Városi nomád otthon egy nagyváros tetőterében

Takács Lilla okleveles építőmérnök – lakberendezőként vágott bele a Style& Draw pályázatába, ahová az 56 négyzetméteres tetőtéri lakást egy fiatal házaspár és az ő tízesztendős kislányuk számára alakította ki. Lilla már évekkel ezelőtt, több családban történő sikeres hobbi-lakberendezés után döntött az iskola elvégzése mellett, mely után még enteriőrtervező szakra is beiratkozott. A tanultakat ezután 2011 végétől saját blogjában is közzétette, s ezt a blogot azóta is fejleszti, frissíti – immár új felületen…

Lilla azt vallja, nagyon fontos, hogy ebben a gyorsan változó, és állandóan megújuló szakmában folyamatosan lépést tudjon tartani a fejlődéssel, azaz képben legyen mind az innovációkat, anyagokat, mind pedig a trendeket és úgy általában mindazt a rohamos fejlődést, ami világunkat, és azon belül is ezt a gyönyörű szakmát jellemzi.

Lilla ezzel is igyekszik a tőle telhető legjobbat nyújtani a megrendelőinek, éppen ezért szívesen és rendszeresen látogatja a hazai és a neves külföldi szakmai rendezvényeket.
Jelmondata: a design nem cél, hanem eszköz.  ;)

A feladat ezúttal adott, a képzeletbeli megrendelő pedig a tervezői fantáziára lett bízva, s Lilla ezúttal még rá is tett egy csavart: ugyanis ezúttal nem egyedülálló, hanem egy fiatal pár számára rendezte be a tetőtéri lakást, akik ráadásul még egy 10 év körüli kislánnyal is rendelkeznek, így az ő életterét is bele kellett venni a tervekbe.

Nem kis kihívás tehát, azonban Lillának igaza van: ez a való élet, hiszen sok család még ekkora méretű lakást sem engedhet meg magának…

A képzeletbeli megbízók itt persze jól szituált, elitréteget képviselnek: a designer és utazásszervező házaspár munkájukból adódóan sokat utazik, így sokféle, különböző emberrel találkoznak, állandó pörgésben élik az életüket.

Ez a lakás pedig a pihenés, a megnyugvás, és egy testi-lelki kikapcsolódás színtere lesz majd a számukra, ahol egész napos, sőt több hetes folyamatos és intenzív utazás illetve munka után a család együtt lelhet békére, nyugalomra, és itt töltődve pihenheti ki a pörgés fáradalmait.

A lakás változó, szinte hullámzó magasságát és a tér vibrálását az egyszerű, visszafogott és világos színek alkalmazásával harmonizálta Lilla.

A kis lakás jellegzetes vonását a bejárati ajtó oldalán lévő lecsapott fal kőburkolata adja, ami végigmegy az egész lakáson: a terasztól kezdve a nappalin keresztül a gyerekszobáig, mintegy átölelve a lakást és egy jellegzetes alaphangot adva a teljes térnek.

Mivel a lakás viszonylag kisméretű, ezért a térszervezésénél arra törekedett, hogy a közlekedési utak szabadon maradjanak a térben, s ez által szellős, légies legyen az összkép.

Szintén a tágas terek érdekében döntött úgy a tervező, hogy a legtöbb tárolóhelyet a hálóban és a konyha melletti nagyméretű gardróbszekrényekben rejti majd el számukra.

A konyha felőli gardróbszekrény tükrös ajtajával optikailag még tovább növelhetünk a tér érzeten, miközben a teret javítandó a fényviszonyoknak is kedvezhetünk egy nagyméretű, jól elhelyezett tükörfelülettel.

Amennyiben még az építészeti tervezéssel egy időben indulhatott volna egy berendezési terv készítése, még jobb térszervezést és ezzel együtt nagyobb helyet lehetett volna biztosítani a nappali területén a konyha bejárati ajtó oldalára való áthelyezésével. Sajnos - mivel a konyha helye most már adott volt - a nappali rész nagyon szűkös lett.

Ezért a Flexform kisméretű, de nagyon kényelmes lounge székeit tervezte ide be Lilla – aki úgy látta, hogy egy nagyobb kanapé elhelyezésére - sajnos a hely szűkössége miatt - nem volt lehetőség.

