Szilágyiné Szabó Krisztina

Szilágyiné Szabó Krisztina Pályázatot nyert

Történetem a bútorokkal és a lakberendezéssel 

2000-ben kezdődött, amikor férjemmel megnyitottuk első közös bútor és lakberendezési áruházunkat. Bútorkereskedői tevékenységem alatt a munkából szenvedély lett, az alkotás és a lakberendezés szakmai és személyes érdeklődéssé, önmegvalósítási formává vált. 2017–ben tanári és elnöki dicsérettel végeztem el a lakberendezői iskolát, valamint alapszintű Archline tervezői vizsgát tettem, amely haladó szintű tervezői tudással egészült ki. 

2018-ban nyitottam meg önálló lakberendezési irodámat Kiskunhalason, tanácsadással, látványtervek készítésével valamint teljeskörű lakberendezési szolgáltatásokkal várom ügyfeleimet. A lakások és családi házak mellett apartmanok, hétvégi házak, panziók és szállodák, valamint irodák enteriőrjének megalkotásával is foglalkozom. Szerencsésnek mondhatom magam, hiszen a lakberendezés során nagy előnyt jelentenek a szakmai múltam során megismert társszakmák, ezek segítségével olyan tereket tudok tervezni ügyfeleim számára, melyek a harmonikus megjelenésen kívül a funkcionális szerepüket is betöltik.

Maximalista vagyok, mindig a legjobb minőségre és eredményre törekszem munkáimban. Az alkotás folyamata mellett boldoggá tesz ügyfeleim elégedettsége, hogy segíthetek nekik a tökéletes otthon megálmodásában és megvalósításában. Fontosnak tartom a folyamatos fejlődést és a naprakész tudást, ezért továbbra is képzem magam, rendszeresen részt veszek szakmai napokon és kiállításokon. 

Különféle szakmai pályázatokon is szívesen megmérettetem magam, ezen kihívásokból is sokat lehet tanulni, segítik a naprakész tudást és a szakmai fejlődést egyaránt. 

 

Nagy örömet jelentett számomra, hogy az alábbi díjakkal és elismerésekkel munkáim visszaigazolást nyertek:

  • 2009.Kecskeméti Lakásművészeti kiállítás II. helyezés,
  • 2018. Otthon Neked Style & Draw enteriőr országos tervezési pályázat II. helyezés,
  • 2018. LOSZ Év pályakezdő lakberendezője szakmai nyertese,
  • 2018. LOSZ Év pályakezdő lakberendezője közönség díjasa,
  • valamint az Archline XP „Hónap képe” pályázatán több alkalommal választották ki terveimet,
  • 2019. Év fürdőszobája pályázat leginnovatívabb fürdőszobája.