Dudás Nóra – 2020 Style&Draw

Dudás Nóra

2015­ben végeztem a Junior Art centerben lakberendezőként. A szakma változatosságát és kreativitását szeretem leginkább, azt, hogy minden feladat más és más. Eddigi munkáim során főként lakásokat terveztem, de örömmel vállalom az új kihívásokat. 

Jelenleg egyéni vállalkozóként tervezek, és egy belsőépítész mellett igyekszem bővíteni a tudásom. Fontosnak tartom minden egyes tervezési munkámnál, hogy összhangba kerüljek leendő megbízóimmal, hogy ráérezzek, milyen lenne az a lakás, ház, ahol igazán jól érzik majd magukat és végül igazán az otthonuknak érezhe­tik. Lényegesnek tartom ugyanakkor, hogy megtaláljuk a megfelelő összhangot a funk cio na litás és a tér szépsége között is. 

Kedvelem az eklektikát, a naturális tereket, továbbá fontosnak tartom, hogy merjük használni a színeket! 

A munkafolyamat az alaprajztervezéstől kezdve egészen a kiviteli tervekig tart. Szívesen és gördülékenyen dolgozom csapatban is, a nagyobb projektek esetén két kolléganőmmel egy csapatot alkotva dolgozunk együtt a feladaton. Szakmai sikereim: 

  • 2018­ban a BÁV Zrt. és a Lakberendezők Országos Szövetsége által kiírt pályázatára készült munkám közönségdíjat nyert. 
  • 2018­ban a Style & Draw pályázatán két cég is nekem ítélte a különdíját, mint „általuk választott legszebb pályamű”.