(A tervező készített egy elrendezési vázlatot arra az esetre, opcióra – hogy ha a konyha a szemközti oldalra kerülhetne, a bejárati ajtó mellé. Ebből jól látszik, hogy mennyivel praktikusabb lenne így az elrendezés, hiszen a bevásárlásból jövet egyből le lehetne pakolni a konyhában, miközben nagyobb, tágasabb tere lehetne a nappalinak is…)

A bejárat mellett a fürdőből lecsípett kis helység - a rejtett ajtóval - alkalmas gardróbnak vagy háztartási helyiségnek az igényektől függően. A ferde falakra merőlegesen átépített válaszfallal

elégséges méretű, jól használható fürdőszobát lehetett kialakítani úgy, hogy ez nem ment a gyerekszoba kárára. A válaszfalak lebontásával – a tervező a véleménye szerint használhatatlan – közlekedő is megszüntetésre került, és emiatt – a bejárati ajtót leszámítva – az össze ajtó is áthelyezésre került.

Lilla pontosan az ilyen érvek miatt fontosnak tartja kiemelni, ennél a munkánál is látva, hogy az a legszerencsésebb, ha már az épület tervezésénél is bevonják a lakberendezőt is – ugyanis a tervezők közötti konzultációval és párhuzamosan készülő tervekkel adott esetben sokkal többet is ki lehetne hozni egy ugyanakkora térből.

Ha az építésszel együtt dolgozhatna a lakberendező... akkor egy csomó pénzt, időt és energiát is megspórolhattunk volna... – mondja Lilla.

A mosó és szárítógép ma már a társasházak közös helyiségében található. Amennyiben ebben az épületben mégsem található ilyen, akkor lehetőség van a konyhában, az egyik alsó elem ajtaja mögé betenni egy mosógépet.

A konyha fehér, fényes és egyszerű felülete szintén tágasság érzetet kelt és szépen illeszkedik a nappalival közös térbe.

Az épített pult nemcsak előkészítésre, hanem kisebb, akár közös étkezésekre is szolgál. A hozzájuk kapcsolt - és szükség esetén a pultok alá tolható pezsgős dugókat imitáló bárszékek a designer anyuka első munkájára emlékeztetnek.

A tavaszi és nyári időszak a családi összejövetelek ideje, ilyenkor a jól berendezhető és nagy terasszal rendelkező nappalival összenyitva, az így kapott tágas, összevont tér kiválóan alkalmassá válik a vendégek fogadásra.

A „gyerekszoba"egy vidám, de nagyon tudatos kiskamasz kislánynak készült, átmenetet képezve a gyerekkorból a serdülőkorba. Visszafogott, de burkolatait tekintve mégis karakteres szoba jó alapot ad a kislány jövőbeli változékony érdeklődési köreinek…

„Szerintem egy gyereknek 3 dolog kell:

  1. egy nagy és kényelmes ágy, ahol olvashat, vagy csak pihenhet..." – vallja Lilla, hiszen a növekedés bizony nagyon fárasztó és sok energiát vesz el.
  2. Kell továbbá egy jó nagy asztal, ahol a tanulás mellett a különböző hobbiknak is jut hely.
  3. valamint el kell tudni terülni a kellemes, hívogató, pihe-puha szőnyegen is.

 szülői hálószoba pedig az intimitás és a pihenés helye... pici, ám jól megérdemelt luxussal, amit ez a szép nagy ágy képvisel. A zavaró éjszakai fényeket a bukóablak rolója tudja kizárni.

Lilla úgy véli, a lakás beváltja a hozzáfűzött reményeket és jól funkcionál majd a mindennapokban, mint az utazó, nomád kiscsalád megpihenésének színtere.

Lakáshitel

Nálunk egyedi kamatkedvezmény igénybevételére is van lehetőség.

Minősített Fogyasztóbarát hitellel a törlesztőrészlet a futamidő végéig fix.

Lakástakarék

Korszerűsítené, felújítaná vagy bővítené otthonát?

Lakástakarékkal egyszerű a megoldás.

Személyi kölcsön

Egyszeri nagyobb összegre van szüksége?

A személyi kölcsönt ingatlanfedezet nélkül bármire szabadon felhasználhatja.

Segítünk ingatlanfinanszírozással
kapcsolatos tervei megvalósításában.
Érdekel
2019. október 10.

„Letisztult, modern, sallangmentes komponálás” – Vadász Bence építésszel beszélgettünk

Az OtthoNNeked életében fontos szerepet tölt be az évről évre kiírásra kerülő Jövő Otthonai építész ötletpályázat. Idén is sokan döntöttek úgy, hogy megmérettetik magukat....

2019. október 09.

Le Corbusier – Az építészet francia mestere

Charles-Edouard Jeanneret, ismertebb nevén Le Corbusier 1887. október 6-án született a svájci La-Chaux-de-Fonds városában. Életének 77 éve alatt forradalmasította az építészetet, és a...

2019. október 08.

Otthon Design Ősz 2019.

2019. október 11-13. között kerül megrendezésre az idei Otthon Design Ősz. A kiállításnak otthont adó Hungexpo egy hétvégre átadja magát a lakberendezési trendeknek és...