Előszoba, ami fogad bennünket

Egy fárasztó munkanap után, egy élménygazdag nyaralás után az első, ahová megérkezünk, az otthonunk előszobája. Ez az a hely, amelyet barátaink, vendégeink is először látnak. Pontosan ezért nagyon fontos, hogy milyen a kialakítása. Ha szerethető, kellemes és persze praktikus is, akkor mi magunk is örömmel lépünk be és akit vendégül látunk, annak is megteremti a jó hangulatot. Ez a tér bár kimondottan arra szolgál, hogy áthaladjunk rajta, mégis – hasonlóan a folyosókhoz, lépcsőfordulókhoz – megteremtik az otthon hangulatát.

Az előszoba a bejárati ajtóval kezdődik – Hörmann

Burkolatválasztás előszobába

Mivel valóban összekötő szerepük van ezeknek a tereknek, tehát viszonylag sokat használjuk, így a burkolat megválasztásakor ezt mindenképpen figyelembe kell venni. Akár hideg – akár melegburkolat mellett döntünk, a színválasztás és a mintázat meghatározó lehet.

Csodálatos parketták magas kopásállósággal – HARO 

Ezek ugyanis azok a terek, amelyek sokszor szűkebbek a lakás többi részéhez képest, ráadásul a folyosók akár sötétek is lehetnek ablak hiányában. Így a világosabb színek jobb választásnak bizonyulnak, hogy ellensúlyozzák az esetleges fényhiányt.

Elegáns színvilág és elegáns burkolat – HARO

Laminált parketták esetében a kopásállóság fontos tényező, ha pedig ragaszkodunk az eredeti fa parkettához, akkor kérjük ki szakember tanácsát. Ma már vannak a piacon olyan parketták, amely nagyobb igénybevételnek is megfelelnek, de ezt mindenképpen tudatosan kell kiválasztani.

Gardrób és a cipők tárolása

Az előszoba sokszor kialakítása miatt lehetőséget adhat arra, hogy egy nagyobb gardróbot alakítsunk ki. Ez az a hely, ahol elsősorban a szezonális kabátok és apróbb, főleg téli kiegészítők helyet kapnak. Akasztós részre tehát mindenképpen szükség van, de a fiókos elemek is nagyon hasznosak lehetnek. 

A jól szekcionált kialakítás teszi praktikussá a gardróbot – FOREST

És persze a cipősszekrény helye is az előszobában van, amelynek kiválasztásánál mindenképpen figyelembe kell venni, hogy a legnagyobb lábú családtag cipője is bele fér-e. Vannak ugyanis olyan gyártmányok, amelyek erre nem fókuszálnak és akkor bizony van, aki nem tudja használni az egyébként jól kialakított bútordarabot.

Cipősszekrény – FOREST

Az előszobában jó van olyan hely, ahová le lehet ülni. Választhatunk ülőpadot, amely viszonylag keskeny, mégis kiváló arra, hogy amíg cipőbe bújunk, addig ráüljünk, de a cipősszekrény teteje is kiválthatja ez a funkciót.

Apró színes kiegészítők

Mivel az előszobában a legtöbb esetben nincsen természetes fény, így a virágok helyett funkcionális kiegészítőkkel tehetjük különlegessé, otthonossá ezt a teret. Az esernyőtartó, a kulcstartó vagy éppen képkeret mind-mind lehet színes, hiszen még natúr színű burkolat mellett is vidámabbá tehetjük a teret.

Bár mind az előszoba, mint a folyosók csak átmenő forgalmat szolgálnak ki, mégis fontos részei a lakásnak. Ezért mindenképpen úgy alakítsuk ki, hogy a hétköznapokban komfortosan tudjuk használni.

TERMÉKEK, AMIK ÉRDEKELHETNEK

2023. augusztus 21.

Akár vidéki iskolából is lehet idilli otthon

Bármilyen épület komfortos családi ingatlanná válhat, csak fantázia, kitartás és kreativitás szükséges hozzá. Egy virágárus úgy döntött családjával, hogy vidékre költözik,...

2023. július 03.

3 gyakori, idegesítő otthoni probléma – és a megoldásuk

Így küszöbölhetjük ki a frusztráló gikszereket otthonunkban. A legszebb, legigényesebben kialakított otthonokban is előfordulhatnak olyan problémák, amelyek őrületbe kergetik az...

2023. június 06.

Így lesz tökéletes és álomszép falad otthonodban

A falak meghatározzák az enteriőrt, ezáltal pedig a lakók hangulatát is. Fontos ezért, hogy odafigyeljünk a részletekre – szerencsére költség- és időhatékonyan is ki lehet...