Jöttünk, láttunk – felújítunk!

Az idei évtől kezdődően a különböző építési, helyreállítási, korszerűsítési munkák egy jelentős része már nem engedélyköteles a 300m2 összes hasznos alapterületet meg nem haladó lakóépületetek esetében, az ilyen jellegű munkákat egy ún. egyszerű bejelentést követően megkezdhetjük, és a jelenlegi szabályozás szerint 10 évig van lehetőség a hatósági bizonyítvány megszerzésére. Építési engedély nélkül lehet pl. hőszigetelni, homlokzati nyílászárót cserélni, homlokzatfelületet színezni, (bizonyos szűkítésekkel) kéményt, előtetőt, garázst építeni.

A különböző felújítási, bővítési munkák során könnyen előfordulhat, hogy elővigyázatlanságból adódóan, vagy, csak mert egyszerűen nem voltunk tisztában az épület, lakás összes „adottságával”, kárt okozunk saját vagy mások tulajdonában.

Ha nem vagyunk biztosak képességeinkben, inkább bízzuk szakemberre a munkát. Fontos, hogy körültekintéssel és lehetőleg személyes ajánlás után (pl. ismerősök) válasszuk ki a megfelelő vállalkozót, és mindenképpen kérjünk referenciákat – kárszakértőink ugyanis a leghajmeresztőbb káresetekkel találkoztak már, ahol egyértelműen a kivitelezés során elkövetett hibák és hiányosságok miatt következtek be a későbbiekben károk.

SPÓROLÁSSAL DRÁGÁBB LESZ!

Családi és társasházak utólagos szigetelése során sajnos gyakran előfordul, hogy a vállalkozó a szigetelést rögzítő dübelek árát megspórolva, inkább csak ragasztja a szigetelőanyagot. Ugyan nagyjából 30 ezer forintot spórolt 100 nm-en, egy kiadósabb vihar viszont egy az egyben leszakíthatja a komplett szigetelést.

Ugyanígy a tetőfedést is érdemes átgondolni: az olcsó tetőfedés kárszakértőink tapasztalata szerint néhány év alatt tönkremegy, sok ügyfél bánta már meg a felpöndörödő, málló felületű, bitumenes zsindelyt. Az olcsóbb szaki többszörös ráfizetéssel járhat fűtésszerelési- és bádogosmunkák esetén is. Egy ügyfelünk két év alatt másodszorra javíttatta kazánját, a rosszul kialakított, szerelt kémény miatt ugyanis a kondenzvíz egyenesen a készülék vezérlőpaneljára folyt. Ilyenkor természetesen a biztosító nem fizeti a több százezres kárt. De tudunk mutatni olyan fotót is, ahol a mennyezetről leváló méretes vakolatdarab az ágy melletti asztalkában landolt, mert a felső lakónál történt fűtési rendszer felújítása során nem víztelenítették a rendszert, és elázott az alsó lakó…


Generali kárfotó

Természetesen a másnak okozott kárt – ha nincs felelősségbiztosításunk– nekünk kell megtéríteni….

Gyakori, hogy a belső válaszfalakat nem téglából készítik, hanem valamilyen szárazépítési technológiával. Érdemes kerülni vizesblokk körül a pozdorjalapok használatát, mert egy esetleges csőtörésnél olyan mértékben deformálódik, hogy teljesen ki kell bontani.

Annak ellenére, hogy a kéményépítésre szigorú szabályozás van életben, sokszor mégsem a megfelelő téglából építik, és néhány év alatt szétfagy, vagy a korom átüt a téglákon –ami nem szép látvány a nappaliban.

Az alábbi fotón tisztán látszik, hogy a „szakember” egyrészt nem megfelelő téglát használt, másrészt pedig mivel a nyolcadik sornál valószínűleg „megpihent”, ezért a habarcs a következő sor felrakása előtt megszáradt és nem kötött a téglához. El is fordult a kémény egy kisebb földrengés után. Akár le is dőlhetett volna, beszakítva a tetőszerkezetet, összetörve a cserepeket. Ha alatta még lett volna valami vagy valaki, akkor súlyosabb következménye lett volna ennek a „kis” kivitelezési hibának.

