Mire figyelj a nappali kialakításakor?

Nappalink kialakítása igen nagy fejtörést okozhat, hiszen ez az a tér, ahol a család minden tagja – és olykor vendégek is – együtt vannak. Éppen ezért a stílus meghatározása, a funkciók kialakítása nem mindig egyszerű, rengeteg véleményt és szempontot figyelembe kell venni.

Elegáns fűtőpanel, amely illeszkedik a szoba stílusához – Nordinova Energy

Színek, falak

A fal színének megválasztásával már egy alaphangulatot megteremtünk. Ha szeretjük a markáns megoldásokat, akkor a színválasztás egyértelműen meghatározza a stílust is, ráadásul a berendezések terén is szűkülnek a lehetőségek. Ettől függetlenül nagyon egyedi és különleges lehet a végeredmény, így ezt akkor érdemes választani, ha nagyon konkrét elképzeléseink vannak már a berendezést és az elrendezést illetően.

Merész színválasztás és visszafogott burkolat – DesignFlooring

Ha kicsit bizonytalanabbak vagyunk, akkor mindenképpen egy semlegesebb szín mellett döntsünk. Ha van olyan szín, ami eleve uralja a lakást, akkor könnyebb a helyzetünk, ha még minden kialakulóban van, akkor pedig el kell kezdeni egy irányvonalat követni. Nagyon nehéz elképzelni, hogy teljes falfelületek hogyan nézhetnek ki festés után, melyik szín milyen hatást eredményez. A Trilak oldalán található tervezővel egy kicsit könnyebb lesz a választás.

Azonos funkciók, azonos színekkel

Ha egy légtérben kap helyet a konyha, a nappali és az étkező is, a burkolatokkal is játszhatunk. Különböző anyagú burkolatokkal úgy is meg tudjuk törni a teret, hogy közben valójában egyben maradnak.

Elegancia és visszafogott színvilág – HARO

Legyen egy központi hely

Amikor megálmodjuk a nappalit, akkor ügyeljünk arra, hogy legyen egy központi hely. Ez lehet a TV, a kanapé vagy akár a dohányzóasztal is. Lényeg, hogy ez az a fókuszpont, ami köré rendezzük a bútorokat, berendezéseket. Amennyiben a kanapé lesz a központ, az már meghatározza a tér elrendezését és ha kiválasztottuk a kanapét, az már a színvilágot és a stílust is.

TV, illetve filmimádóknál a készülék és a hangtechnika komoly szerepet kap, így előfordulhat, hogy a berendezéseket és a helyiség teljes elrendezését pontosan az fogja meghatározni, hogy mely pontról hallható és látható legjobban a tévé. Ilyenkor lényegében ez alkotja a központi helyet és ehhez képest kap szerepet a többi berendezés. Amennyiben valamilyen technikai berendezés áll a középpontban, az természetesen a stílusra is hatással van. A „high-tech” hangulat megteremtéséhez az indusztriális vagy éppen skandináv stílus nagyon jó háttér lehet.

Skandináv stílusban – HARO

Akinél a zene áll a középpontban, elképzelhető, hogy egy hangszer kerül kiemelésre. Egy zongora vagy egy cselló, egy mutatós gitár hihetetlenül jó fókuszpont lehet. Elegánssá, klasszikussá teheti a nappalit, de nem kell, hogy uralja.

A központi hely kialakítása mellett nagyon fontos, hogy figyelembe vegyük, hogy várhatóan milyen „útvonalakat” fogunk használni a helyiségen belül. Merre indulunk el a konyhába, hogyan közelítjük meg az étkezőt vagy éppen a mosdót. Ez azért fontos, mert azokat az útvonalakat célszerű üresen hagyni, hogy kényelmesen juthassunk el anélkül, hogy egy-egy bútorban elakadunk.

A bejáratott útvonalak egyébként lehet, hogy csak később, használatbavétel után alakulnak ki. Ilyenkor bátran variáljunk, alakítsuk ki úgy a teret, hogy jól használható és komfortos legyen számunkra.

2023. április 18.

Így lehet mindig makulátlanul gyönyörű konyhád és fürdőszobád!

Nemcsak a burkolatokra érdemes odafigyelni, hanem a megfelelő fugára is, ha igazán ütős látványra vágyunk. Sokan úgy gondolják, hogy az esztétikus fürdőszoba és konyha...

2022. december 14.

Lázár Chef álomkonyhája nem olyan, mint gondolnád

Kíváncsiak vagyunk rá, milyen a tökéletes konyha Magyarország egyik leghíresebb séfje szerint? Konyhatervezési tanácsokra vágyunk – vagy épp újabb szintre emelnénk a gasztronómiai...

2022. október 21.

Király Linda álomkonyhája mindenki számára kitűnő inspiráció

Az énekesnő imád főzni – és ezt a szenvedélyét konyhája is tükrözi. Mindig érdekes betekintést nyerni egy híresség otthonába: sokszor ihletet kaphat az ember, és így saját...