Nyerteseket hirdettünk! – összefoglaló A Jövő Otthonai pályázat 2019. díjátadójáról

Kihirdettük „A Jövő Otthonai” pályázat nyerteseit. Összesen 43 pályamű érkezett és a szakmai zsűri abból választotta ki a nyerteseket, illetve a külön díjban részesülőket. A hallgatói jogviszonnyal rendelkező kategória és építész, építőművész építészmérnöki diplomával rendelkező tervező kategória mellett különdíjakat is vehettek át a pályázók.

A díjazottak

A pályázat kettős céllal került kiírásra. Egyrészt ezúttal egy valós helyszínre, egy kisszékelyi telekre kellett megálmodni a házat, így cél volt a vidéki élet népszerűsítése. Másrészt pedig a korábbi pályázatokhoz hasonlóan a fenntarthatósági szempontok idén is fontos szerepet játszottak. A kiemelt pályamunkákat az egyszerűség, kortárs formák és helyi hagyományok ötvözése jellemezte, amelyek térformálásban egyértelműen illeszkedtek a helyi hagyományokhoz.

Bocz Gabriella

A díjkiosztó köszöntő beszédét Bertáné dr. Bényi Krisztina, a modern városok és falvak fejlesztésének koordinációjáért felelős helyettes államtitkára mondta, aki kiemelte, hogy a 2019. január 1-jén meghirdetett Magyar Falu Program pontosan azt célozta meg, hogy a vidéki települések fejlődhessenek, és örömmel fogadta, hogy „A Jövő Otthonai” pályázat célkitűzése összhangban van ezzel a programmal.

Soltész László Gábor, Fekete Tünde, Fekete Csilla

A díjátadót a szakmai zsűri és a szakmai partnerek képviselői mellett jelenlétével megtisztelte Pajor Ágnes Kisszékely Községi Önkormányzat polgármestere és Majer József, Kisszékely Községi Önkormányzati képviselője

A díjkiosztóról készült videós összefoglaló itt tekinthető meg:

Hallgatói jogviszonnyal rendelkező kategória díjazottjai:

Építész, építőművész, építészmérnöki diplomával rendelkező tervező kategória díjazottjai:

Hörmann Hungária különdíjasai:

Mapei Kft. különdíjasai:

Kisszékely Község Önkormányzatának különdíjasa:

 

Az összes pályamunka megtekinthető weboldalunkon.

 

A pályázatot támogató partnerek:

Arezzo Design Kft., Barabás Téglakő Kft., Budatech Kft., Eglo Lux Kft., Elko EP Hungary Kft., Forest Hungary Kft., Hörmann Hungária Kft., IBD Magyarország Kft., Kaercher Hungaria Kft., Kávé és Hűtő Profi Kft., Kludi Szerelvények Kft., Mapei Kft., Nordinova Energy Kft., Palatinus ’94 Kft., Saint-Gobain Construction Hungary Kft., SpaTrend, PPG Trilak Kft., VS Fürdőszoba.

Média partnerek:

Építeszfórum, Szép Házak, A Mi Otthonunk

2023. május 10.

Eladóvá vált Az ördög Pradát visel főszerkesztőjének lenyűgöző luxuslakása

Ez az a különleges New York-i otthon, amelyben az ominózus Harry Potter-leadási jelenet játszódik. A 2006-os Az ördög Pradát visel (The Devil Wears Prada )című vígjáték rögtön a...

2023. április 19.

Ez a Long Island-i ház bizonyítja, hogy a betonvilág és a melegség tökéletesen megfér egymás mellett

A híres Raffaella Bortoluzzi építész különleges csodát alkotott a hétvégi luxusnyaralóban. Az Olaszországban és New Yorkban tanult, legendás építész, Raffaella Bortoluzzi...

2023. január 18.

Így lesz a fürdőszobádból wellness-szalon!

Minden nap tökéletes masszázsélményt kaphatunk, ha jól választunk – ezt pedig a testünk és lelkünk is megköszöni.  Már az ókori Rómában nagy hagyománya volt a különféle...