A fürdőzés jótékony hatásai

Jönnek a hűvösebb időszakok… A meghűlések és az év végi stresszes hajrá elejét vehetjük, sőt ezeket kúrálhatjuk is egy kellemes, forró kádfürdővel, mely valóban csodákra képes: megnyugtat, ellazít és a megfázás kellemetlen tüneteit is enyhíti. És hogy milyen extrát tud még a kádfürdő nyújtani számunkra? Cikkünkből kiderül…

A cikket szerkesztette: IBDesign by Marmorin

Közel 30 éve került megalapításra a Marmorin első gyára. Az eltelt évtizedek nem csak a gyártási tapasztalatok miatt jelentősek, de azért is, mert ezalatt több olyan gyártástechnológiát és anyagösszetételt dolgoztak ki, aminek eredményeképpen most exkluzív minőségű és rendkívül kedvező tulajdonságokkal rendelkező mosdó, mosogató, kád, zuhanytálca darabokat  tudnak Önnek kínálni. Így a tartósság, a szennyeződések lerakódását megakadályozó, ellenálló felület, vagy a légbuborékok teljes mértékű kiküszöbölése mind olyan sajátos tulajdonság, amik révén egy időtálló és mégis praktikus terméket vihet otthonába.

Ha a fürdőszobai megoldásokról beszélünk, akkor mindenképpen meg kell említeni, hogy a Marmorin mosdók öntött márvány alapanyaga többek között azt is lehetővé teszi, hogy fényes illetve matt felületű termékeket egyaránt megtaláljon kínálatukban. Az öntött márvány alapanyagú termékek kellemes lágy tapintású, nem hideg felületet biztosítanak. A széles forma- és méretválaszték nem csak a már megszokott típusokat, de speciális változatokat is jelent. A könnyű beépíthetőség mellett a használat során a könnyű tisztántarthatóság is fontos szempont, amikor a Marmorin mosdó, zuhanytálca, vagy akár fürdőkád megoldások mellett dönt.

A konyhai termékeik szembeötlő tulajdonsága az az ergonómiai tervezettség, ami által igazán kényelmes mindennapi használatot biztosít tulajdonosának. Természetesen a konyhában is olyan elemeket szeretnének látni, amelyek nem csak praktikusak, de esztétikailag is ugyanolyan magas színvonalon teljesítenek. Így konyhai termékeik (mosogató, mosogatótálca) esetében is 12-féle színárnyalat közül választhat, arról nem is beszélve, hogy ezek mindegyikére jellemző a finom vonalvezetés, a letisztult formavilág. A letisztultság a mosogatók esetében nem csak esztétikai vonatkozású, hiszen a Marmorin által kifejlesztett magranit néven szabadalmaztatott anyagösszetétel arról is gondoskodik, hogy a szinte pórusmentes felületen semmiféle szennyeződés ne tapadhasson meg. Így valójában az Ön és környezetének higiéniájáról gondoskodik.

A Marmorin azokról sem feledkezik meg, akiknek a kiváló terméktulajdonságok mellett, vagy még azokat megelőzve is elsősorban a formatervezés, a design, az esztétikai különlegesség a döntő szempont a választásukban. Számukra kínálják az Álom kollekciót, amelynek képviselőit neves formatervezők alkották meg. A kollekció különlegességét bizonyítják azok az elnyert elismerések, díjak, amelyeket világszerte megszereztek már különböző megmérettetések során.

„A dizájn része a DNS-ünknek, és a design utáni szeretetünket három generáció óta hordozzuk magunkban. Folyamatosan követjük, mi történik a design világban, de nem csak megfigyelők vagyunk, hanem alkotók is.

Gyártási módszereink folyamatosan fejlődnek, hogy rugalmasabbak és egyediek legyenek. Filozófiánk arra épül, hogy minden a tervezéssel kezdődik. Termékeink  hatással vannak az életminőségre, és minden ember számára rendelkezésre kell állnia, függetlenül az igényeik sokféleségétől. Évekig szép termékeket készítettünk a belső formatervező stúdióban, valamint együttműködünk a legjobb lengyel tervezőkkel, rájöttünk, hogy ezeket a csodálatos teremékeket mindenki számára elérhetővé kell tennünk. Olyan szokatlan és univerzális termékeket hozunk létre, amelyek megkülönböztetnek minket a piaci szereplőktől. Minden lépésünknél arról árulkodik, hogy igenis van új a nap alatt.”

Kapcsolat
3D bemutatóterem
IBDesign by Marmorin

 A forró fürdő valóban jót tesz az egészségünknek!

