Változatosság a legújabb trendek jegyében

Az idei tavaszra valamennyi nagy gyártó hozott számunkra újdonságokat. Vagy a kollekcióikat bővítették, vagy pedig olyan egységet, rendszert alkottak meg számunkra, melyekkel még inkább felhasználóbaráttá, stílusok és méretek szerinti egységre bontható, széles körű kínálattal rukkoltak elő.

Ez utóbbi történt az ELESGO laminált padló gyárnál is, ahol a tervezők több remekül tervezhető egységbe gyűjtötték legszebb, legnépszerűbb modelljeiket. Nézzük meg a 4 kedvenc, legnépszerűbb sorozatot tőlük!

A széles választék, természetes hatások mellett az ELESGO padlókat még egy nagyon fontos dolog miatt kedveljük, s erről már több ízben is írtunk Önöknek: ez pedig nem más, mint a fényes, lakkhatású padló felületek.

Az elegáns, glamúr terek alkotóinak már bizonyára jó ideje kedvencei között szerepel az ELESGO padlók homogén színárnyalatokban kapható, karcálló, akril felületének köszönhetően mégis strapabíró kollekciója. Ezek a padlók még számos olyan tulajdonsággal rendelkeznek, amelyekkel eleganciájukat tükrözik: például a finoman lekerekített élek, vagy a nagy formátum az egyes lapoknál, melyekkel a még tágasabb, még egységesebb minimál vagy elegáns, modern terek alakíthatók ki.

GLAMOUR ÉLET? Igen, a GLAMOUR terek alapját is egy elegáns laminált padló adhatja meg…

Most azonban mindezen tulajdonságokkal bíró szépségeinek külön csoportot, családot is hozzárendelt a gyártó, s így nem véletlenül, ezek az elegáns lapok mostantól a GLAMOUR ÉLET gyűjtőnév alá tartoznak.


Azok az exkluzív padlókat soroljuk ide, melyek szuperfényes felületükkel, lekerekített peremeikkel, éleikkel hívják fel magukra az elegancia szerelmeseinek figyelmét.

A lekerekített, hosszanti szélek különböztetik meg leginkább ezeket a típusú padlókat. A finoman fózolt hosszanti szélek – azaz a lekerekített szélek – pontosan ugyanabból a rétegelt anyagból készülnek, mint maga a felület!

Az elegáns design tehát hiteles egységet alkot, azáltal, hogy folytonos az ismétlődés, padlólemezről padlólapra, ahogyan a valódi fából készült parkettáknál is ezt a látványt kapjuk. A szélek és a felületek csatlakozása is rendkívül erős, tartós – így a padlónk eleganciája semmiképp sem köt kompromisszumot annak tartósságával.

A fényes, exkluzív felület tehát nem kell, hogy megtévesszen bennünket: ezek a padlók akril felületüknek köszönhetően rendkívül ellenállóak mind a karcolásokkal, mind a súrlódásokkal szemben – így hosszú ideig szép, újszerű hatást keltenek majd otthonainkban, vagy akár egy elegáns bárban, szalonban is.

RUSZTIKUS ÉLET – lenyűgöző, természetes, különleges!

Az ELESGO ezúttal külön családba válogatta a rusztikus, tömörfa megjelenést biztosító kreációit! A kellemes, érezhetően kitapintható fa hatású textúrák, felületek és az optikai összhatás lenyűgöző kombinációkkal valamennyi szobát, helyiséget tágasabbra, optikai értelemben véve nagyobbra varázsolhatunk ezekkel a modellekkel, melyek a teljesességre, ugyanakkor mégis természetes eredetiségre törekednek.


Ezt a „rusztikus” névvel fémjelzett padlótípust a lekerekített, hosszanti szélek különböztetik meg.

A lágyan lekerekített, hosszanti szélek itt is ugyanabból a rétegelt anyagból készülnek, mint a felület, így a folytonosságból még inkább következik a lapok természetessége, az eredeti fa parkettára megtévesztésig hasonlító kollekció pedig már önmagában véve is egy szintén erős, strapabíró felületet nyújt a mindennapos használat során.


