Feng Shui a hálószobában

A feng shui – vagy fengsuj – többezer éves múltra visszatekintő kínai hagyomány. Eredeti célja “a legmegfelelőbb lakhely meghatározása a sikeres élethez”, a természeti környezet adottságainak – különösen a vizek, a hegyek és a csillagok elhelyezkedésének – figyelembevételével. A feng shui arra törekszik, hogy az ellentétes pólusú energiák között egyensúlyt teremtsen, s ezzel harmonikus lakótereket hozzon létre.

Feng shui a hálószobában

 

A nyugati kultúrában a feng shui úgynevezett bágua ága vált különösen népszerűvé – amely a lakásokat négyzetesen, kilenc területre osztja fel, és felelteti meg egy-egy életterülettel. Állítólag nincs közvetlen kapcsolat ezen irányzat és az ősi, kínai szabályrendszer között, sőt, a felfelé kunkorodó ormányú kiselefántok és hatpálcás szélcsengők nélkül is lehet harmónia az otthonunkban. A feng shui alapelvei bármilyen stílusú berendezéssel érvényesíthetőek, s mi most éppen ezt szeretnénk megmutatni: minimalista, rusztikus és budoár hangulatú hálószobákkal is illusztráljuk a régi kínai hagyományokat.

Egy modern hálószobában is működhetnek az ősi szabályok

 

Az egyik legintimebb tere a lakásnak a hálószoba – általában el is rejtjük a látogatók elöl, csak a hozzánk legközelebb állókat engedjük be ide, s itt vagyunk a legvédtelenebbek is, mikor álomra hajtjuk a fejünket. Ha valahol, itt igazán fontos, hogy kellemes, nyugodt légkört teremtsünk. Lássuk, milyen tanácsaik vannak ezzel kapcsolatban a kínai bölcseknek!

Elhelyezkedés

Ideális esetben a hálószoba a bejárati ajtótól legmesszebb található helyiség, ez a lakás legvédettebb pontja. Egyfajta zsákutca, vagyis csak akkor jövünk ide, ha valóban pihenni szeretnénk, nem járnak át rajta a családtagok, hogy további szobákba jussanak.

Fények

 

Fények

Az ágyunkat ne tegyük ablak alá, és ne hanyagoljuk el a megfelelő sötétítő kiválasztását sem. Egy black-out függöny vagy egy rugalmasan állítható redőny kincset ér, ha szeretnénk kizárni a nappali világosságot.

Internorm árnyékolás

 

Kerüljük az éles fényeket, használjuk alacsonyabb wattszámú izzókat, dimmelhető fényforrásokat, és egy-egy gyertyát.

Az ágy

A feng shui szerint éjszaka, amikor pihenünk, az életerő (a chi) a lábunkba és a fejünkbe áramlik. Azért is javasolt az ablak helyett falhoz tolni az ágy fejrészét (hogy ne szökjön el az energia a testünkből), még jobb, ha fejtámlát is használunk. A spirituális magyarázatot lehántva ugyancsak a fejtámla mellett szól, hogy a hideg fal helyett így egy puha felülethez dőlhetünk, ha az ágyban olvasunk.

Fejtámla

 

Az ember és a természet harmóniáját erősíthetjük azzal, ha természetes anyagú ágyneműt választunk. A paplan és a párna készülhetnek öntisztuló tulajdonsággal rendelkező gyapjúból, a huzat pedig lehet egyszerű, de erős vászon, amelyet magas hőmérsékleten is moshatunk-vasalhatunk.

Bár a feng shui nem szól az elektronikus eszközök energiájáról, a legjobb, ha az ágyunkba nem viszünk be kütyüket. Lefekvés előtt 1-2 órával már tegyük le őket, ideálisan másik szobában, de legrosszabb esetben is karnyújtásnyi távolságnál messzebb.

Ugyanígy nem javasolt az ággyal szemben tükör elhelyezése sem.

Szellemes megoldás: a tükör a tolóajtón kapott helyet

 

Kisebb bútorok

A feng shui szerint a hálószobában kisebb bútorok párban történő elhelyezésével a romantikus kapcsolatok energiáját erősíthetjük. A szimmetria egyébként is harmonikus összképet teremt, és gyakran tágasabbnak is tűnnek tőle a szobák, így érdemes az éjjeliszekrényekkel, függönyökkel vagy szobanövényekkel kifejezetten erre törekedni.

Szimmetria

 

Az ősi kínaiak azt tanácsolják, hogy a szekrények ajtaját-fiókjait csukjuk be éjszakára; a rendezett környezet segíti az ellazulást.

Dekoráció

A hálószobában az egyik legizgalmasabb kihívás a pihentető és az élénkítő energiák összehangolása. Hiszen míg éjszaka a zavartalan elcsendesedés a cél, úgy reggel az energikus napindítás. Érdemes a hangsúlyosabb dekorációs elemekkel – amilyen a falak színe, bútorok formája, ágynemű mintája – az előbbit, a nyugalmat megteremteni, míg egy-egy kiegészítővel – képekkel a falon, díszpárnákkal, személyes tárgyakkal – a jókedvet, a szenvedélyt megragadni.

Pasztellszínek az ágyneműn, vidám festmény a falon – ilyen, amikor megvalósul az egyensúly

 

S hogy hogyan valósítható meg mindez egy igazi napfényes, kaliforniai hálószobában, kiderül Mary Elizabeth Milbrand, kaliforniai lakberendező videójából.

2023. augusztus 21.

Akár vidéki iskolából is lehet idilli otthon

Bármilyen épület komfortos családi ingatlanná válhat, csak fantázia, kitartás és kreativitás szükséges hozzá. Egy virágárus úgy döntött családjával, hogy vidékre költözik,...

2023. július 03.

3 gyakori, idegesítő otthoni probléma – és a megoldásuk

Így küszöbölhetjük ki a frusztráló gikszereket otthonunkban. A legszebb, legigényesebben kialakított otthonokban is előfordulhatnak olyan problémák, amelyek őrületbe kergetik az...

2023. június 06.

Így lesz tökéletes és álomszép falad otthonodban

A falak meghatározzák az enteriőrt, ezáltal pedig a lakók hangulatát is. Fontos ezért, hogy odafigyeljünk a részletekre – szerencsére költség- és időhatékonyan is ki lehet...