Terített asztal mellett

Az Új Év kezdetén még fokozottan érezzük az étkező kiemelt szerepét, amely a nagy családi ebédek, vacsorák és baráti összejövetelek alkalmával a szokásosnál is nagyobb hangsúlyt kapott. Étkezőnket kialakíthatjuk közvetlenül a konyha mellett, akár a nappalival egy térben is, de, ha kedveljük a hagyományosabb megoldásokat, külön helyiséget is berendezhetünk erre a célra.

A lényeg, hogy a jól megvilágított asztalt kényelmes, – de nem feltétlenül egyforma – székek vegyék körül, és a szabad közlekedés biztosított legyen.


A terítés kényelmét fokozhatjuk, ha egy alacsony komódot használunk tálaló céljára, amely egyszersmind az étkező dekorációja szempontjából is érdekes lehet. Klasszikus megoldás a tálaló fölött elhelyezett tükör, amely a teret is jótékonyan tágítja. Egy belső világítással ellátott vitrinszekrény szintén hangulatosabbá varázsolja a helyiséget, ugyanakkor a poharak pormentes és látványos tárolására is kiválóan alkalmas.

Egyterű lakásokban az étkezőt akár egy izgalmas szőnyeggel, vagy könnyed térelválasztó polccal is elkülöníthetjük a tér többi részétől, ezáltal biztosítva az asztal mellett töltött órák intimitását. Célszerű egyszerű vonalvezetésű bútort választanunk, hiszen a letisztult formavilág jól funkcionál a hétköznapokon, különleges alkalmakkor viszont, a háttérbe vonulva lehetőséget ad az étkező és a lakás atmoszférájának megváltoztatására.

Ilyen módon rendezhetünk romantikus teadélutánt, de egzotikus, vagy nosztalgikus hangulatba is ringathatjuk magunkat, ha éppen ehhez van kedvünk. Az étkezőben lehetőleg gondoskodjunk élő, vagy friss vágott virágról. A visszafogott, minimál terítéket is különlegessé tehetjük a fények csodás játékával. A jó általános megvilágítás mellett minden étkezést ünnepivé varázsolhat egy hangulatlámpa, vagy a mécsesek fénye.

2023. május 10.

Eladóvá vált Az ördög Pradát visel főszerkesztőjének lenyűgöző luxuslakása

Ez az a különleges New York-i otthon, amelyben az ominózus Harry Potter-leadási jelenet játszódik. A 2006-os Az ördög Pradát visel (The Devil Wears Prada )című vígjáték rögtön a...

2023. április 19.

Ez a Long Island-i ház bizonyítja, hogy a betonvilág és a melegség tökéletesen megfér egymás mellett

A híres Raffaella Bortoluzzi építész különleges csodát alkotott a hétvégi luxusnyaralóban. Az Olaszországban és New Yorkban tanult, legendás építész, Raffaella Bortoluzzi...

2023. január 18.

Így lesz a fürdőszobádból wellness-szalon!

Minden nap tökéletes masszázsélményt kaphatunk, ha jól választunk – ezt pedig a testünk és lelkünk is megköszöni.  Már az ókori Rómában nagy hagyománya volt a különféle...