5 tipp a tiszta konyháért

Otthonunk takarításánál a – fürdőszoba mellett – a konyha tisztán tartása jelenti az egyik legnagyobb kihívást. Nem csoda, hiszen mindannyian használjuk, napi többször is; a különféle étkezési szokások (amelyek más konyhai eszközök használatával, illetve különféle étkezési időpontokkal járnak együtt) miatt pedig nehéz kialakítani egy olyan rendszert, amellyel állandó szintű lehet a tisztaság és rendezettség.

Persze azért szerencsére nem lehetetlen küldetés. Összeszedtünk néhány tippet, amelyek segítenek a makulátlan konyha kialakításában – és a rend megtartásában!

 

1. Szelektáljunk!

Valamiért szinte mindig kimaradnak a konyhai eszközök a nagytakarítás során: az emberek többsége nehezen válik meg tőlük, hiába nem használja őket.

Ha a hatfunkciós melegszendvicssütőt nem kapcsoltuk be az utóbbi két évben, az eljövendőkben sem fogjuk: adjuk el, és máris értékes tárolóhelyet nyerünk. De ugyanez igaz a túl sok bögrére, pohárra, evőeszközre – csak azokat a darabokat tartsuk meg, amelyeket tényleg szeretünk és használunk.

 

2. Alakítsunk ki egy rutint – ami mindenkire érvényes!

Lehet, hogy mi mindig rendezettek vagyunk, elmosogatunk és elpakolunk étkezés után – de ez valószínűleg nem jellemző a család minden tagjára. Ideje kitalálni egy rutint, apró, egyperces teendőkkel, amelyek senkinek nem okoznak nehézséget, de ha megtesszük őket, sokkal könnyebb lesz megtartani a rendet és a tisztaságot. Hogy mi legyen a rutinban? Például a következő mantra begyakorlása.

 

3. A most hatalma

Minden apró dolgot csináljunk meg rögtön. Ha végeztünk valamilyen eszköz használatával, rögtön tegyük el. Ha befejeztük az evést, rögtön mossuk el/rakjuk be a tányért a mosogatógépbe. Ha valamit kiöntünk, rögtön töröljük fel.

Minél tovább halogatjuk, annál nehezebb és rosszabb lesz megcsinálni ezeket a különben egyszerű dolgokat.

 

4. Ne gondolkozzunk nagyban!

Nem kell mindig nagytakarítást tartani. A nagytakarítás a legtöbbek számára egy rettegett, akár napokig tartó művelet, amelyet aztán hosszú ideig nem akarnak újra megejteni. Ne essünk ebbe a hibába – a cél legyen inkább a folytonosság.

Érdemes beosztást csinálni: egyik héten kitisztítjuk a kávéfőzőt, a vízforralót és a mikrót; a következőn a sütőt és a tűzhelyet; utána a konyhaszekrényt, rákövetkező héten a hűtőt… Akár napokra is leoszthatjuk.

A tisztításhoz érdemes bevetni egy gőztisztítót: a segítségével kímélő módon, vegyszerek nélkül, gyors és alapos munkát végezhetünk.

 

5. Főzni csak tiszta konyhában!

Egy hasznos szabály, amihez érdemes tartani magunkat, amikor csak lehetséges. Ne álljunk neki az ételkészítésnek, ha hegyekben állnak a piszkos edények a mosogatóban. Csak még rosszabb lesz a helyzet a főzés és az étkezés után. Amennyiben csak mi főzünk a családban, ilyenkor vonjuk be a többieket is a rendrakásba: ha éhesek, biztosan pillanatok alatt készen lesznek a feladattal!

 

Reméljük, segítenek ezek a módszerek – nálunk beváltak! Hamarosan folytatjuk öt újabb tippel a tiszta és rendezett konyháért!

A képek forrása: Unsplash

2023. május 26.

Így kerülheted el az egyik legidegesítőbb fürdőszobai hibát!

A fürdőszoba otthonunk egyik legfontosabb helyisége. Gondoljunk csak bele, minden napunk itt indul, és az esetek többségében a fürdő az utolsó helyiség, amelyet meglátogatunk, mielőtt...

2023. május 19.

Ez most a legmenőbb fürdőszobai trend!

A fürdőszobatrendek – a többi lakberendezési trendhez hasonlóan – folyton változnak, azonban időnként akad egy-egy újdonság, ami nemcsak egy-két évig uralja az eladási listákat, de...

2023. május 12.

5 kád, ami újradefiniálja a fürdés élményét

Mindenkinek más igényei vannak. Akadnak köztünk koránkelők és éjjeli baglyok, kávézók és teázók, nyugodtak és adrenalinfüggők – tusolók és kádrajongók. Mindannyiunknak mást...