Elegáns hófehér terek – tudatos térkoncepciók

A fehér lakás – így adta be pályázati munkáját Balázs Krisztina a Style&Draw lakberendezői pályázatunkra. Krisztina már gyakorlott építész-tervezőművész, a Magyar Iparművészeti Főiskola építész tanszékén végzett, és a diploma megszerzése óra belsőépítészként tevékenykedik: jelenleg főleg lakásokat tervez, de szállodák, szépségcentrumok, lakások belsőépítészeti vezető tervezőjeként is dolgozott már egy ismert cégnél.

A Fehér Lakás… mely valóban hófehér, s ez által tágas, nyitott, letisztult – miközben mégsem kelt túlzottan steril vagy puritán hatást!

Krisztina képzeletbeli megrendelője ezúttal egy egyedülálló, fiatal fotós lány, aki – hivatásából adódóan is – kedveli a sok fényt, a tágas, nyitott modern, minimál tereket, és a természetes anyagokat is.

A hölgy szívesen tölti idejét otthonában, ahová gyakran meghívja, vendégül látja ismerőseit, barátait is, ezért a társasági élethez megfelelő, tágas, látványos, és jól funkcionáló közösségi terek kialakítása alapvető volt ebben az esetben.

Krisztina ehhez az elgondoláshoz, koncepcióhoz a 80 m2-es, jellegzetes “L” alaprajzú lakást választottam alapul, melyből a társasági élethez illő térmegoldást az “L” nagyobbik szárából alakította ki, ahol egy tágas, egyterű, étkezőkonyhás nappali kapott helyet.

A teret egy központi, függesztett térelválasztó elem tagolja két funkcionális egységre, leválasztva az étkezőkonyhát a kanapéval és fotelekkel berendezett beszélgetésre, filmnézésre alkalmas részről.

A vendégek számára extra fekvőhelyet biztosít a szükség esetén ággyá alakítható kanapé.

Az “L” alakzat rövidebbik szára lett a lakás privát része, ahová egy tágas, zuhanyzós fürdőszobát és egy kényelmes, olvasósarokkal berendezett hálót tervezett a hölgy számára Krisztina. Az ide elhelyezett, állítható magasságú kis asztal mellett kényelmesen lehet internetezni vagy dolgozni is.

A háló felé vezető folyosó egyben gardrób helyiség is, ahol az egyik oldalon végigfutó matt fehér tolóajtós gardrób rejti a beépített mosógépet.

A másik fal sötétszürkére festett felületébe beleolvad a WC rejtett, tapétázott ajtaja.

A lakás álmennyezetének szintváltásai a helyiségek funkcióihoz és arányaihoz igazodnak: a közlekedők és kiszolgáló vizes helyiségek belmagassága alacsonyabb, míg az étkezőkonyhás nappali és a hálószoba magasabb.

A lakás egészében egységes anyag- és színhasználatra törekedtem – meséli a tervező. A szobák és közlekedőterek padlóburkolata mindenhol fehér, csiszolt cement padlóból készült, a fal és az álmennyezet színe pedig matt, tört fehér árnyalatban tündököl.

A nagy, fehér felületeket helyenként erőteljes sötétszürke felületek és robusztus tölgy falburkolatok törik meg, az ablakokkal tagolt falfelületeket padlóig érő, sűrűn redőzött halványszürke fényáteresztő függönyök takarják.

A lakás hidegburkolatait a Zalakerámia Clay gres burkolat családjának fehér fekete különböző méretű elemei közül választotta ki Krisztina.



A teret az álmennyezetbe és a bútorokba rejtett LED világítás teszi még dinamikusabbá. A lakás teljes világítása és redőnyök mozgatása INELS BUS rendszerrel szerelt, távvezérelhető. A lakás fűtési rendszere házközponti fűtés. Zehnder Plano matt fehér, síklapú radiátorokat használtam. A fürdőszoba fűtését Zehnder Metropolitan törölközőszárító radiátor biztosítja.

A színek, a látvány, és a technikai megoldások összessége ily módon egy látványában és funkcióját illetően is egy rendkívül letisztult, tudatos enteriőrt eredményez, mely a sok hófehér ellenére mégis izgalmas, különlegesen szép látványt garantál.

2023. május 10.

Eladóvá vált Az ördög Pradát visel főszerkesztőjének lenyűgöző luxuslakása

Ez az a különleges New York-i otthon, amelyben az ominózus Harry Potter-leadási jelenet játszódik. A 2006-os Az ördög Pradát visel (The Devil Wears Prada )című vígjáték rögtön a...

2023. április 19.

Ez a Long Island-i ház bizonyítja, hogy a betonvilág és a melegség tökéletesen megfér egymás mellett

A híres Raffaella Bortoluzzi építész különleges csodát alkotott a hétvégi luxusnyaralóban. Az Olaszországban és New Yorkban tanult, legendás építész, Raffaella Bortoluzzi...

2023. január 18.

Így lesz a fürdőszobádból wellness-szalon!

Minden nap tökéletes masszázsélményt kaphatunk, ha jól választunk – ezt pedig a testünk és lelkünk is megköszöni.  Már az ókori Rómában nagy hagyománya volt a különféle...