Újra Style&Draw pályázat! Névjegy helyett – a tervező otthona

A Style & Home Kft. által létrehozott OTTHONNEKED összefogás nyílt ötletpályázatot hirdet építészek, belsőépítészek, lakberendezők, enteriőrtervezők, dizájnerek számára. Az idei pályázat témája önmagában is igazán izgalmas és szerethető: ezúttal a tervező otthona kerül terítékre.


A Kiíró egy olyan személyiségjegyekkel teli álomotthon megtervezését várja, amelybe alkotója szívesen be is költözne, amely olyan összetéveszthetetlenül egyedi és kreatív, mint maga a tervezője. Ez az otthon tehát egy 3D-s névjegy, amely szavak nélkül képes állításokat megfogalmazni arról, hogy tervezője mit gondol a világról, szépségről és harmóniáról, továbbá arról, hogy hogyan szeretne élni, mi teszi őt boldoggá.

A pályázaton a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Két kategóriában lehet jelentkezni: a szakmában már gyakorló tervezők kategóriában, valamint a szakmát még tanuló, hallgatói jogviszonnyal rendelkező pályázóként.

A szakmailag elismert, neves zsűri előtt való megmérettetés mellett, értékes, szakmába vágó díjakat, külföldi utazásokat is lehet nyerni a legszebb, legkreatívabb pályaművekkel. Ami még feltétlenül vonzó, hogy a pályázók az OTTHONNEKED platform honlapján lehetőséget kapnak bemutatkozásra, pályamunkáik inspirációt adhatnak a leendő építtetők, lakásfelújítók számára. A kész pályamunkák ugyanis felkerülnek majd a tervezők neveivel, elérhetőségeivel, és egy rövid fényképes bemutatkozóval együtt az OTTHONNEKED weboldalára.

A pályaművek beérkezésének határideje: 2018. szeptember 15.

A pályázat kiírása és a regisztráció az OTTHONNEKED honlapján, a www.otthonneked.hu oldalon található.

Nézze meg a pályázatról készült Youtube videót is!

A pályázat támogatói:

Arezzo Design Kft

Budatech Kft.

Eglo Lux Kft.

Elko EP Hungary Kft.

Forest Hungary Kft.

Geo 96 Kft.

Hörmann Hungária Kft.

IBD Magyarország Kft.

Internorm Ablak Kft.

Kludi Szerelvények Kft.

Nordinova Energy Kft.

Otti Manufactura Kft.

Saint-Gobain Construction Products Hungary Kft.− Rigips

Sistem Air Magyarország

Spa Trend Kft.

VS Fürdőszoba Kft.

Zehnder Kft.



2017. Style&Draw pályázat a kislakás kategória I. helyezettje – Horváth Ádám



2017. Style&Draw pályázat a kislakás kategória I. helyezettje – Horváth Ádám



2017. Style&Draw pályázat a családi ház kategória I. helyezettje – Orosz Flóra



2017. Style&Draw pályázat a családi ház kategória I. helyezettje – Orosz Flóra

2023. május 10.

Eladóvá vált Az ördög Pradát visel főszerkesztőjének lenyűgöző luxuslakása

Ez az a különleges New York-i otthon, amelyben az ominózus Harry Potter-leadási jelenet játszódik. A 2006-os Az ördög Pradát visel (The Devil Wears Prada )című vígjáték rögtön a...

2023. április 19.

Ez a Long Island-i ház bizonyítja, hogy a betonvilág és a melegség tökéletesen megfér egymás mellett

A híres Raffaella Bortoluzzi építész különleges csodát alkotott a hétvégi luxusnyaralóban. Az Olaszországban és New Yorkban tanult, legendás építész, Raffaella Bortoluzzi...

2023. január 18.

Így lesz a fürdőszobádból wellness-szalon!

Minden nap tökéletes masszázsélményt kaphatunk, ha jól választunk – ezt pedig a testünk és lelkünk is megköszöni.  Már az ókori Rómában nagy hagyománya volt a különféle...