A finom, gyöngyházhatású felületeken a mély barázdák még természetesebben, még élethűbben hozzák el számunkra a természetes fa látványát, miközben padlónk kényelmes, puha érzetet ad akkor is, ha mezítláb közlekedünk, lépkedünk rajta.

HOSSZÚ ÉLET?

Nos, ha az életünket nem is, a tér-érzetünket és elegancia faktorunkat mindenképpen megnöveli ez a látványos, kiemelt hosszú deszkákból álló kollekció!

Univerzális, egységes, egyöntetű látvány, mely gyönyörű, robusztus és minden tekintetben egyedülálló.

A Natural Life padló egy olyan technológiai finomság, mely magával ragadó, és nem csak külső megjelenése miatt vonzza a tekinteteket, hanem kényelmes, meleg érzete miatt is azonnal megkedveli mindenki.

A hosszanti széleknél közvetlenül találkozunk a lekerekített bevonással, ez az egyedi vonás különbözteti meg ezt a padlótípust a többitől. A hosszanti széleken a lekerekített része, vagyis a kör alakú kúpos megoldások itt is ugyanabból a rétegelt anyagból készültek, mint maga a felület.

A tervezés, az összefüggő látvány így lehet folytonos és szép, ahogyan egyik padlólapból következik a másik, miközben a csatlakozások rendkívül tartósak, és robusztus, rusztikus jelleget adnak meg az összképnek, a természetesség jegyében.


SZÉLES ÉLET helyett inkább LENYŰGŰZŐ, és KIMAXOLT TEREK érhetők el az ELESGO Wide Life kollekciójával, ahol a maxi formátumú deszkákhoz – az eddig már megszokott módon – szintén lekerekített, domború fózolással kialakított élek tartoznak.

A dekorok színeit ebben a gyűjteményben a természetes fehértől a meleg gesztenyéig számos gyönyörű, meleg árnyalatban választhatjuk, és a felületek, a lépésünkkel közvetlenül találkozó textúrák is különösen kényelmesek.

A Long Life kollekció „V-csatlakozású” változata lehetne ez a család, a valódi V-csatlakozás pedig itt természetes és klasszikus padlóburkolat jelleget ad. A lapok csatlakozásánál pedig még ki is emelve mindezt, a tervezők kontrasztos színekkel tették padlónk látványát még inkább strukturált megjelenésűvé, és ez által egészen lenyűgözővé.

Önnek melyik család, melyik stílus lett a kedvence?

Ez a 4 típus csupán egy kis ízelítőként szolgált, ám abban biztosak vagyunk, hogy az ELESGO számtalan, gyönyörű kollekciójából – melyeket most már az ügyes tervezők és marketingesek stílusonként, méretek szerint is külön választottak, egységes rendszerbe szedtek – biztosan meg fogja találni ki-ki a maga kedvencét!

Az Innovatív Beltér Design bemutatótermében pedig a saját szemével is megtekintheti a kiállított darabokat – az extra fényes glamour-t, a rusztikus darabokat, de akár a „V” vagy a domború fózolás rejtelmeibe is beavatják szakavatott munkatársaink, hogy Ön is láthassa mindezt, a saját szemével!

2023. július 03.

3 gyakori, idegesítő otthoni probléma – és a megoldásuk

Így küszöbölhetjük ki a frusztráló gikszereket otthonunkban. A legszebb, legigényesebben kialakított otthonokban is előfordulhatnak olyan problémák, amelyek őrületbe kergetik az...

2023. június 21.

Ezzel az egyedülálló, bámulatos dizájnmegoldással új szintre emelheted a fürdőt!

Innovatív technológiával készülnek a lenyűgöző falpanelek, amelyek a vizes helyiségekben is tökéletesen működnek. A LICO két elképesztő falpanel-kollekciója a legújabb trendek...

2023. június 06.

Így lesz tökéletes és álomszép falad otthonodban

A falak meghatározzák az enteriőrt, ezáltal pedig a lakók hangulatát is. Fontos ezért, hogy odafigyeljünk a részletekre – szerencsére költség- és időhatékonyan is ki lehet...