Pici a fürdőszoba? Tegyünk így, hogy tágasabbnak tűnjön!

A hazai lakások egyik sarkalatos pontja a túl kicsiny fürdőszoba. Míg a korábbi évtizedekben nem is volt ezzel semmi gond, hiszen a fürdőszobára úgymond, afféle kiszolgáló helyiségként tekintettünk, addig ma már jóval bátrabban fedezzük fel a fürdőszobában rejlő lehetőségeket. Hiszen ez az a hely, ahol feltöltődhetünk, és ahol magunk lehetünk. Nem csoda, ha szeretnénk kihozni belőle a lehető legtöbbet! Mutatjuk, miként járjunk el akkor, ha történetesen erre egy egészen picinyke tér áll mindössze a rendelkezésünkre.

A cikket szerkesztette: Porcelanosa

​A PORCELANOSA gyár magasan kvalifikált, mely a termékei minőségén is megmutatkozik. A burkolatcsaládok letisztultak, naturálisak és minél inkább természetesek. A kő, a fa, a textilek textúrája élethűen jelenik meg a csempék és padlólapok felületén. Minden lapja élvágott, így pontosan, hajszálvékony fugával illeszthetőek. A tervezők játéka a lapok mintázata, egyes családoknál úgy alakítják ki, hogy a fuga egyáltalán nem látszik a lapok között, mert elrejti a mintázat. A Porcelanosa nem csak burkolatokat gyárt, hanem szanitereket és csaptelepeket is. Ha a Porcelanosa gyárcsoport kínálatából választ, akkor fürdőszobája elegáns lesz, időtálló és hosszú távra szóló.

 

Kapcsolat
Bemutatóterem
Porcelanosa

(Fotó: ARGENTA)

1. Kicsi a fürdőszoba, ezért szűkösnek, nyomasztónak érzem odabenn a teret

Ez a legtöbbünk általános problémája ilyenkor, hiszen nem kedveljük a túl szűkös, túl zárt tereket – pláne, ha feltöltődni, relaxálni, ellazulni kívánunk a fürdőben. 

(Fotó: Femina)

A szűkös tér érzetén könnyebben tudunk javítani, mint gondolnánk! Ha még csak most kezdjük tervezgetni a fürdőszoba felújítást, akkor az anyagok kiválasztásakor próbáljunk törekedni a minél világosabb burkolat, csempe megoldásokra. Ha világos, sőt fényes, tükröződő, nagy felületeket választunk, azzal sokat tehetünk az optikai tágasság érdekében.

(Fotó: RAGNO)

A padló is lehet világos, de fényes semmiképp se – a csúszásveszély igen nagy lehet, pláne vizesen – azonban a padlóburkolat lerakási iránya is sokat dob a latban, érdemes ezt is megnézni akár 3D látványtervező programban, melyet a nagyobb fürdőszobaszalonok szolgáltatásai közül Ön is igénybe vehet. 

Már régen megdőlt az a tény, hogy kis térbe csak kisméretű csempe jöhet szóba. Hiszen, ha minél nagyobb, egységesebb a felület, annál nagyobbnak, tágasabbnak, szélesebbnek tűnik a fal és a padló is, hiszen nincs, ami megtörje a látványt optikailag. A fugaválasztáson is sok múlik: a fuga színe lehetőleg legyen azonos színű a burkolólap tónusaival, illetve, ha élcsiszolt, rettifikált lapokat választunk, kisebb fuga hézagokkal is lerakhatjuk a csempét, ami még szebb, egységesebb felületet varázsol majd. 

Emeljünk fel mindent a padlóról, amit csak lehet! Noha ez a mondat elsőre furcsának tűnik ugyan, mégis nagyon kézenfekvő: a falra szerelt bútor, mosdó, szekrény több szabad felületet hagy a padlón, ami által látni engedi a szoba, a helyiség széleit – ezzel is nagyobbnak tűnik majd a tér, vezeti a vonala szemünket, nagyobbnak látjuk így a padló felületet. Nem beszélve arról, hogy a közlekedés és a takarítás szempontjából is mennyivel könnyebb dolgunk lesz majd. 

2. Nincs elegendő helyünk kádnak és zuhanykabinnak egyszerre

Sokan nem tudnak dönteni, hiszen, ha családban élünk, nyilván mindenki mást kedvel jobban: míg az egyikünk inkább a relaxáló kádfürdőre szavaz, addig a másik egy frissítő, gyors zuhanyt venne inkább. 

(Fotó: ARGENTA / Burlingtone)

Pláne akkor tartjuk elengedhetetlennek a fürdőkádat, ha pici gyermek is van a családban. Ám semmi gond, ötvözhetjük is a kettőt. A mai, modern kádparavános megoldásokkal már bátran és biztonságosan zuhanyozhatunk is a kádban, míg a mélyített zuhanytálca egy zuhanykabin megoldás esetén remek minikád lehet a kicsiknek. 

