Ezzel új szintre emelheted fürdőszobádat!
A fürdőszoba berendezése embert próbáló feladat. Az egyik legtöbb tervezést, pénz- és energia-befektetést igénylő helyiségről van szó, amelynek felújítása, javítása könnyen rémálommá válhat. Épp ezért célszerű olyan darabokat választanunk, amelyek hosszú évekig hű társaink lesznek.
Ez persze nem könnyű. Hiszen olyan szaniterekre, bútorokra, burkolatokra van szükség, amelyek strapabíróak, időtállóak és stílusosak – most és tíz év múlva is.
Ilyen a Radaway Eos névre hallgató zuhanykabinja, amely most ünnepli kilencedik születésnapját – méghozzá egy jó kis ráncfelvarrással.
Az Eos mindig népszerű és gyönyörű volt, de idén még szebb lett: elegánsabb, kecsesebb – és tartósabb is. Emellett megbízható, remekül illeszkedik szinte minden fürdőszobába, és ár-érték arányban párját ritkítja.
Korábban két Eos-modell létezett (Eos I és Eos II), de most kombinálták a két kabin legjobb tulajdonságait, így született meg a csodálatos új, összevont, nagy választékot adó termékcsalád
Perszea védjegynek számító közel 180 fokos mozgásterű, kifelé és befelé nyíló ajtók a helyükön maradtak, így a tusolás és a zuhanyzóba lépés továbbra is teljesen szabad.
A fantasztikus Radaway zuhanykabinokat megvásárolhatjuk IDE KATTINTVA.
Számos esztétikai és funkcionális újítást találunk a vadiúj Eos kabinokban:
a krómfogantyúk nemcsak kézre állnak, hanem a falburkolatot is megóvják a rajtuk lévő gumiütközővel
a stílusos, megújult krómküszöbök sokezer zuhanyzáson át garantálják az akadálymentes ki- és belépést
a letisztult szilikonprofil és a mágnescsíkok gondoskodnak a még precízebb és csöndesebb záródásról
A fali profil kecsesebb kialakítása pedig tökéletesen korrigálja a fali egyenetlenségeket akár 15 milliméteres eltérések esetében is.
Az újítások mellett viszont a fejlesztők megőrizték a közönségkedvenc elemeket:
az esztétikus tartórudak erősen tartják a fix üvegelemeket (a zuhanyzó még akkor is stabil és nagy biztonságérzetet ad, ha esetleg megcsúszunk, és nekiesünk az üvegfalnak)
az Easy Clean bevonat hatékonyan gátolja a vízkőlerakódást, és egyszerűsíti a takarítást:
a 6 milliméteres edzett biztonsági üveg fokozottan véd a mechanikai hatásoktól, ütésektől, hogy a zuhanykabin szép és tartós is legyen (emberi erővel szinte lehetetlen betörni: az üveg lényegében mindent kibír)
Ráadásul 250 ezer forint feletti termékekre 3 éves, a maximum 250 ezer forint értékű modellekre 2 éves garanciát kapunk.Ezen felül jár még nekünk egy 10 éves garancia: ha kifut egy modell, akkor utána még 10 évig biztosan találunk hozzá pótalkatrészt.
Például, ha egy most bevezetett Eos zuhanykabint választunk, és a típus gyártása 8 év múlva megszűnik, akkor a megszűnés pillanatától számítva még további 10 évig bármikor találunk hozzá alkatrészt.
Az Eos emellett szinte mindegyik fürdőbe illik.
A több mint 20 modell közül biztosan megtaláljuk kedvencünket – de ha esetleg nem stimmel a méret, legyártják nekünk egyedi méretezéssel.
Milyen formát válasszunk?
A szögletes kabint nemcsak lakásokba, hanem a szállodai lakosztályokba is szívesen kérik – remekül illik mindenhova a méretvariációk sokaságának köszönhetően.
Az alábbi modellek közül választhatunk:
DWD+2S II: dupla lengőajtó dupla oldalfallal, így családunk minden tagja kényelmesen zuhanyozhat. A háromelemű kabinból számos méretet találunk: a nyílóajtó 80, 90, 100, 110 és 120 centiméteres, az oldalfalak pedig 70, 75, 80, 90 és 100 centiméteres méretben is elérhetőek, variálhatóak.
DWD+S II: dupla lengőajtó fix oldalfallal – az előző modell kistestvére a sarokba helyezett tusolókhoz.
