A gépészet, amivel foglalkozni időben érdemes!

A ház ivó-, és szennyvízellátása, a fűtés, a hűtés, a melegvíz-készítés, a szellőztetés – ezeknek a feladatoknak az ellátása mind-mind a gépészet feladatkörébe tartozik. (Napjainkban egyre „divatosabb” határesetnek tekinthetők a napelemek, melyek ugyan a villamos hálózathoz kapcsolódnak, mégis szokás ezeket a gépészethez sorolni.) Nagyon nagy hiba, ha…

a gépészeti kérdésekkel csak akkor kezdenek el foglalkozni, amikor már a szerkezettel kapcsolatos kérdéseket megoldották (más szóval: amikor már áll a ház)!

A gépészet és a szerkezet egy jó ház esetében szorosan összefügg egymással – a gépészet és a szerkezet egymást támogatják a különféle feladatok megoldásában!

Az utóbbi években a gépészet jelentősége jelentősen megnőtt a házépítésben, házfelújításban. Egyre több, és egyre többféle feladatot bízunk gépészeti berendezésekre – de sokszor megfeledkezünk arról, hogy ezeknek a gépészeti berendezéseknek jelentős helyigénye is van!

Ma már a gépészeti berendezések sokkal komolyabb költségrészt képviselnek egy ház építési költségei között, mint akár néhány évvel korábban! Ha valaki nem tervez ezekkel a költségekkel, akkor éppen az építkezés vége felé szembesül azzal, hogy éppen erre a területre nem maradt elég pénz.

Ilyenkor nem marad más választás, mint a kispórolás, a kompromisszumok kötése.

Ez azért nagy baj, mert a gépészetre érdemes úgy tekinteni, hogy ezzel „tesszük fel a koronát” a szerkezetre. A szerkezetbe beépített sok-sok apróság, finomság sok esetben a gépészet révén kel életre – már ha erre módot adunk. Hiába építünk be drága pénzen remek szerkezeti megoldásokat, ha ezek nem tudnak hasznosulni a gépészet kompromisszumai miatt.

A gépészet és szerkezet megtervezését mindig érdemes együtt végeztetni!

Hiába javítjuk egyre inkább házunk hőszigetelő-képességét a falak, a tető, a födém, a lábazat szigetelésével, ha közben nem foglalkozunk a filtrációs veszteségekkel.

A szellőzésből adódó filtrációs hőveszteség egyetlen eszközzel csökkenthető, ez a hővisszanyerő. Egy ilyen rendszer használata nélkül kevés esély kínálkozik megfelelni a 2021-től kezdve Magyarországon is kötelező „közel nulla” energiaigény követelményeinek.

Alacsony energiafogyasztású ház tervezése és megvalósítása csak az építész és a gépész szakemberek szoros együttműködésével lehetséges!

Azt például, hogy egy ház penészedni fog-e belülről vagy sem, egyformán határozzák meg építészeti szempontok (például a hőhidak) és gépészeti szempontok (például megfelelő szellőzés). Mivel a háztervekért az építész felel, így az ő felelőssége mindkét szempont figyelembe vétele – célszerű tehát a ház tervezési folyamatába gépész szakembert is bevonni.

Soha nem szabad tehát elfelejteni, hogy a házépítés során mindig rendszerben érdemes gondolkoznunk, mert a rendszerszemlélettel hosszú távon időt, és pénzt takaríthatunk meg, és rengeteg bosszúságtól kímélhetjük meg magunkat.

Construma 2017 cikksorozatunkban az építkezésre készülő családok megismerkedhetnek az építkezés/felújítás legfontosabb tudnivalóival, hogy az így megszerzett tudásnak köszönhetően megfontolt döntéseket tudjanak hozni.

A cikksorozattal egy időben kiemelt, piacvezető márkákat képviselő partnereinkkel és vezető lakberendezőkkel készítettünk egy kiadványt (ide kattintva igényelheti előzetesen), mely közérthető formában gyűjti össze és rendszerezi azt a hatalmas információtömeget, amire szüksége lehet az építkezés/felújítás során!

Kattintson ide és igényelje Ön is a kiadványt előzetesen, melyet a Construmán személyesen és ingyenesen átvehet Tőlünk!

2023. május 10.

Eladóvá vált Az ördög Pradát visel főszerkesztőjének lenyűgöző luxuslakása

Ez az a különleges New York-i otthon, amelyben az ominózus Harry Potter-leadási jelenet játszódik. A 2006-os Az ördög Pradát visel (The Devil Wears Prada )című vígjáték rögtön a...

2023. április 19.

Ez a Long Island-i ház bizonyítja, hogy a betonvilág és a melegség tökéletesen megfér egymás mellett

A híres Raffaella Bortoluzzi építész különleges csodát alkotott a hétvégi luxusnyaralóban. Az Olaszországban és New Yorkban tanult, legendás építész, Raffaella Bortoluzzi...

2023. január 18.

Így lesz a fürdőszobádból wellness-szalon!

Minden nap tökéletes masszázsélményt kaphatunk, ha jól választunk – ezt pedig a testünk és lelkünk is megköszöni.  Már az ókori Rómában nagy hagyománya volt a különféle...