A nyár színei

Végre megérkezett a nyár, az időjárás azonban nem mindig makulátlan. A ború és az eső ugyan átmenetileg megpecsételheti hangulatunkat, vannak azonban dolgok, amelyeket szinte semmi sem vehet el tőlünk ilyenkor – amelyektől igazán nyárias ez az évszak.

Ilyenek például hazánk szezonális gyümölcsei, zöldségei, amelyek éppen most élik érési és betakarítási időszakaikat. Ilyenek például az eper, a barack, a málna, a szőlő, a paradicsom, a paprika: a lista szinte végtelen, de egyebek mellett ezek azok az „apróságok”, amelyek a nyarunkat azzá teszik, ami.

A nappali eperföldje

Tudományos tényeken alapszik, hogy az eper csökkenti a szívbetegségek és az agyér-elmeszesedés kialakulásának kockázatát, a kötőszöveti gyulladásokat, de egyes források azt is állítják, hogy az eper szépít.

Ugyan már az első gyümölcsök között, tavasszal találkozhatunk vele, mégis inkább a nyár egyik vezéralakjának mondható. Fogyasztható nyersen, önmagában, de remekül alkalmazható sütemények ízesítésére, díszítésére is. Készíthetünk belőle ezen felül ízletes gyümölcsturmixot – így az eper leve is fantasztikus. Forró nyári napokon azonban néhány darab jégkocka társaságában jéghideg nyári ásványvizünkben, frissítőként a legjobb.



Az eperföld fantasztikus hangulatát könnyedén nappalijába varázsolhatja az Elesgo Supergloss Extra Sensitive termékcsaládjával. A dekorváltozatok között megtalálható piros színű padló szupermagas fényessége a gyümölcs frissességét, finoman lekerekített élei pedig az eper egyedi formáját és szépségét idézi elő.

Az Elesgo gondolt az egészségre is. Extra Sensitive márkajelzésének köszönhetően ez a termékcsalád kiválóan összeegyeztethető kisgyermekes és allergiás családok életével is. Könnyű lerakásáról az „Uniclic” rendszer gondoskodik, lábunk melegéről és a halk lépésekről pedig a padló bevonatának köszönhető hővezető képesség és rugalmasság.

2023. július 03.

3 gyakori, idegesítő otthoni probléma – és a megoldásuk

Így küszöbölhetjük ki a frusztráló gikszereket otthonunkban. A legszebb, legigényesebben kialakított otthonokban is előfordulhatnak olyan problémák, amelyek őrületbe kergetik az...

2023. június 21.

Ezzel az egyedülálló, bámulatos dizájnmegoldással új szintre emelheted a fürdőt!

Innovatív technológiával készülnek a lenyűgöző falpanelek, amelyek a vizes helyiségekben is tökéletesen működnek. A LICO két elképesztő falpanel-kollekciója a legújabb trendek...

2023. június 06.

Így lesz tökéletes és álomszép falad otthonodban

A falak meghatározzák az enteriőrt, ezáltal pedig a lakók hangulatát is. Fontos ezért, hogy odafigyeljünk a részletekre – szerencsére költség- és időhatékonyan is ki lehet...