Vagy egy másik remek tipp: vízálló burkolással és biztonságos üveg válaszfallal ki tudunk alakítani egy olyan ötletes kis fürdőshelyiséget, ahol egyazon térben fürdeni, zuhanyozni is lehet – méghozzá a kádban! Ez ugyan kicsivel költségesebb megoldás, mint a zuhanyfallal kombinált fürdőkád, mely ugyan nem kelt annyira elegáns luxushatást, mint a besétálós Walk In típusú zuhanykabinok, de egy letisztult, szép, modern üveglappal és egy hozzá választott kádformával szintén szép, és igazán praktikus hatást érhetünk el – a jó csempe választás pedig igazán dekoratívvá teszi majd a teret. 

(Fotó: ARGENTA /Araz)

3. Túl kevés a hely a tárolásra, és még egy normális mosdó sem fér el?

Akár kicsi, akár nagy a fürdőszoba, a rend egyaránt nagyon fontos – ám, ha nem áll rendelkezésünkre elegendő tárolóhely, akkor könnyen elboríthatnak bennünket a tárgyak. Márpedig cseppet sem szép, sőt még kisebbé, rendezetlenebbé teszi a fürdőszoba terét a mindenütt szem előtt lévő tisztálkodószerek, tusfürdők, samponok, mosószerek, és a takarításhoz használt nagyobb flakonos kemikáliák. 

(Fotó: SIKO kád / VS Fürdőszoba)

Egy kisebb méretű kád-zuhany kombináció esetében nyerünk viszont sok hasznos területet, melyet ki tudunk használni akár a tárolásra. 

(Fotó: Opoczno)

Akár be is építtethetünk asztalossal zárt polcokat, fürdőszoba szekrényeket – melyhez a javaslatunk, hogy mindenképpen használjuk ki az ajtó, vagy a WC fölötti helyeket, sőt akár még a mosógép fölött lévő helyet is bepolcozhatjuk. Ez utóbbihoz inkább szép, légies üvegpolcokat használjunk, melyeken ízlésesen sorakozhatnak a finom pihe-puha törölközők, és az egységes, szép flakonokban tárolt tisztálkodószerek. 

(Fotó: Készház Portál)

Természetesen a mosdó alatti rész is kapjon legalább egy nagyobb, vagy két fiókkal ellátott mosdó alatti szekrényt, amelyben a piperéink, vagy akár a fehérneműink is szépen, rendezetten kaphatnak helyet, és nem lesz semmi szem előtt. Kitűnő ötlet még a kád alatti hely kihasználása, ehhez oldalt lenyíló szekrényeket, keskeny tárolókat terveztethetünk. 

(Fotó: Pinterest)

Ha pedig a mosdó számára nincs elegendő helyünk, mert esetleg túl keskeny a fürdőszoba alaprajza, akkor egy keskeny mosdó és hozzá egy egyedi bútor adja meg a megoldást. A falra szerelt, falba épített csapteleppel szintén jelentős helyet takaríthatunk meg, és persze, látvány szempontjából sem utolsó!

De léteznek már a falra szerelhető, falhoz rögzített kis mosdók, melyeket elsősorban vendég mosdókba szoktak ajánlani – de ha nekünk tényleg annyira pici a fürdőszoba, akkor miért is ne választanánk mi is ilyet? Ezek – lévén, hogy állványok és szerelvények nélküli modellek – könnyedén beilleszthetők akár a legszűkebb helyekre is.

4. A jó világítás – pláne szűk térben – elengedhetetlen!

Különösen, ha kicsi a fürdőszoba térérzete – akkor ezen még tovább ront az ablak hiánya. Tehát, ha kicsiny, ráadásul ablaktalan a fürdő, akkor álmennyezetbe szerelhető energiatakarékos led világításokkal, külön fali világításokkal, és tükörbe építhető spot fényekkel sokkal kellemesebb, barátságosabb hangulatot, megoldást érhetünk el, mintha csupán egyetlen középső, mennyezeti lámpát alkalmaznánk. 

(Fotó: ARGENTA)

Önnek is kicsi a fürdőszobája, és szeretné kihozni belőle mégis a lehető legtöbbet? A VS Fürdőszoba csapata nem csupán ideális csempéket, káddal egybekötött zuhany-megoldásokat és kiváló tárolási megoldásokat, mini-mosdókat kínál – hanem Önnel együtt ötletelve, meg is tervezi Önnek fürdőszobája alaprajzára a lehető legoptimálisabb burkolási, berendezési lehetőségeket!

2023. augusztus 21.

Akár vidéki iskolából is lehet idilli otthon

Bármilyen épület komfortos családi ingatlanná válhat, csak fantázia, kitartás és kreativitás szükséges hozzá. Egy virágárus úgy döntött családjával, hogy vidékre költözik,...

2023. július 03.

3 gyakori, idegesítő otthoni probléma – és a megoldásuk

Így küszöbölhetjük ki a frusztráló gikszereket otthonunkban. A legszebb, legigényesebben kialakított otthonokban is előfordulhatnak olyan problémák, amelyek őrületbe kergetik az...

2023. június 06.

Így lesz tökéletes és álomszép falad otthonodban

A falak meghatározzák az enteriőrt, ezáltal pedig a lakók hangulatát is. Fontos ezért, hogy odafigyeljünk a részletekre – szerencsére költség- és időhatékonyan is ki lehet...