Nappali, spa-központ, menedék – Irány a kert!
Tavasz: kicsit szeszélyes, kicsit szeles, de mégis a könnyedség ígéretét hordozza a túl rideg sötétség után. Ahogy egyre többet süt a nap és feljebb kúszik a hőmérő higanyszála, lehámlanak rólunk a vastag ruharétegek, és (jó esetben) egyre több időt töltünk kint a szabad ég alatt.
Ilyenkor hatalmas áldás a kert – igazi luxus, amit sokan nem becsülnek meg, és nem is használnak ki eléggé. Pedig nagyon fontos a szabadban töltött idő, bizonyítottan rengeteget javít közérzetünkön már az is, ha naponta egy órát kint levegőzünk.
Ha pedig van kertünk, erre könnyedén lehetőségünk nyílhat. De nézzünk körül, elégedettek vagyunk-e a jelenlegi állapottal? Kihasználjuk-e a rendelkezésünkre álló területet?
Ha nemlegesen válaszoltunk, akkor sincs semmi probléma. Mutatunk öt ötletet, amivel új szintre emelhetjük kertünket!
Takarítsunk!
A legtöbben – a falevelek összesöprésén kívül – ritkán szoktak a kertben takarítani, pedig egy alapos mosással csodákat tehetünk a burkolatunkkal. Érdemes magasnyomású mosót használni, ami eltávolítja a lerakódott szennyeződéseket, így pillanatok alatt régi pompájában tündökölhet teraszunk.
Hozzuk ki a nappalit!
Nem szó szerint, természetesen; a beltéri bútorok nem bírnák a szeszélyes időjárást. De a megszokott műanyag kerti bútorok helyett mi lenne, ha kültéri használatra tervezett gyönyörű designdarabokkal rendeznénk be az exteriőrt? Ezek nagyon strapabíróak, és szinte teljesen úgy néznek ki, mint a beltéri darabok, így könnyedén “kihozhatjuk” a nappalit a kertbe.
Figyeljünk oda a fényekre!
Sokan elhanyagolják a kerti világítást, pedig egy-egy stratégiai helyen elhelyezett lámpa fénye gondoskodhat a hangulatról – és így este sem kell vakon botorkálnunk, nyugodtan kint maradhatunk sokáig. Tanácsos többféle lámpát is felszerelni, a hangulatvilágítás mellett funkcionális lámpákra is szükségünk lesz.
Szentély a kertben
Illetve inkább relaxációs sarok, ahol félrevonulhatunk, pihenhetünk, olvashatunk. Csak válasszunk le egy kis sarkot a kertben, akár bokrokkal, akár egy kisebb kerítéssel, és rendezzük be: nyugággyal/kerti fotellel, virágokkal, puha textilekkel.
Indulás nyaralni…
… a kertbe! Ehhez még úszómedencére sincs szükségünk, egy kényelmes lounge kanapé, kedvenc italunk (jéghidegre hűtve), és egy kerti zuhany is elégséges lehet. De ha igazi wellness érzésre vágyunk, fontoljuk meg egy masszázsmedence beszerzését: testünk, lelkünk és egészségünk egyaránt hálás lesz érte!
Kertünk sok minden lehet: nappali, pihenő, nyaralóhely, sportpálya… Használjuk ki, és töltsünk minél több időt a szabadban!
TERMÉKEK, AMIK ÉRDEKELHETNEK
Így tárolhatod stílusosan kerti szerszámaidat!
Ha fontosak számunkra a részletek, és igényes tárolási megoldásokat keresünk, mindenképp érdemes megismernünk a jövő eszköztárolóit. Amennyiben stílusos kertre vagy teraszra...
Időtálló álomburkolat: a Woody WPC új szintre emeli a kertedet!
Ha strapabíró és gyönyörű teraszra vágyunk, a WPC burkolat segítségével könnyen feldobhatjuk otthonunkat. Amikor a terasz vagy a kert burkolásáról van szó, mindenképp olyan...
Így alkothatsz gyönyörű és vidám enteriőrt a fekete és a fa kombinációjával
A Santa Monica-i otthont a mexikói dizájn jegyében alkották meg. Amikor Mónica Calderón tervező és Ezequiel Farca építész 13 évvel ezelőtt Mexikóból Los Angelesbe költözött,...