Miénk a legszebb stand!

Nem túlzás, nem nagyzolás, de valóban az OTTHONNEKED platform megteremtője, a Style&Home Kft. nyerte az „OTTHONDesign Legszebb stand” címet Nagy stand kategóriában. Nagyon büszkék vagyunk a formák ihlette standunkra, amelyet Lovász Viktória belsőépítész tervezett nekünk, a kivitelezést pedig a Mendex Buliding Kft. végezte. Nagyon örülünk a díjnak és köszönjük partnereinknek az együttműködő támogatást, hiszen a siker általuk valósulhatott meg. Az OtthoNNeked platform a Construma kiállítás G pavilon 303B standján található.

Az OTTHONNEKED standja

 

A Construma kiállításon lehetőségünk van arra, hogy partnereinket együtt mutassuk be az érdeklődők számára. Díjnyertes standunk kialakítását a formák ihlették, amelynek középpontjában a méhsejt áll. A méhsejt, vagyis a hexagon nem csak a természetben, hanem az építészetben és a lakberendezésben is kiemelt szerepet tölt be. Már a régi korok mesteri is használták, ázsiai kolostorok, indiai barlangtemplomok szerkezetében is megfigyelhető, ma pedig a hipermodern építészetet is megihleti.

 

Hexagonális együttműködés a stabil kapcsolódásért

Nem véletlen, hogy az OTTHONNEKED platform is ilyen szerkezetben képzeli el partnereivel az együttműködést. A sejteket partnereink, míg a kötődést, a kapcsolódást mi teremtjük meg platformunk révén. Standunkat, amelyet Lovász Viktória belsőépítész álmodott meg, a formák alkotják. A méhsejt mellett a kerek formák, a határozott egyenesek, a szögletes külső, a finoman ívelt alakzatok, a látványosan vonzó- és geometrikus formák is szerepet kapnak.

Standunkon bemutatkozó partnereink mindegyike közép- és felső kategóriás termékeket kínálnak, így Ön biztos lehet abban, hogy a minőség minden esetben megkérdőjelezhetetlen függetlenül attól, hogy termékről vagy szolgáltatásról van szó. A legismertebb nagy nemzetközi gyártók mind-mind képviseltetik magukat partnereinknél, ráadásul többen üzlethálózattal rendelkeznek, így számos termék országszerte elérhető.

 

OTTHONNEKED 2019 – a lakberendezési kiadvány

És ezúttal nem csak online vagyunk jelen: standunkon megtalálja OTTHONNEKED 2019 nyomtatott kiadványunkat is, amelyet szintén a formák uralnak. A formák bemutatása mellett szerepet kap lakberendezésben és építészetben betöltött szerepük, fontosságuk. A cikkekben lakberendezői tippek és dizájnos termékfotók is helyet kapnak, illetve természetesen partnereink is bemutatkoznak. Kiadványunkat egy összefoglalónak szánjuk, amely segítséget nyújt abban, hogy ha egy-egy különleges megoldásra van szükségünk, merre induljunk.

Keresse fel standunkat, ismerje meg az újdonságokat! Mi pedig segítünk abban, hogy hogyan csempészheti otthonába a különleges termékeket, innovatív lakberendezési megoldásokat. Találkozzunk a Construmán a G pavilon 303B standján! További információ weboldalunkon található.

 

OTTHONNEKED PARTNEREK:

AREZZO DESIGN KFT., BUDATECH KFT., EGLO LUX KFT., ELKO EP HUNGARY KFT., FOREST HUNGARY KFT., HÖRMANN HUNGÁRIA KFT., IBD MAGYARORSZÁG KFT., KÁVÉ & HŰTŐ PROFI KFT.,KÄRCHER HUNGÁRIA KFT., KLUDI SZERELVÉNYEK KFT., MAPEI KFT., MÉTA HUNGARY, NORDINOVA ENERGY KFT., ÓCEÁN FÜRDŐSZOBA SZALON, PALATINUS FÜRDŐSZOBA, SAINT-GOBAIN CONSTRUCTION PRODUCTS HUNGARY KFT., SPATREND, PPG TRILAK KFT., VS FÜRDŐSZOBA KFT.

OTTHONNEKED  EGYÜTTMŰKÖDŐK:

BARABÁS TÉGLAKŐ KFT., BUTOPÊA, DIGIFOL, GEMMA B&D KFT – FABER/FRANKE, HERGROUP, KINNARPS, MARIE CREATION, NOVUM 4 KONYHASTÚDIÓ, TÉRELVÁLASZTÓ

Médiapartnerek: ÉPÍTÉSZFÓRUM, SZÉPHÁZAK

Kiemelt támogató: OTP PÉNZÜGYI PONT

Lakáshitel

Nálunk egyedi kamatkedvezmény igénybevételére is van lehetőség.

Minősített Fogyasztóbarát hitellel a törlesztőrészlet a futamidő végéig fix.

Lakástakarék

Korszerűsítené, felújítaná vagy bővítené otthonát?

Lakástakarékkal egyszerű a megoldás.

Személyi kölcsön

Egyszeri nagyobb összegre van szüksége?

A személyi kölcsönt ingatlanfedezet nélkül bármire szabadon felhasználhatja.

Segítünk ingatlanfinanszírozással
kapcsolatos tervei megvalósításában.
Érdekel
2019. június 27.

Laza nyári otthon – Így csinálják Kaliforniában!

Végre beköszöntött az idei nyár. Hajnaltól estig tartó napsütés, döglesztő meleg, virágillat. A szabadság évszaka. 

2019. június 24.

Nyerteseket hirdettünk! – összefoglaló A Jövő Otthonai pályázat 2019. díjátadójáról

Kihirdettük „A Jövő Otthonai” pályázat nyerteseit. Összesen 43 pályamű érkezett és a szakmai zsűri abból választotta ki a nyerteseket, illetve a külön díjban részesülőket. A...

2019. június 14.

A Jövő Otthonai pályázat díjátadáshoz közeledik

2019. június 21-én 10 órakor kerül megrendezésre „A Jövő Otthonai” pályázat díjátadó eseménye, amelynek a FUGA ad otthont. Összesen 43 pályamű érkezett, amelyek újszerű...