Smart Home – Fiatalos hóbort, vagy „kortalan szerelem”?

Először is álljon itt egy örök igazság, amelyet biztosan senki sem cáfol: „Nem vagyunk egyformák”. Mindannyian mást tartunk fontosnak, legyen szó társunkról az életben, munkánkról, de akár az épületről, amelyben élünk.

Szerencsére egy intelligens otthon (legalábbis a nívósabb márkák), az olyan alapfunkciók mellett, mint a világítás és a fűtés, vagy a redőny vezérlése, egy sor egyedi igényt is képesek kielégíteni.  Mert akad, akinek a biztonság a legfontosabb, míg mások például a zenehallgatás élményét emelnék a „fellegekbe”. De kik ezek az emberek? Kik élnek ma Magyarországon okosházban, kiknek az irodájában, éttermében működik épületautomatizálási rendszer?

Nos, természetesen nem tudjuk őket egytől-egyig felsorolni, azonban egy gyakori sztereotípiát szeretnénk egy példán keresztül kiigazítani. A legtöbben az okos-otthon, intelligens otthon, smart home kifejezések hallatán rögtön valami fiatalos, trendi, high-tech hókuszpókusz „kütyü-rendszerre” gondolnak és persze általában fiatal, jólmenő felsővezető és családja, vagy éppen egy tech-őrült „geek” képe ugrik be.

Azonban a valóság az, hogy szó sincs róla, hogy a smart home rendszerek előnyeit csak a fiatalabb korosztály tudja kihasználni. Engedje meg, hogy mutassunk egy érdekes okos-otthon projektet, melynek különlegessége, hogy az ingatlant vezérlő iNELS BUS (vezetékes) rendszert épp egy idős hölgy számára tervezték meg, kifejezetten az ő egyedi igényeinek megfelelően. Óriási segítség volt ebben az iNELS rendszer modularitásának köszönhető hihetetlen rugalmasság.



A hölgy komoly ellenpéldaként szolgál erre a tévhitre, hiszen öröm nézni, ahogy a tiniket megszégyenítő lendülettel pötyög okostelefonján, kihasználva pl. a készülékre telepített applikáció segítségével a rendszer távoli vezérlésének funkcióját. A nénit szemlélve rögtön szembetűnik, hogy egy ilyen smart home rendszer bármely korosztály számára képes egyszerűséget és kényelmet „csempészni” a hétköznapokba.

Az ingatlanba telepített iNELS intelligens villanyszerelési rendszer már önmagában is különleges, hiszen egy tipikus, Budapest-belvárosi gangos-körfolyosós házban található lakásban „bújik meg”. Ha kívülről rápillantunk az épületre, álmunkban sem gondolnánk, hogy az egyik lakásban napjaink legkorszerűbb villanyszerelési megoldása „lapul”.

Az alapfunkciók – mint ahogy a bevezetőben erre hivatkoztunk – ebben az „okos lakásban” is megtalálhatók és ezekkel már valószínűleg Ön is sokszor találkozott, ha érdekli ez a téma. Ennek ellenére engedje meg, hogy felidézzük, milyen megoldások valósíthatók meg az iNELS rendszer segítségével, hiszen tulajdonképpen minden funkciót tekinthetünk egyedinek a maga módján. Lássuk!



A néni otthonában a világítást, a klíma indítását és leállítását, valamint a redőnyök le- és felhúzását is az iNELS rendszer vezérli. Ezek a funkciók nem csak kényelmesek, de általuk, optimális beállítások mellett rengeteg energiát képes megspórolni a tulajdonos. Egy percig nem ég fölöslegesen egy lámpa sem, a fényerejük szabályozásával pedig 20-30%-kal kevesebb energiát fogyaszt a világítás havi szinten.  Emellett a klíma sem megy, ha nincs rá szükség (pl. kinyitja a hölgy az ablakot), stb…

A fűtési rendszer vezérléséért is az iNELS rendszer „felel”. A beépített megoldásnak hála szobánként szabályozhatja a hőmérsékletet, így például beállíthat különböző fűtési programokat, a teendőinek, illetve napi rutinjának függvényében. Valamennyi szobában az ott tartózkodók igényeinek megfelelő hőfok állítható be. Az iNELS a néni radiátorait és a padlófűtést is kezeli, de bármely fűtési típus vezérlését képes megvalósítani, akár ezek kombinációjában is.

A biztonság tekintetében a rendszer különböző szenzorok segítségével az ajtó/ablak nyitás, – mozgás, – és füstérzékelést is magában fogalja.  Így a riasztórendszer nem várt esemény, vészhelyzet hatására azonnal aktiválódik és a hangjelzés mellett a tulajdonost is rögvest értesíti, annak okostelefonján keresztül. Egy mágneskapcsoló zárja a vizet a vízóránál, ami a nagyobb üzembiztonsághoz járul hozzá, míg áramszünetkor vészvilágítás kapcsol be (szünetmentes tápegységgel), hogy ne kelljen a sötétben botorkálni. A LARA Intercom egységnek köszönhetően még a csengő is „intelligens” a lakásban, melyet egy 2N Helios típusú IP kaputelefonnal (kültéri egység) kötöttek össze, így a felhasználók azonnal láthatják, ki érkezett. De, ami még jobb, a néni okostelefonja segítségével akár olyankor is társaloghat a látogató(i)val, ha épp házon kívül tartózkodik, sőt akár be is engedheti ő(ke)t a lakásba.