És most ne csak az őszi-téli meghűléses időszakra gondoljunk, hiszen azon túl, hogy átmelegíti testünket, jót tesz a fáradt izmainknak is, és stresszes időszakban pedig különösen érdemes rá időt szánni, hiszen már egy rövidebb időtartamú forró fürdő is kiválóan megnyugtat, relaxál – pláne ha mindezt ráadásul még szép fürdőszoba környezetben tesszük…

Még egy jó érv a forró fürdő mellett a meghűléses időszakra: a forró kádfürdő nemcsak egy kiváló, nyugtató én-időt ad, de megemeli testünk hőmérsékletét. Vagyis – hasonlóan a lázhoz – felmelegíti szervezetünket, ez pedig elősegíti a gyógyulást, ha éppen valamilyen betegséget igyekszünk éppen legyőzni.

Ezen túl akkor is kiváló ötlet a rendszeresen vett, forró kádfürdő, ha éppen diétázni, vagy méregteleníteni szeretnénk. S hogy miért? Meg fog lepődni, ha megtudja, mennyi kalóriát is égethetünk el egy óra forró fürdőzéssel…

Ugyan feszes izmokat ne várjunk tőle, azonban a Loughborough-i Egyetem kutatásában 14 férfit kértek arra, hogy kerékpározzanak egy órahosszát, majd ugyanilyen időtartamot töltsenek el egy 40 Celsiusfokos kádfürdőben. Ebből kiderítették, egy óra fürdőzés felér egy 30 perces sétával, vagyis pontosan ugyanannyi, 130 kalóriát égethetünk el egy órányi forró fürdőzéssel, mintha félórás sétára indulnánk!

Persze, azt azért tudnunk kell, hogy testünk csak azért égeti ilyenkor a kalóriákat, hogy így hűtse le magát, így védje szervezetünket a túlmelegedéstől – ergo nem ér fel egy egészséges cardio edzéssel, és az izmainkat sem növeli. 

Azonban a kutatók megállapították még azt is, a tesztalanyok előtte-utána megmért vércukor értékéből, hogy a testhőmérsékletet megnövelő tevékenységek segítenek csökkenteni vércukorszintünket is: mind a fürdős, mind a kerékpározás után 10%-al volt alacsonyabb az alanyok vércukorszintje! Ez pedig hasznos információ lehet azoknak, akiknek erre ügyelniük kell, ám nem tudnak rendszeresen eljárni mozogni.

A forró fürdőt követően azonban ügyeljünk rá, hogy kellőképpen le tudjon hűlni a testünk: törölközzünk meg alaposan, és jól öltözzünk fel a meleg fürdő után, és pihenjünk. Így tud majd regenerálódni a testünk. Olvashatunk, lazíthatunk közben, vagy utána is – a lényeg, hogy ne terheljük túl magunkat. Akár a kád mellé is szereltethetünk egy jó kis olvasólámpát, ettől a fürdő tere is még otthonosabb, meghittebb lesz.

A forró fürdő azonban csakis akkor ajánlott, ha egészségesek vagyunk, nem vagyunk lázasak, és nem is küszködünk semmilyen szív – és érrendszeri betegséggel.

Ám a kádfürdő akkor lesz igazán egészséges és kényelmes, ha egy szép, kényelmes kádat választunk mindehhez!

A Marmorin térben álló kádakkal számos variációs lehetőség tárul elénk, és a kiváló minőségű, ergonomikusan kialakított, kényelmes, öblös formavilággal rendelkező tartós öntöttmárvány kádakat akár még fürdőszoba koncepcióval is kérheti, mosdóval együtt – hogy igazán harmonikus legyen a fürdőszobakép.

 

2023. július 03.

3 gyakori, idegesítő otthoni probléma – és a megoldásuk

Így küszöbölhetjük ki a frusztráló gikszereket otthonunkban. A legszebb, legigényesebben kialakított otthonokban is előfordulhatnak olyan problémák, amelyek őrületbe kergetik az...

2023. június 21.

Ezzel az egyedülálló, bámulatos dizájnmegoldással új szintre emelheted a fürdőt!

Innovatív technológiával készülnek a lenyűgöző falpanelek, amelyek a vizes helyiségekben is tökéletesen működnek. A LICO két elképesztő falpanel-kollekciója a legújabb trendek...

2023. június 06.

Így lesz tökéletes és álomszép falad otthonodban

A falak meghatározzák az enteriőrt, ezáltal pedig a lakók hangulatát is. Fontos ezért, hogy odafigyeljünk a részletekre – szerencsére költség- és időhatékonyan is ki lehet...