Egyedi térelrendezés, színes képek és minták inspirációival II. rész

Az alaprajz áttervezése során a közösségi terekben azt tartotta szem előtt a lakberendező, hogy a különböző funkciók minél jobban kommunikáljanak egymással, minél kevesebb közlekedő útvonallal lehessen elérni egyiket a másikból. Ezáltal az üvegfallal zárt, szélfogóként funkcionáló előszobából ugyanúgy egy-egy lépéssel érhető el a konyha, az étkező és a nappali, valamint szintén egy lépéssel átjutunk a tartófal másik oldalára, a kisebb traktusba, ahonnan szintén karnyújtásnyira előre a lépcső, jobbra a dolgozó, balra a kiszolgáló helyiségek kaptak helyek.

A ház utca felőli bejárata az emeleten kapott helyet, ez helyezkedik el az utca szintmagasságában. A bejárati ajtó és az emelet utcafrontja nyugati tájolású. A földszint ezen az oldalon terep támfalat kapott. A házhoz tartozó kert a ház ellenkező, keleti oldalán található. Az emeleten az első traktusban helyet kapó konyha az eredeti utcafronti, nyugati oldalról a terasz oldalára, került, így keleti tájolást kap. A nyitott tér utcafronti falára, a terasz felé fordulva foglal helyet az étkező és a nappali. Az emeleten a második traktusban a lépcsőtől a terasz felé eső szobában kap helyet egy dolgozó. A dolgozó hátfala és a lépcsőtér, valamint másik oldalon a háztartási helyiség és a vendég WC északi tájolásúak. A földszinten a dolgozó alatt helyezkedik el a gyerekszoba, másik oldalt a gyerekfürdő, melynek ablaka szintén északi tájolású. A nagyobb traktusban egy légtérben található a szülői háló és a wellness részleg. Itt a nyugati oldal támfallal teljesen zárt, a nyílászárók keletre és délre nyílnak. A gyerekszoba nyílászárói szintén keletre és délre nyílnak.

A terek kialakításakor fontosnak tartotta Orsolya, hogy azok könnyedén ellássák funkciójukat és az összhang spontán kialakulhasson közöttük. A konyhát ezért helyezte az előtérrel szemben levő részre, ahol a hatalmas sarokablak elegendő fényt ad a munkafolyamatoknak, valamint kizárja a sarkok alkalmazását, így egy magas elem falból és egy központi munkapultból áll a konyha, amely az előtér felé a reggeliző pulttal nyit.

Amennyiben a sarokablak eltolható, nyitható, úgy egy másik adottság is megvalósul, mégpedig a konyha és a teraszon levő grill kapcsolata, amely így egy lépésre kerül a konyhához, elősegítve annak kényelmes használatát. A mosogató a magas elemek végén kapott helyet, amely egy baloldali tálcás, jobb oldalon kiegészítve egy zöldségpucoló résszel, így a tálca nem rögtön a fallal találkozik. A főzőlap és a szagelszívó látványelemként foglal helyet a konyhasziget közepén, szemben az előtér mellett elhelyezkedő étkezővel. Az étkező és a nappali egy koncepcióra fűzött tálaló és könyvespolc szekrényekből álló alacsony szekrénysorral alkot egy párost.

A TV és a biokandalló a sziget mellé került egy beépített szekrénybe, amely elegánsan, de semmiképp sem robusztusan siklik a hosszú teraszajtó elé. A dolgozószobában még visszaköszön a nappali erős zöld színe, amit a klasszikus szőnyeg és a meleg barna és szürke árnyalatok, valamint a látszó gerendák és az üvegfalon át látszó lépcsőtér csillárja lágyítanak meg, ezáltal téve otthonossá a dolgozó részt. A lépcső alsó része úgy került kihasználásra, hogy egyik oldalról a gyerekszobában, másik oldalról a gyerekfürdőben nyílik beépített szekrény a lépcső alá. A középen üresen maradó rész könyves és vitrines szekrénnyel beépített a lépcső földszintre érkező ágán. A gyerekszoba és a gyerekfürdő alkalmazza az étkezőben található fáradt türkizt, és kiegészíti azt a jégkék különböző árnyalataival.

Így lesz különleges hangulata az egyébként szürkésbarna gyerekfürdőnek. A gyerekszoba az épített polcokkal retró hangulatot áraszt, mely a formákkal játszik, így ad inspiráló hátteret az intenzív fejlődési szakaszban levő gyermeknek: a polcok a téglalap alakból egyre gömbölyödve oválissá válnak és visszafele, ez a játék pedig folytatódik a mennyezeten a különböző gipszkarton síkokkal.

A szülői háló a visszafogott szürkét helyezi előtérbe, mint a pihenést legjobban szolgáló színt. Itt a háló hasonló színvilágú festménye és a kiegészítő ceruzarajzok dominálnak, valamint hagyják kibontakozni a rendkívül szép formavilágú Marmorin Alice mosdókagylókat és fürdőkádat.



A mosdókagylók szépen harmonizálnak a bontott tégla burkolattal. Az egyedüli legválasztott helyiség itt a gardrób és a WC, a WC mögé került beépítésre a szauna, amely átvezet az erőteljes fa erezetű, hajópadlót idéző burkolattal ellátott wellnessbe.

Ez a burkolat a padlón, a falon és a 240 cm-re lehozott mennyezeten is megjelenik, mégsem sok, sőt, igazi trópusi hangulatot áraszt, amelyet erősítenek a vízen a spotok megcsillanó fényei, a teljesen nyitott zuhany valamint a hatalmas sarokablak, mely kilátást enged a szabadban lévő, dekoratív kaspóban álló díszes növényekre.

A hálóval szemben a gardrób, mellette a leválasztott WC, előtte az említett Marmorin Alice mosdótálakkal, illetve a falon képekkel.

A mosdó mögött megbújik a szauna, amely azonban már fa mennyezeti borítást kapott, így jelezvén, hogy megérkeztünk a wellness részbe. A jacuzzi a dobogóra fellépve közelíthető meg, és itt kiemelve, a sarokablakban gyönyörű kilátással található a Marmorin Alice fürdőkád is. Mellette nyitott zuhany, amely a fa burkolattal és a jacuzzi látványával trópusi hangulatot áraszt. Ez a rész is természetesen közvetlen összeköttetésben van a földszinti terasszal.

Mindezzel együtt a látvány mellé praktikus és nyitott, tágas térelrendezés társul, a merész és izgalmas színek és képek pedig frissen tartják az egyébként is fiatalos, minőségi anyagokkal burkolt és kialakított tereket, helyiségeket.

2023. május 10.

Eladóvá vált Az ördög Pradát visel főszerkesztőjének lenyűgöző luxuslakása

Ez az a különleges New York-i otthon, amelyben az ominózus Harry Potter-leadási jelenet játszódik. A 2006-os Az ördög Pradát visel (The Devil Wears Prada )című vígjáték rögtön a...

2023. április 19.

Ez a Long Island-i ház bizonyítja, hogy a betonvilág és a melegség tökéletesen megfér egymás mellett

A híres Raffaella Bortoluzzi építész különleges csodát alkotott a hétvégi luxusnyaralóban. Az Olaszországban és New Yorkban tanult, legendás építész, Raffaella Bortoluzzi...

2023. január 18.

Így lesz a fürdőszobádból wellness-szalon!

Minden nap tökéletes masszázsélményt kaphatunk, ha jól választunk – ezt pedig a testünk és lelkünk is megköszöni.  Már az ókori Rómában nagy hagyománya volt a különféle...