Harmonikus terek egy művész otthonában I. rész

Vargyai Viktória 2014-ben végzett lakberendezőként, bár már jóval korábban ténykedik a szakmában. A Style&Draw tervezői pályázatára az idei, illetve a tavalyi évben is szép munkákkal készült – ezúttal a 2016-os munkáját láthatjuk, melyben egy egyedül élő zenész-művésznő számára tervezett mind tónusaiban, mind praktikus és otthonos megoldásokban a hölgy stílusához, lelki alkatához illő tereket…

Viktória számára ez a szakma egyben hobbiként is van jelen az életében, melyet főfoglalkozása mellett, úgymond kiegészítő tevékenységként végez, így az alkotás örömeinek is tud hódolni mindennapjaiban, miközben másoknak is adni tud ez által valami szépet, hasznosat.

Munkái során igyekszik harmonikus tereket alkotni, melyekben a praktikum és az esztétikum optimális összhangja van jelen.

Viki feladata ezúttal egy 88 négyzetméter alapterületű lakóparki otthon berendezése volt. A képzeletbeli megrendelő, a lakás tulajdonosa egy jól szituált, harmincas éveinek elején járó hegedűművész hölgy, aki szakmájában sikeres, sokat dolgozik, s ezzel kapcsolatosan sokat is utazik.

Otthona kialakításánál lényeges szempont volt, hogy a pihenés mellett a vendégfogadásnak is megfelelő élettér jöhessen létre. Művész lévén szeret elvonulni a világ zajától, ugyanakkor szívesen látja vendégül barátait, akiknek rendszeresen főz is, - ez ugyanis az egyik hobbija, kikapcsolódása is.

A művésznő új otthona alapvetően minimál stílusban került berendezésre, némi glamourral fűszerezve. A keretet az egyszerű és letisztult formák (minimál stílusú bútordarabok és nyílászárók), valamint a padló és fal visszafogott, világos színvilága (világos tölgy padló és fehér falak) adják meg.

Az összhatást a konyhában és a fürdőszobában egyaránt megjelenő üvegmozaikok csillogása mellett a kiegészítők (lámpák, textilek, vázák) fémes ragyogása és két ellentétes hatású szín (a szürke és a rézvörös) együttese teremtik meg.

A térszervezésnél igen sok dolgokat adottságként kellett kezelni a pályázat során –például a konyha és a vizesblokkok helyén nem lehetett változtatni - így az egyes életterek elhelyezése determinált volt.

Nem volt kérdés, hol legyen hálószoba – intim zóna lévén ehhez a helyiséghez a lakás „legtávolabbi” pontját választottuk. Így a privát és a közösségi zóna elkülönül, bár egy vendég WC kialakítása jól jött volna még, de erre sajnos nem volt lehetőség.

Ha megnézzük tüzetesebben a lakás berendezését, akkor az északkeleti oldalon lévő bejáraton belépve a térbe egy kellemes előszoba fogadja a látogatót, mely már itt előrevetíti a lakás hangulatát és színeit.

Balra egy nagyméretű, egyedi tervezésű beépített szekrény rejti a kabátokat, lábbeliket, bőröndöket és a takarító eszközöket. Egyik része nyitott a vendégek részére és egy kis pad szolgálja a kényelmes elindulást/megérkezést.

Az előszobából egyenes út vezet egy közlekedőn át a privát részbe. A közlekedőből balra nyílik a WC, ott kapott helyet a mosó- , és a szárítógép is. Az előszobából jobbra nyílik az egybenyitott, tágas közösségi tér. Az eredeti alaprajz szerint két kicsi szoba volt itt leválasztva, de a hölgy életviteléhez és igényeihez alkalmazkodva ezeket megszüntette most a tervező. Az eredmény egy tágas tér lett, ami már-már a luxus érzetét kelti. Ezt fokozza az egységes burkolat alkalmazása - hiszen a fürdő és a WC kivételével - az egész lakást a HARO világos tölgy színű laminált parkettájával burkoltuk.

Szintén jobbra nyílik innen a fürdőszoba, melynél külön szerencsés, hogy természetes szellőzése is van. Méretét tekintve pont elegendő a megrendelő hölgy kívánalmainak, ugyanis sikerült itt elhelyezni egy szabadon álló kádat és kényelmes méretű zuhanyzót is.

A folyosó végén eljutunk a hálószobába, melynek berendezése a NIVOHOME-nál vásárolt Palermo ágy mellett az egyedi tervezésű gardróbszekrény, mely helyet ad a háziasszony bőséges ruhatárának.

A délutáni órákban tovább olvashatja lakásbemutató cikkünket. A második részében megismerheti még a Viktória által tervezett konyhát, étkezőt és nappalit. Csatalakozzon hozzánk délután is, hogy mindent megtudjon a művésznő praktikus otthonáról!

Lakáshitel

Nálunk egyedi kamatkedvezmény igénybevételére is van lehetőség.

Minősített Fogyasztóbarát hitellel a törlesztőrészlet a futamidő végéig fix.

Lakástakarék

Korszerűsítené, felújítaná vagy bővítené otthonát?

Lakástakarékkal egyszerű a megoldás.

Személyi kölcsön

Egyszeri nagyobb összegre van szüksége?

A személyi kölcsönt ingatlanfedezet nélkül bármire szabadon felhasználhatja.

Segítünk ingatlanfinanszírozással
kapcsolatos tervei megvalósításában.
Érdekel
2019. augusztus 02.

Kedvencünk, a beton

A beton közel sem új keletű dolog: már a rómaiak is előszeretettel alkalmazták különböző építészeti és dizájn célokra is, hiszen kiváló mechanikai szilárdságú, biztonságos,...

2019. július 26.

Ablak a középpontban – nemzetközi építész pályázat

Ezúttal egy partnerünk pályázatára szeretnénk felhívni az építész szakma figyelmét, hiszen még lehet jelentkezni az Internorm nemzetközi építész pályázatára! Az „Ablak a...

2019. június 27.

Laza nyári otthon – Így csinálják Kaliforniában!

Végre beköszöntött az idei nyár. Hajnaltól estig tartó napsütés, döglesztő meleg, virágillat. A szabadság évszaka.