Ez így is elég menő, na de mitől lesz igazán egyedi a hölgy rendszere?

Ha ezek után még nem érdeklődött az iNELS rendszerről

Az előző bekezdésben felsorolt általános funkciókon kívül az idősödő hölgynek (egyébként egy roppant energikus, fiatalos 70-esről van szó) nyilván akadtak egyedi igényei is.

Kezdjük rögtön két „jelenettel”. Ezek a „Hello” és „Viszlát” jelenetek. Jelenetekről akkor beszélhetünk, ha a rendszer egyetlen gombnyomásra több, előre beprogramozott cselekvést hajt végre egyszerre. Mint az a neve alapján sejthető, a „hello” jelenet során a rendszer a hölgy érkezésekor, egyetlen gombnyomásra felkapcsolja a szükséges fényforrásokat, kapcsolja a szükséges áramköröket, a biztonságtechnika elemeit, aktiválja vízellátást, valamint kísérőfényeket is biztosít. Távozáskor pedig a „viszlát” jelenetet aktiválhatja. A jelenet óriási előnye, hogy ilyenkor nem kell külön-külön minden fényforrást lekapcsolnia, kikapcsolnia a televíziót vagy a zenelejátszót, nem kell feltétlenül kihúznia a vasalót, hiszen a rendszer mindent áramtalanít/kikapcsol, amire nincs szükség a néni távollétében. A lakásban több körös egyedi dizájn-világítást terveztek be, ezért kiemelt lehetősége volt annak, hogy az egyes világítási köröket csoportosan is lehessen vezérelni. A néni még a Sophy-2 egységet is használja, amellyel a különböző funkciókat akár hangutasítással is vezérelheti. Például tévézéskor elég, ha csak lehuppan kedvenc kanapéjára, és annak kényelméből kimondva az utasítást, a rendszer leereszti a redőnyöket, megfelelő megvilágítást állít be, stb…

Az „éjszakai fények” funkció is roppant hasznos; a rendszer éjjel egy fényfolyosó segítségével „kalauzolja” a nénit a mosdóba vagy a mellékhelyiségbe. Ilyennel a leggyakrabban repülőgépeken találkozni, ahol a vészkijárathoz vezető utat világítják meg ezzel a módszerrel. Egy gombnyomásra/érintésre felkapcsolnak az éjszakai fények, majd – a mozgásérzékelőknek hála – automatikusan kapcsolnak le a néni mögött, ahogy elhagyja az adott szobát. Ez azért különösen hasznos (pláne az Ő korában, amikor már nehezebben alszik vissza az ember), mert így az erős „normál” esti világítás nem „veri” ki az álmot a szeméből… Még egy érdekesség például, hogy a gardróbban és a WC-ben egyáltalán nincs villanykapcsoló. Aki szeretné, az összeset elhagyhatja, hiszen sokak okostelefonja szinte mindig kéznél van. De persze az iNELS-rendszer lehetővé teszi, hogy bármelyik opciót válasszuk, sőt akár kombinálhatjuk is ezeket. Tehát használhatunk hagyományos kapcsolókat, nyomógombokat, okostelefont, tabletet, vagy az iNELS saját vezetékes- és vezeték nélküli vezérlőit egyaránt.

Milyen eszközöket telepítettek ezekhez a funkciókhoz?

A vezérléshez (helyi) 3 darab EST érintőképernyős vezérlőt tettek fel a falakra, emellett pedig több WSB2-40 fali vezérlő is elhelyezésre került a lakás szobáiban. Az iNELS kínálatában ez az a Logus90 dizájnban készült vezérlő, amely a legjobban emlékeztet a hagyományos nyomógombokra, megjelenésben, funkcionalitásban egyaránt. Na persze azoknál azért jóval többet tud.

Ezenkívül még mozgásérzékelők, kapcsoló aktorok, mágneskapcsolók, illetve fali szerelvények is felhasználásra kerültek, hogy minden igényt kiszolgáljon ez az okos otthon.

2023. május 10.

Eladóvá vált Az ördög Pradát visel főszerkesztőjének lenyűgöző luxuslakása

Ez az a különleges New York-i otthon, amelyben az ominózus Harry Potter-leadási jelenet játszódik. A 2006-os Az ördög Pradát visel (The Devil Wears Prada )című vígjáték rögtön a...

2023. április 19.

Ez a Long Island-i ház bizonyítja, hogy a betonvilág és a melegség tökéletesen megfér egymás mellett

A híres Raffaella Bortoluzzi építész különleges csodát alkotott a hétvégi luxusnyaralóban. Az Olaszországban és New Yorkban tanult, legendás építész, Raffaella Bortoluzzi...

2023. január 18.

Így lesz a fürdőszobádból wellness-szalon!

Minden nap tökéletes masszázsélményt kaphatunk, ha jól választunk – ezt pedig a testünk és lelkünk is megköszöni.  Már az ókori Rómában nagy hagyománya volt a különféle...