Több olyan káresetet is tapasztalt kollégánk, ahol a felújítás során elbontották a tetőt, és egy hatalmas vihar miatt az alsó szint teljesen elázott. Építési-szerelésbiztosítás híján egyik károsultunk úgy döntött, hogy a kárát a biztosítóval fizetteti meg, úgy, hogy utólag köt biztosítást, majd az első adandó alkalommal bejelenti viharkárra.  Azonban az ilyen próbálkozások hamar kiderülnek, hiszen a legtöbb biztosító időjárási archívumában napra pontosan tudják a kárszakértők ellenőrizni, hol, mennyi eső esett, volt-e viharos erejű szél vagy villámcsapás az adott területen.

Az átépítésnél, felújításnál gondolni kell arra is, hogy nem tartózkodunk az ingatlanban állandó jelleggel, viszont az építési anyagok, szerszámok ott maradnak éjszakára őrizetlenül. Több olyan kárbejelentés volt, ahol a nemrégen kiszállított radiátorokat, csaptelepeket, kazánt vitték el a betörők, felfeszítve a frissen beépített ajtót, ezáltal milliós kárt okozva. Megfelelő biztosítással ez a kár kivédhető.

FELELŐSSÉGBIZTOSÍTÁS ÉS ÉPÍTÉSI-SZERELÉSI BIZTOSÍTÁS: MI A KÜLÖNBSÉG?

A Generali Házőrző biztosítás mind a 4 féle lakásbiztosítási változata (Mozaik, Nívó, Extra és Top) mellé megköthető kiegészítő biztosításként az ún. építési-szerelési kiegészítő biztosítás. Meglévő lakásbiztosításunk mellé is kérhetjük, ehhez nem kell mást tenni, mint tanácsadónkkal megbeszélni, mettől-meddig építkezünk, és milyen időszakra szeretnénk megkötni a kiegészítő biztosítást.

Jó tudni, hogy a legtöbb lakásbiztosítás – így a Generali összes Házőrző biztosítása – tartalmaz felelősségbiztosítási elemet is (ez az, ami többek közt a szomszédnak okozott károkat fedezi), de – legyen az társasházi felújítás vagy családi ház felújítása – azért mindig érdemes ezt pontosan ellenőrizni.

Ha nagyobb, például bejelentéshez kötött beruházásokhoz  vállalkozókat szerződtetünk, kérdezzünk rá bátran, hogy rendelkeznek-e szakmai felelősségbiztosítással (az ő általuk okozott károkra ugyanis nem fog fedezetet nyújtani a lakásbiztosításunkhoz kapcsolódó felelősségbiztosítás).

Gyakran halljuk mostanában az „okosotthon” kifejezést – de vajon mit takar a manapság egyre divatosabb szófordulat? Képes jelezni telefonon, ha távollétemben csőtörés vagy tűz keletkezik otthonomban? Netán lekapcsolja az égve felejtett világítást? Csökkentheti az energiaszámlám? Tartsatok velünk a következő alkalommal is, és lépjünk tovább együtt az okosotthon felé!




A poszt megírását a Házőrző Mozaik, Nívó, Top és Extra otthon- és életmódbiztosítási csomagok szolgáltatója, a Generali Biztosító Zrt. támogatta. Tájékozódj honlapunkon, számold ki lakásbiztosítási díjadat online, és válaszd te is az otthonodhoz legjobban illő védelmet!

2023. május 10.

Eladóvá vált Az ördög Pradát visel főszerkesztőjének lenyűgöző luxuslakása

Ez az a különleges New York-i otthon, amelyben az ominózus Harry Potter-leadási jelenet játszódik. A 2006-os Az ördög Pradát visel (The Devil Wears Prada )című vígjáték rögtön a...

2023. április 19.

Ez a Long Island-i ház bizonyítja, hogy a betonvilág és a melegség tökéletesen megfér egymás mellett

A híres Raffaella Bortoluzzi építész különleges csodát alkotott a hétvégi luxusnyaralóban. Az Olaszországban és New Yorkban tanult, legendás építész, Raffaella Bortoluzzi...

2023. január 18.

Így lesz a fürdőszobádból wellness-szalon!

Minden nap tökéletes masszázsélményt kaphatunk, ha jól választunk – ezt pedig a testünk és lelkünk is megköszöni.  Már az ókori Rómában nagy hagyománya volt a különféle...