8 rendhagyó, inspiráló kerti ötlet

A kert tervezésének, kialakításának és dekorálásának számos módja van – az alapterülettől, elképzeléstől és ízléstől függően. Egy kert ugyanúgy lehet oázis, mint szórakoztató-központ, nyaraló vagy nappali – ezt nekünk kell eldöntenünk. Azonban a dekorációt a funkciótól függetlenül szinte bárhogy megalkothatjuk – bátran formázhatjuk kedvünk szerint teraszunkat, hogy kint is otthon érezzük magunkat

Összeszedtünk néhány dekorációs trükköt, DIY ötletet, amelyek segítségével roppant kevés pénz, idő és energia befektetésével új életet lehelhetünk kertünkbe.

1. Az első benyomás

A bejárat küszöbénél található lábtörlő beszerzését sokan egyszerűen lerendezik egy minta nélküli, semleges színű darabbal. Ezzel nincs semmi baj, de egy kis odafigyeléssel vagy kreativitással máris felfrissíthetjük a látványt, így kedvező benyomást tehetünk vendégeinkre – és mi is boldogabban lépünk majd be otthonunkba.

A képen látható megoldáshoz csupán egy régi lábtörlőre és egy festékszóróra van szükség.

2. Cipős kert

Biztosan találkoztunk már az ajtóra, falra akasztható cipőtárolókkal. Nagyon praktikusak – és a kertben is remekül mutatnak. Ha kicsit kreatívabban szeretnénk bemutatni növény-gyűjteményünket – vagy csak ki akarjuk használni vertikálisan is a rendelkezésünkre álló helyet – érdemes így dekorálni.

3. Létrakert

Számos ötletes trükk akad már növényeink tárolására; a létrás változat nagyon népszerű az interneten, rengeteg Pinterest-gyűjtésben felbukkan. A létrák az utóbbi években különösen divatosak dísztárgyként vagy polcként, úgyhogy ha tetszik a megoldás, ne habozzunk: szerezzünk be egy trendi létrát a lakberendezési üzletekből, vagy fessük le régi falétránkat.

4. Bár a teraszon

Igazi szállodai nyaraláson érezhetjük magunkat, ha kialakítunk egy kis kerti bárt. Nem kell hozzá sok minden: csak néhány bárszékre van szükségünk, és ha megfelelő a magasság, az ablakpárkány is lehet a bárpult – ellenkező esetben pedig egy polc felszerelésével meg is van saját különbejáratú bárunk. Ezt érdemes a konyhaablakban kialakítani, így kerti partiknál akár bent is mixelhetjük a hűsítő koktélokat. Az árnyékolásról viszont semmiképp ne feledkezzünk meg.

5. Kerti út stílusosan

Egy szép kerti út kialakításához nem feltétlenül kell szakember: ha spontán, játékos hatásra vágyunk, szimplán helyezzünk le mintás cementlapokat, csempéket a kertben – például a terasz és a filagória összekötésére is remek ez a megoldás.

6. Mediterrán hűsölés a teraszon

A Cabana (vagy magyarul kabána) nem más, mint egy tengerre néző pihenőkabin. Ha fedett a teraszunk, egy stílusos kerti ülőgarnitúra és néhány függöny segítségével megalkothatjuk a saját verziónkat, ahol hűsölve koktélozhatunk a forró nyári napokon.

7. Madáretető tányérokból

A madáretető/-itató mindig feldobja a kertet, miközben az állatoknak is segítünk vele. Ez a különleges verzió egyszerűen összehozható, csupán néhány jópofa, színes tányért kell beszereznünk hozzá.

8. Egyediség mindenek felett

Végezetül pedig ne féljünk megjeleníteni személyiségünket a kertben; bátran dekoráljunk úgy, ahogy otthonunkban tennénk. Mintás díszpárnák, lámpások, dekorációs tárgyak – vagy akár fényképek, festmények. Ami bent működik, annak kint is megvan a létjogosultsága – csak egy kis kreativitás szükséges hozzá.

Egy a lényeg: ne törődjünk a szabályokkal és elvárásokkal – merjünk egyedinek lenni, és személyre szabni kertünket!

A képek forrása: Unsplash, Good Housekeeping, House and Home

2023. augusztus 01.

Így tárolhatod stílusosan kerti szerszámaidat!

Ha fontosak számunkra a részletek, és igényes tárolási megoldásokat keresünk, mindenképp érdemes megismernünk a jövő eszköztárolóit. Amennyiben stílusos kertre vagy teraszra...

2023. július 28.

Időtálló álomburkolat: a Woody WPC új szintre emeli a kertedet!

Ha strapabíró és gyönyörű teraszra vágyunk, a WPC burkolat segítségével könnyen feldobhatjuk otthonunkat. Amikor a terasz vagy a kert burkolásáról van szó, mindenképp olyan...

2023. július 27.

Így alkothatsz gyönyörű és vidám enteriőrt a fekete és a fa kombinációjával

A Santa Monica-i otthont a mexikói dizájn jegyében alkották meg. Amikor Mónica Calderón tervező és Ezequiel Farca építész 13 évvel ezelőtt Mexikóból Los Angelesbe költözött,...