KDD I: a hagyományos méretű tálcákhoz (80×80, 90×90 és 100×100 centiméteres) tervezett, teljes be- és kilépési szabadságot adó duplaajtók teljesen falra hajtható verziója.
KDD II: a jobbos és balos, dupla lengőajtós kivitelt nemcsak klasszikus, hanem aszimmetrikus (80×90, 80×100, 90×100 centiméteres) kivitelben is érdemes kipróbálnunk, ha szemezünk a DWD típussal, de nem szeretnénk teljesen a falra nyíló ajtókat (mert mondjuk pont útban van a törölköző-szárító, radiátor).
KDD-B: egy helytakarékos kabin, teljesen falra hajtható dupla csuklós és lengőajtókal, így a legkisebb fürdőszobákban is elfér. Tökéletes megoldás, ha a kifelé nyitás nem megoldható, de keskeny helyek ellenére szükségünk van a széles belépőméretre.
KDJ I: a valódi klasszikus vonalat viszi tovább a teljesen falra nyitható ajtajával és fix elemével.
KDJ II: a KDJ I egyik testvére, amelyet 16-féle aszimmetrikus kivitelben is elérünk.
KDJ-B: a csuklóajtó (joggal) hatalmas trend a zuhanykabinok között, így az Eos több típusánál is megjelenik – itt egy fix oldalfallal kiegészítették ki.
KDS I: a nagy terekbe tervezett nyílóajtó és fix oldalfal párosának falra nyitható verziója, amelyet 100×80, 100×90, 100×100, 120×80, 120×90, 120×100, 140×80, 140×90 és 140×100 centiméteres méretekben is megtalálunk.
KDS II: remek választás a kisebb fürdőszobákba, ha nem akarunk lemondani a széles tusolótérről – a standard 90×90 és 100×100 centiméteres mellett 80×90, 80×100, 90×100, 100×110, 120×90, 120×100, 120×80, 110×90, 110×80 centiméteres, jobbos és balos méretben is elérhető.
Ha nem szeretjük a sallangokat, az íves zuhanykabinokkal biztosan nem lőhetünk mellé. Letisztult, stílusos designt kapunk, ha a dupla nyílóajtós, szélesre tárható PDD I vagy a hatféle méretben gyártott, falnál fix részes, dupla lengőajtós PDD II kabint választjuk.
Milyet ajtót válasszunk hozzá?
A hétféle típusból biztos megtaláljuk kedvencünket.
A DWB I dupla csuklós lengőajtó ideális, ha csak befelé nyíló zuhanykabin férne el, de a elegáns és praktikus megoldást keresünk. A középre záró DWS I ajtó és a kifelé- és befelé nyíló DWJ II ajtót akkor érdemes beszereznünk, ha csak az egyik oldalon akarunk fix üvegrészt, a DWJS II pedig akkor, ha a szimmetria miatt a zuhanyajtó mindkét oldalát üvegesen szeretnénk.
Az egyetlen lengőajtós DWJ I, a dupla lengőajtós, teljesen a falra hajtható DWD II, vagy a szűkebb helyekre tervezett, szintén dupla lengőajtós DWD I modell fantasztikus szabadságérzetet ad. (galéria)
A jobbos és balos walk-in pengefal mobil végzáró fallal lenyűgöző látványt nyújt, és nemcsak a ki- és belépés egyszerű, hanem a takarítás is, mivel a lengőajtó megfogja a víz nagy részét, így az kevésbé jut ki a zuhanyzóból.
A fantasztikus Radaway zuhanykabinokat megvásárolhatjuk IDE KATTINTVA.
TERMÉKEK, AMIK ÉRDEKELHETNEK
Akár vidéki iskolából is lehet idilli otthon
Bármilyen épület komfortos családi ingatlanná válhat, csak fantázia, kitartás és kreativitás szükséges hozzá. Egy virágárus úgy döntött családjával, hogy vidékre költözik,...
3 gyakori, idegesítő otthoni probléma – és a megoldásuk
Így küszöbölhetjük ki a frusztráló gikszereket otthonunkban. A legszebb, legigényesebben kialakított otthonokban is előfordulhatnak olyan problémák, amelyek őrületbe kergetik az...
Így lesz tökéletes és álomszép falad otthonodban
A falak meghatározzák az enteriőrt, ezáltal pedig a lakók hangulatát is. Fontos ezért, hogy odafigyeljünk a részletekre – szerencsére költség- és időhatékonyan is ki lehet...