Minden, amit tudni akart a Wabi-Sabi elsöprő sikeréről!

A Wabi-Sabi a tökéletlenség esztétikája, olyan irányzat, ami eltér minden perfekcionista hozzáállástól. Az élet szépségét hirdeti, annak minden hibájával együtt. Nem eszményít és nem épít elérhetetlen elvárásokat, az életet folyamatként kezeli, aminek része az aszimmetria. Jól hangzik, ugye?

A dán hygge és svéd lagom elindított egy új stílusirányzatot, rengeteg olyan követőjük akadt, akik könnyen azonosultak az embert középpontba helyező elvekkel. A Wabi-Sabi irány expressz gyorsasággal vált híressé, és ugyanilyen lendületesen építette fel követőinek népes táborát. Hiszen a közösségi média által kontrollált, túlzó tökéletességre törekvő társadalom szinte fellélegezhetett a Wabi-Sabi aszimmetriát hirdető elveivel.

A stílusirányzat fő eleme a tökéletlenség, de mindezt nagyon jó érzékkel vegyíti a letisztultsággal. Hiszen semmi sem örök, nem létezik befejezett, kerek egész mű, minden emberi tevékenységben ott szunnyad a hibalehetőség.

A Wabi-Sabi kifejezés jelentését a japán kultúra vonatkozásai adják, azon belül is a japán teaszertartásokhoz használt teáscsészék múlandó nyugalmat sugárzó megjelenéséhez kapcsolható. Hiszen ezek a nyers, sokszor máz nélküli csészék egyedi, tökéletlen formákban szolgálják a teaszertartások meghittségét. A több évezredes japán kultúra természetesen rengeteg változáson ment keresztül, és folyamatosan idomult az emberek igényeihez. Így a Wabi-Sabi kifejezés is tág értelmezést nyert. A szó jelentésére nem találunk tökéletes magyar megfelelőt, bár az egész irányzatot áthatja a melankólia, mégsem értelmezhetjük egyfajta nosztalgiaként. Bár a Wabi-Sabi mindig a jelenhez köthető, felfogása inkább azt az elvet támasztja alá, hogy az irányzat tudatosítja az idő múlását és figyelembe veszi a tervezések során a múlandóság örökös jelenlétét.

Forrás: Pinterest

Komplex irányzat, határozott ideológiai elvekkel, ezért a design minden területére kiterjeszthető. Na, de hol is tudjuk mi ezt a mindennapi életünkben alkalmazni?

Az ember és természet alkotta tárgyak kerülnek a Wabi-Sabi irányzat egyik fókuszába, tehát ha ennek az irányzatnak megfelelően szeretnénk a lakásunkat berendezni, beleférnek a kezeletlen falfelületek, a többször felújított tárgyaink. Kiemelhetjük otthonunk természet adta adottságait, egy markáns gerendát vagy a régi ajtónk erezeteit. Bátran hozzuk fel a pincében kallódó kedvenc tárgyainkat és újítsuk fel, mert ettől fog igazán életre kelni a Wabi-Sabi stílus otthonunkban.

Forrás: Pinterest

Bondex Renovation faregeneráló szer termékünket pont az ilyen helyzetekre alkottuk meg. Ápolja a régi, repedezett felületeket, miközben visszaadja a fa eredeti színét, valamint eltakarja az apróbb elszíneződéseket és újszerű ragyogást ad öreg tárgyainknak. Ha extra védelmet szeretnénk biztosítani a kezelni kívánt fafelületnek, teraszburkolat esetén használjunk Bondex Decking Oil Favédő és ápoló olajat, amivel hosszútávon megőrizhetjük fafelületeink eredeti kinézetét. Kültéri bútorra a színtelen Bondex Teak Oil termékünket, míg beltérre Bondex Interior Wood Oil padló- és bútorolajunkat ajánljuk. Ezek az olajok ugyanis mélyen a fa erezeteibe hatolnak, ahol kifejtik jótékony hatásukat, valamint víz- és szennyeződés taszító felületet képeznek a felületen. Ezek az olajok színezettek, ezért figyeljünk oda, hogy a kezelni kívánt tárgyhoz melyik szín passzolna a legjobban.

      

Ha úgy gondolja, hogy nem tudna egyedül felújítani egy régi bútordarabot, akkor jöjjön el a PPG Trilak Kreatív Műhelyébe. Itt a megfelelő alapanyagokkal, szakemberek segítségével újíthatja fel kiválasztott tárgyait, vagy alkothat egy teljesen új kedvenc darabot, miközben másokkal együtt jól szórakozik. Merüljön el a Wabi-Sabi életérzésben, és legyen gazdagabb egy régi/új bútordarabbal.

A következő időpontokért és a jelentkezéshez látogasson el honlapunkra!

Olvassa el a Színek az otthunkban szakértői anyagunkat és tudja meg, hogy függ össze életvitelünk a színekkel!

A Trilak további termékeiről az OtthoNNeked Blog oldalán is tájékozódhat!

2023. május 26.

Ezzel a természetes megoldással új szintre emelheted a teraszodat!

A fafelületek kezelése időigényes, ráadásul minden évben sort kell keríteni rá. Ha pedig teraszburkolatként használjuk őket, könnyen előfordul, hogy szálka kerül a lábunkba, komoly...

2023. április 12.

3 technológiai újítás, amelyekkel nemcsak könnyebbek, de higiénikusabbak is lesznek mindennapjaid!

A Hörmann fejlesztései könnyebbé, egyszerűbbé és biztonságosabbá teszik a életet – idősebbek számára pedig különösen hasznosak.  Ha kényelmesebb otthonra vágyunk, akkor...

2023. április 11.

Így dobd fel az otthonodat spanyol stílusban – most akciós áron!

A Palatinus Fürdőszobaszalonok akciója segít, hogy kifinomultan elegáns enteriőrt teremthessünk otthonunkban, és még pénzt is spórolhatunk. Egy nagy műgonddal kiválasztott burkolat...