A garázs, mint többfunkciós tér

Garázsunk, azon kívül, hogy az autót és a bicikliket tároljuk benne, gyakran más funkciót is betölt. Sokan itt alakítják ki barkácsműhelyüket – amikor festünk valamit, különösen jól jön egy szélvédett hely, amire rácsukhatjuk az ajtót, nehogy a gyerekek vagy a házi kedvencek összekenjék magukat.

Ha pedig már kicsit nagyobbak a csemetéink, és a következő világhírű rockzenekar megalapításán törik a fejüket, a garázsból remek gyakorlóterem válhat számukra.

Fotó: Hörmann

S ha a srácok merészségéből mi is motivációt merítünk, és végre belevágunk régóta dédelgetett saját vállalkozásunk megvalósításába, a kezdeti időszakban kézenfekvő megoldás lehet az otthonunkban kialakítani az irodánkat – akár éppen a garázsban. Egyébként kifejezetten kedvező ómen így indulni: többek között az Amazon, az Apple és a Google alapítóinak is egy garázs volt az első főhadiszállása, ma pedig már senkinek sem kell bemutatni ezeket a márkaneveket.

Fotó: Pinterest

Ahhoz, hogy a munkára tudjunk koncentrálni, fontos, hogy semmiképpen ne fázzunk, ne legyen huzatos a helyünk, az átalakítást tehát érdemes egy kiválóan illeszkedő, hőszigetelő garázskapu beszerzésével kezdenünk. Ezeknek a nyílászáróknak a belső felülete általában egyszerű, törtfehért – külső oldaluk tekintetében viszont (bár garázskapuról meglepő ilyet mondani, de) szebbnél szebb kivitelek közül válogathatunk.

Fotó: Hörmann

 A hagyományosnak tekinthető acél és tömörfa mellett akár kazettás garázskaput is választhatunk – ezek a darabok nemcsak, hogy nem csúfítják el a homlokzatot, épp ellenkezőleg, izgalmas designelemként hozzáadnak az összképhez. Ha pedig üvegezett modellt választunk, azzal még több fényt nyerünk „garázsirodánk” számára.

Fotó: Pinterest

Meleg tavaszi napokon össze is nyithatjuk home office-unkat a kerttel, és élvezhetjük a természet közelségét; a fák lombjának monoton susogása még segíti is az elmélyült munkát. Ha közvetlenül az utcára nyílik a kapunk, és zavaró a forgalom, néhány dézsás növényt a felhajtóra húzva természetes válaszfalat emelhetünk közénk és a kíváncsi tekintetek közé.

Fotó: Pinterest

A belső enteriőr kialakításakor két fő irányvonal közül választhatunk – ráerősíthetünk az industrial stílusra, vagy éppen ellenkezőleg, törekedhetünk arra is, hogy minél inkább ellensúlyozzuk a helyiség raktár-hangulatát.

Mindkét esetben tartsuk szem előtt, hogy világos színekkel optikailag növelhetjük a teret, míg szobanövényekkel egy kis természetet csempészhetünk a falak közé. Ne sajnáljuk az energiát arra, hogy ergonómiailag megfelelő és esztétikailag vonzó munkakörnyezetet alakítsunk ki – várhatóan sokat fogunk itt időzni, s ha jól érezzük magunkat, könnyebben megy majd a munka is.

Fotó: Pinterest

S ha az autót ideiglenesen el is költöztettük, a kerékpárokat nyugodtan hagyjuk szem előtt – ezzel emlékeztetve magunkat arra, hogy munka közben időnként tartsunk egy kis szünetet, nyújtózkodjunk, sétáljunk, akár tegyünk egy kört kétkeréken!

Szakemberek szerint jót tesz a kreativitásnak, ha ezekben a szünetekben teljesen el tudunk szakadni a munkától, és 10-15 percig valami teljesen mással foglalkozunk – meglepő módon éppen attól, hogy a figyelmünket más köti le, váratlanul beugorhat egy régóta megoldandó probléma megoldása.

Az otthoni munkahely egyik legnagyobb előnye a nagyfokú rugalmassága – s veszélye is ebben rejlik, hiszen könnyen túldolgozhatjuk magunkat. Ügyeljünk work-life balanszunkra, és testi-lelki egészségünkre, hiszen az igazi siker az, amelyet élvezni is tudunk.

Fotó: Pinterest

 

TERMÉKEK, AMIK ÉRDEKELHETNEK

2023. augusztus 21.

Akár vidéki iskolából is lehet idilli otthon

Bármilyen épület komfortos családi ingatlanná válhat, csak fantázia, kitartás és kreativitás szükséges hozzá. Egy virágárus úgy döntött családjával, hogy vidékre költözik,...

2023. július 03.

3 gyakori, idegesítő otthoni probléma – és a megoldásuk

Így küszöbölhetjük ki a frusztráló gikszereket otthonunkban. A legszebb, legigényesebben kialakított otthonokban is előfordulhatnak olyan problémák, amelyek őrületbe kergetik az...

2023. június 06.

Így lesz tökéletes és álomszép falad otthonodban

A falak meghatározzák az enteriőrt, ezáltal pedig a lakók hangulatát is. Fontos ezért, hogy odafigyeljünk a részletekre – szerencsére költség- és időhatékonyan is ki lehet...