Funkcionális, rendezett, élhető terek

Guth Erika tervezőként és magánemberként is azt vallja, az, hogy mennyire élhető a környezetünk, jelentősen meghatározza a napjainkat. Hiszen egy rendezett otthon, funkcionálisan is jól működő élettér nagyban hozzájárul a kiegyensúlyozott életmódunkhoz.

Erika célja tehát nem más, mint rendezett, letisztult, élhető terek tervezése megrendelői számára – ahol természetesen a funkció, és nem utolsósorban az esztétikum is helyet kap.

Erika hiszi, hogy környezetünk nagy befolyással van ránk, és még egy kisebb, ám harmonikusan kialakított, rendezett térben mi magunk is rendezettebbek, hatékonyabbak és minden szempontból kiegyensúlyozottabbak és kipihentebbek lehetünk.

Erika a Style&Draw pályázati projektje során egy 56 négyzetméteres, tetőtéri lakás belső tereinek tervezését választotta, egyedülálló megrendelője számára.

A lakásban már eredetileg is szerepeltek az alapvető helyiségek, funkciók: a konyha-étkező, a nappali, a háló és fürdőszoba – mint intim zónák területei. Valamint kialakításra várt egy kellemes grill-terasz is.

A lakás mérete és elrendezése egy kisebb előszoba kialakítását is lehetővé tette.
Mivel lényeges a rendszerezettség, Erika egységet szeretett volna létrehozni a bútorok anyagát is kialakítását illetően is, miközben mindennek méltó helyet talált – ezt pedig olykor több megoldással is szemléltette. A kabátok, cipők elhelyezése és tárolása – mindkét verzió esetén – egy olyan beépített szekrénnyel került megoldásra, amely egyben a nappali bútorral kombinált egységet képez.

A konyha és a nappali funkciója egy légtérben kapott helyet már az eredeti elrendezésben is, ezen Erika nem is kívánt változtatni. Itt a friss levegő áramlásáról, valamint a megfelelő hőmérsékletről páraelszívó illetve hűtő-fűtő szellőztető rendszer beépítésével gondoskodott.

A helység megfelelő világítását több fényforrás is biztosítja.
Az álmennyezeten elhelyezett lámpatestek szerepe elsősorban az általános megvilágítás, míg a hangulatvilágításról az előszobai falfülkékben ügyesen megbújó spotlámpák gondoskodnak.

A folyosón a térelválasztóként funkcionáló falba épített ablakfülkéket tervezett be ugyanis Erika, melyek így egy másodlagos funkciót, a hangulati élmény funkcióját is betöltik.

A konyhában a munkapultot szintén süllyesztett spot lámpák világítják meg. Ezeket a fényforrásokat visszafogott lámpák biztosítják, teret engedve a függesztékeknek, melyek a helyi megvilágításon túl kellemes, letisztult látványelemek.

A konyhában a maximális munka-, és étkező felületet egy szélesebb munkapulttal alakította ki a tervező, amely egyben térelhatároló elem is a két helység között.

A nappali-konyha terét az első verzióban egy falfülkékkel kombinált fal választja el a pihenő helységektől. A második verzióban a többfunkciós beépített szekrény látja el ezt a térhatároló szerepet. Az ilyen módon leválasztott közlekedőn keresztül juthatunk el a hálószobába és a füdőszobába. A jobb helykihasználás érdekében utóbbi helységet tolóajtó határolja el a közlekedőtől.

A maximális helykihasználás érdekében a lakás minden helységében egyedi bútorok tervezésével alakítottam ki tárolási lehetőségeket. Továbbá a falfülkék elhelyezésével nyertem további tárolási egységeket. A konyhabútor és az első verzió nappali bútora úgy került kialakításra, hogy eltakarja a helység két oldalán elhelyezkedő tetőgerendákat.

A friss, természetes és élénk árnyalatokban egyaránt bővelkedő nappaliból közvetlenül léphetünk ki a grillteraszra, amely a városi otthon egy kisebb oázisa.

A cél itt egy hangulatos pihentető helység kialakítása volt, amely egyben a nappali meghosszabbítása is, hiszen mindössze egyetlen széles tolóajtó választja el a két teret egymástól. A baráti és családi összejövetelek kiváló helyszíne ez a kellemes kis nyitott tér, a jó időben igen közkedvelt grillezési lehetőséggel.

A lakás mérete és elrendezése mindezeken felül még lehetővé tette egy plusz helység kialakítását, amely Erika terveinek első változatában kettős funkciót foglal magába: a gardróbszoba és a dolgozószoba szerepét egységesíti.

Majd a második verzióban ugyanez a két helyiség egy másik kialakítással a dolgozószobának ad nagyobb, önálló teret.

Ebben az esetben a gardróbszekrény térelválasztóként határolja el a hálószobát. A szekrénysort egy ajtóval kombinálta a tervező, mely egyrészt izgalmassá teszi a teret, másrészt pedig gyorsabb, közvetlen átjutást biztosít a hálószobába egy fárasztó nap végén.



A fürdőszobában a WC tartályának beépítésével kombinálva alakítottam ki tároló-helyet a fürdőszoba kellékeinek elhelyezésére – meséli Erika.



A beépített szekrények letisztult formavilága, az anyaghasználat egyszerűsége mind hozzájárul ennek a kis tetőtéri lakásnak a rendezettségéhez, és a szellős, tágas térérzet kialakításához.

2023. május 10.

Eladóvá vált Az ördög Pradát visel főszerkesztőjének lenyűgöző luxuslakása

Ez az a különleges New York-i otthon, amelyben az ominózus Harry Potter-leadási jelenet játszódik. A 2006-os Az ördög Pradát visel (The Devil Wears Prada )című vígjáték rögtön a...

2023. április 19.

Ez a Long Island-i ház bizonyítja, hogy a betonvilág és a melegség tökéletesen megfér egymás mellett

A híres Raffaella Bortoluzzi építész különleges csodát alkotott a hétvégi luxusnyaralóban. Az Olaszországban és New Yorkban tanult, legendás építész, Raffaella Bortoluzzi...

2023. január 18.

Így lesz a fürdőszobádból wellness-szalon!

Minden nap tökéletes masszázsélményt kaphatunk, ha jól választunk – ezt pedig a testünk és lelkünk is megköszöni.  Már az ókori Rómában nagy hagyománya volt a különféle...