Hans Wegner – A székek ura

2007. január 26-án hunyt el a dán design egyik legjelesebb képviselője, a fantasztikus Hans Wegner, akinek kortalan alkotásai szinte egy ízig-vérig skandináv otthonból sem hiányozhatnak.

Hans Wegner magát a világ legtehetségesebb asztalosának tartotta, mégis tervezőistenként él a köztudatban. Ikonikus székei máig ereklyének számítanak a designrajongók számára, és persze – a legnagyobb mestereknél elmaradhatatlan módon – legnépszerűbb székeiből számos replikát és utánérzést találunk a kisebb-nagyobb boltok kínálatában.

Wegner 1914. április 2-án született a dél-dániai Tønder városában a cipész Peter M. Wegner fiaként. Már gyermekkorában elszegődött inasnak a komódkészítő H. F. Stahlberghez, ahol megszerette a fával való munkát, és lázas érdeklődéssel kezdte kutatni az anyag használatát. 

A sorkatonaságig dolgozott Stahlberg mellett, a visszatérés után pedig folytatta a tanulmányait, méghozzá a neves dán képzőművészeti iskolában és a koppenhágai építészeti egyetemen.

Ezután csatlakozott a dán asztalosok céhéhez, és a kiállításaik aktív résztvevője lett; 1968-ig huszonhét alkalommal kapott díjat kiállított munkáira. 

De az igazi siker ezután következett: a legendás Arne Jacobsennel és Erik Møllerrel együttműködve dolgozott aarhusi városháza bútortervein.

Később a PP Møbler cég számára tervezett székeket, de készített bútorokat a Getama, az AP Stolen, Johannes Hansen, Andreas Tuck, a Ry Møbler, Fredericia Stolefabrik, a Carl Hansen & Sons, Fritz Hansen és Erik Jørgense számára is.

A székek alapötlete egyszerű volt: megvizsgálni a régi székmodelleket, megfosztani őket a külső máztól és a puritán felépítést újraértelmezni. 

Négy láb, ülés, karfa és háttámla – a váz a lényeg. Ez határozta meg Wegner letisztult stílusát, amelyre később a keleti (különösképp a kínai) művészetek is hatással voltak.

Wegner pályafutása során rengeteg díjat nyert el, és műveit a legnevesebb múzeumokban – köztük a New York-i Modern Művészetek Múzeumában és természetesen a koppenhágai designmúzeumban – is megtekinthetjük, sőt, akár bele is ülhetünk valamelyik Wegner-székbe, ha kedvünk tartja.

Legnépszerűbb munkái közé tartozik a klasszikus The Chair (“A szék”), a formabontó, fa helyett fémből készült Flag Halyard (“Zászlófelhúzó kötél”) pihenőszék és a Wishbone (“villacsont”) étkezőszék is.

Hans Wegner célja az volt, hogy rendkívüli dolgokat alkosson kivételes minőségben. Sikerrel járt, és neve mindig ott lesz a legnagyobb designlegendák között.

A képek forrása: ITT, ITT, ITT, ITT

 

2023. május 10.

Eladóvá vált Az ördög Pradát visel főszerkesztőjének lenyűgöző luxuslakása

Ez az a különleges New York-i otthon, amelyben az ominózus Harry Potter-leadási jelenet játszódik. A 2006-os Az ördög Pradát visel (The Devil Wears Prada )című vígjáték rögtön a...

2023. április 19.

Ez a Long Island-i ház bizonyítja, hogy a betonvilág és a melegség tökéletesen megfér egymás mellett

A híres Raffaella Bortoluzzi építész különleges csodát alkotott a hétvégi luxusnyaralóban. Az Olaszországban és New Yorkban tanult, legendás építész, Raffaella Bortoluzzi...

2023. január 18.

Így lesz a fürdőszobádból wellness-szalon!

Minden nap tökéletes masszázsélményt kaphatunk, ha jól választunk – ezt pedig a testünk és lelkünk is megköszöni.  Már az ókori Rómában nagy hagyománya volt a különféle...