémák, amelyek őrületbe kergetik az...

2023. június 06.

Így lesz tökéletes és álomszép falad otthonodban

A falak meghatározzák az enteriőrt, ezáltal pedig a lakók hangulatát is. Fontos ezért, hogy odafigyeljünk a részletekre – szerencsére költség- és időhatékonyan is ki lehet...