Gyermekszobák – elegancia vagy praktikum?

Amikor gyermekszobát szeretnénk berendezni, akkor előfordul, hogy elkalandozunk és valami igazán nagyszerűt szeretnénk álmodni: olyat, ami a mesékben is van, olyat, amitől a többiek elájulnak. Azonban két dolgot érdemes ilyenkor mérlegelni: gyermekünk kényelmét mi szolgálja leginkább és vajon gyermekünknek mennyire tetszik a végeredmény.

A gyermekszoba berendezése tehát sok kihívás elé állíthat bennünket. Főleg, mert maga a kategória elég tág, bizonyos esetekben érdemes gyermek- és ifjúsági szoba között különbséget tenni, hiszen az előbbi esetében a biztonság sokszor a stílus felett áll, az utóbbinál pedig a használó igényeit és elképzeléseit is fontos figyelembe venni.

Stílusok a gyermekszobában

Egy kamasz gyermeket, sőt, akár már egy kicsit fiatalabbat is bátran megkérdezhetünk arról, hogy mit tart jónak a szobájában. Bár a kérdés nagyon kényes, és tudnunk kell, hogy meddig akarunk elmenni és milyen lehetőségeink vannak, ehhez mérten kell a gyermeki „szabad kezet” is alakítani. Ha bízunk abban, hogy gyermekünk tud már döntést hozni és igényei passzolnak a mi elképzelésünkkel, akkor bizony nagyszerű társ lehet a szoba berendezésekor.

Akár stílusirányzatokban is gondolkodhatunk együtt, hiszen lehet, hogy már meg tudja fogalmazni, hogy a skandináv irány vagy a vintage áll-e hozzá közelebb. Hogy ez miért fontos? Mert támpontot ad abban, hogy milyen irányba keresgéljünk, milyen irányba gondolkodjunk.

Indusztriális – akár egy kamasz szobájába

A gyerekszoba – vagy kamaszszoba is lehet egészen egyedi vagy stílusos. Az indusztriális irányvonal nem csak praktikus, hanem egy fiatalnak trendi és szerethető is. Letisztult, mégis különleges. Ha az egész otthonunk berendezésekor nem is tervezzük ezt a stílust követni, akkor is egy szobát bátran berendezhetünk így. A stílus előnyeiről és jellegzetes jegyeiről itt már írtunk.

 

Vintage – az örök kedvenc a lányok körében

Egy lányos szobában a lila, a rózsaszín és a pasztell színek garantáltan nagy sikert aratnak. A vintage kis fiókok, apró fogantyúk nem csak jól mutatnak, hanem praktikusak is: az apróbb kellékeknek, ékszereknek bőven jut hely. A párnák, dekorációs kellékek pedig határozottan otthonosabbá teszik a szobát. A vintage ráadásul úgy tűnik, hogy nem megy ki a divatból: tartja magát töretlen népszerűségével.

Skandináv stílus

Akár az egészen aprók szobájába is jó választás a skandináv stílus. Egyrészt mert az egyszerűség bármilyen korban nyerő lehet, másrészt pedig a rendszerezésben, rend megtartásában a szekrények, zárt felületek és tárolódobozok – amelyek egyértelműen passzolnak a stílushoz, biztosan nagy segítséget nyújtanak. A skandináv stílusú gyermekszoba berendezésről itt már írtunk.

Biztonság mindenek felett

Bármelyik stílust is választjuk, nagyon fontos, hogy a biztonságos berendezésre ügyeljünk. Kisgyermekek esetében a szekrények, polcok megfelelő rögzítése mellett a vezetékek, elektromos berendezések biztonságos elhelyezésére és üzemeltetésére is figyeljünk.

DREAMFLOORING – természetes hatású mégis strapabíró

A nyílászárók jó szigetelése mellett a biztonságos záródás is kiemelten fontos, emellett a fiókok és szekrények becsapódás gátló záródására is érdemes ügyelni, hiszen sok kellemetlen balesetet előzhetünk meg vele. Nem kérdés tehát, hogy ha gyermekszoba felújítás előtt állunk, akkor számos lehetőséget át kell gondolnunk. Szerencsére sok lehetőség közül választhatunk és egészen egyedi lehet a végeredmény, ha kellően körültekintők vagyunk. És persze az sem mindegy, hogy a használójának van-e elképzelése…

2023. július 03.

3 gyakori, idegesítő otthoni probléma – és a megoldásuk

Így küszöbölhetjük ki a frusztráló gikszereket otthonunkban. A legszebb, legigényesebben kialakított otthonokban is előfordulhatnak olyan problémák, amelyek őrületbe kergetik az...

2023. június 21.

Ezzel az egyedülálló, bámulatos dizájnmegoldással új szintre emelheted a fürdőt!

Innovatív technológiával készülnek a lenyűgöző falpanelek, amelyek a vizes helyiségekben is tökéletesen működnek. A LICO két elképesztő falpanel-kollekciója a legújabb trendek...

2023. június 06.

Így lesz tökéletes és álomszép falad otthonodban

A falak meghatározzák az enteriőrt, ezáltal pedig a lakók hangulatát is. Fontos ezért, hogy odafigyeljünk a részletekre – szerencsére költség- és időhatékonyan is ki lehet...